✖Nem utoljára láttuk egymást✖

✖8th✖

Feladtam.
Hagytam, hogy tartson a karjaiban.
Azt se tudom hogy ki ő, így még jobban feszélyeztetve éreztem magam.

A fiú úgy látszott megunta az egymásba való elmélyülést, így feljebb csúsztatott a karjaiba, majd megindult velem együtt a szobám felé.
Kis idő után az ajtaja elé értünk.
Már kezdett kissé kellemetlenné válni ez a nagy hallgatás.

Ahogy benyitott a terembe, azonnal ugrottam is ki a karjai közül és rohantam az ágy felé.
Ahogy elé értem, felpattantam, majd a puha párnák közé estem.
Kívül-belül kisgyereknek éreztem magamat.

Az ismeretlen jót szórakozott tetteimen és elém sétált.
Arcán nem a tipikus mosolyát véltem felfedezni.
Olyan volt.. mintha szívből jönne a jó kedve.
Az ágyam szélére letelepedett, majd csöndben fürkészni kezdte az arcomat.

Nem igen foglalkoztatott a dolog. Az viszont annál inkább hogy ki is ő.
Nem tudom a nevét, hogy hol él, mennyi idős, kik a szülei...
Meg szerettem volna kérdezni a nevét, de ahogy ránéztem belém szorult a szó. Egyáltalán örülhettem annak hogy nem kell hozzászólnom.

Bambulásomból a fiú hideg ujjai ébresztettek fel.
Körkörös mozdulatokat tett ujjhegyével a karomon. Majd felnéztem az arcára és megláttam a vágyakkal teli szemeit. Olyan volt mintha vonzana és taszítana egyszerre.
Félelmetes.
Láttam ahogy ajkait szétnyitja, majd meghallottam a hangját.

-Ace

Kérdően néztem a fiúra aki csak semleges arckifejezéssel tekintett a kezeimre.
Zavarodottságomat vagy megérezte, vagy pedig fél szemmel látta rajtam, így megpróbálta azt eloszlatni

-Egyik kérdésedre megkaptad a választ. A többire már magadtól kell rájönnöd.

Ezzel felállt és ott hagyott a francba.