✖Nem utoljára láttuk egymást✖

✖29th✖

A levegő egyre nehezebbé vált körülöttünk. Az előbb elhangzott szavai fullasztó hatást gyakoroltak rám, ennek hatására a torkom elé kaptam, habár tudtam hogy ami jelenleg történik az nem a valóság.
Ellöktem magamat a konyhapulttól, ezzel is észhez térítve magamat.

-Nem a kérdésemre válaszoltál -szegeztem rá a pillantásomat -Még egyszer elismétlem... Ki a fene vagy te?

-Az előbb válaszoltam meg a saját kérdésedet. Az, ki megmenti az életedet, de neked inkább csak az, ki megkeseríti azt. Jól mondom? -beszélt érzelemmentesen.

Ace elé léptem, majd az üres tekintetét próbáltam magamra terelni.

-Komolyan kérdeztem -tettem a kezemet a vállaira -Fogalmam sincs arról, hogy valójában ki rejtőzik a lényed alatt... -halkult el a hangom egyre fokozatosabban.

-Ez idáig ez neked nem jelentett problémát -lökte le a végtagjaimat magáról -Miért most próbálod kideríteni azt, hogy ki az a rohadék akitől ennyire elhagyod önmagadat? -hátrált meg.

Kitágult szemekkel bámultam rá. Mintha egy olyan alakját látnám, ami eddig meg sem jelent számomra. Amit eddig próbált rejtegetni előlem...

-Jól látom hogy te.... -ült egy halvány mosoly az arcomra -Te próbálsz menekülni a kérdéseimtől. Tisztában voltál azzal, hogy ez be fog következni -mondtam úgy, mintha sarokba szorítottam volna

-Ez nem igaz Skylar. Az egyetlen aki menekülni próbál, az te vagy! -mutatott rám -Már az elején megmondtam neked, hogy a többi válaszra magadnak kell rájönnöd-nézett rám ezúttal szikrázó szemekkel -És mindez, amelyért annyira epekedsz, az orrod előtt van -fonta össze a karjait maga előtt -Csak néha össze kell kaparni magunkat és a valóságba tévelyegni -mondta ezt olyan halkan, hogy még én is alig halljam.

Karjaimat magam mellé húztam és ökölbe szorítottam a kezem. Bármit is hadovál ez az idióta, nem tudtam meg sokkal több mindent róla.

-Csupán megakarom tudni hogy te ki vagy -halványult el a mosolyom- Vagy talán még ezt is megakarod nehezíteni nekem...?

A padlót kezdte el bámulni. Tekintete továbbra is üresnek látszott.

-Bármit is akarsz rólam megtudni...-kezdett bele, de úgy látszott hogy nem tudja folytatni mondandóját -Szörnyű amit velem tettek...-suttogta lehajtott fejjel.

-Szörnyet teremtettek -vágtam rá.

A hirtelen kiejtett gondolatra a szám elé kaptam. Ekkor már ő is realizálta hogy mit mondtam és az eddig földet bámuló tekintetét rám vezette.
Kucogni kezdett. Majd ezt egy kárörvendő nevetés vette át.

-Sz-szörnyet? -még mindig kacagott -Te aztán nem vagy különb a többi embertől, Skylar -ült ki egy őrült mosoly az arcára -Te is egy ugyan olyan kárörvendő és ítélkező rohadék vagy mint az összes többi -lépett elém -A te fajtád teremtett engem Sky. A TIÉD! Akkor most ki is a szörnyeteg?! -őrült gesztusaira csak meghátráltam.

Karjaimat magamhoz szorítottam és próbáltam nem még jobban magamra haragítani. A végén még itt helyben végez velem...
Ace csak beszélt, örjöngött, a vége felé már magam sem tudtam hogy mit csinál. Én csak álltam egyhelyben és bámultam a semmibe. Nem akartam ráfigyelni. Nem akartam ránézni a dühvel eltöltött alakjára. Minden szavát ki akartam zárni. Kivéve egyet.

-Az egyetlen válasz a bosszú -hallottam meg- ami talán végleg átformázná ezt a világot.

-De akárhányszor megváltozott -kezdtem bele rekedtes hangomon egy kis idő után -mindig csak rosszabb lett.

Ace a kijárat felé vette az irányt. Vörös szemei már valamivel nyugodtabban szikráztak, mégis olyan hatást keltett, mintha egy hajszálon múlt volna az, hogy eltesz láb alól. Szavaimat meghallva megállt, majd fejét rám szegezte.

-Csak azért, mert te annak akarod látni, kislány- mosolygott rám- Őszintén, hogyha nem ölöd meg a szüleidet, fele annyi szórakozás lenne az életemben mint most -döntötte a hátát a falnak- Ebből is látszik, hogy még a legáldázabb cselekedetekben is meg lehet találni az esztétikát.