✖Nem utoljára láttuk egymást✖

✖22nd✖

23:42

Zakatoló szívvel bezártam a bejárati ajtót, majd elindultam megkeresni a Y333-as épületet.

-Én nem vagyok normális -suttogtam magam elé.

Tudni kell ezekről az épületekről azt, hogy teljesen elhagyatottak és általában csak drog tanyáknak használják őket. Aki erre a környékre beteszi a lábát, az biztos ott is hagyja a fogát.

23:54

Ahogy a területre értem, a környezet egyre ijesztőbbé vált. Az eddig körül vevő lámpák fénye biztosította nekem az utat, de ahogy ideértem, ez megszűnt. Elhagyatott épületek, laktanyák sokasága tárult elém. Úgy látszik sokára lesz mire megtalálom a Y333-as épületet.

Sötét öltözetemmel próbáltam magamat takarni, nehogy bárki is észrevegyen itt. Gyorsan neki is álltam a keresésnek, ugyanis már alig 6 percem maradt hátra éjfélig.
A laktanyák számozása össze-vissza volt. Először a Y261-es, majd a Y023-as és a Y154-es került a szemem elé. Így még jobban meg lett nehezítve a dolgom.

00:02

Már körbejártam az egész terültetet, de nem találtam meg a Y333-ast. Kétségbeesetten lerogytam a földre. Már azt se tudtam hogy hol vagyok, és hogy mi tévő legyek. Úgy hiszem.. elvesztem.

Hirtelen egy fájdalmas üvöltést hallottam, olyan közelről hogy a dobhártyám majdnem kiszakadt.
Úgy hallatszódott, mintha segítségért való kiáltás lett volna.
Kikászálódtam a piszokból, majd a hang irányába mentem. Amire odaértem, egy olyan épülethez tévedtem, ami eddig elkerülte a figyelmem. Innen jött a hang.

A laktanyát címező számok nagy része le volt kopva, így nem látszódott rendesen hogy mégis milyen számok jelölik

-Y3_ _? Ez mégis melyik épület? -kérdeztem elhaló hangon

Ekkor egy újabb hangos kiáltás hagyta el az épületet.
Nekem nem is kellett több, meg is indultam felé.
Mégis féltem, hogy ez a nap lesz a végzetem. Féltem, hogy innen nem fogok élve kijutni.
Nem is tudom mit gondoltam mikor idejöttem.

Ahogy felkászálódtam a másodok emeletre, az egyik szobából halk neszek, szinte már suttogások hallatszódtak. Kíváncsiságtól túl fűtve, oda is mentem a szoba küszöbéhez. Ügyeltem arra, hogy aki kiadja ezeket a hangokat, az ne vegye észre hogy én leskelődök utána. Legalábbis megpróbáltam.

A szobában egy alakot láttam. A földön ült, miközben a hátát a falnak támasztotta. Valószínűleg a vele szembe lévő falat bámulta, miközben magában motyogott valamit.

-Késtél -hangja annyira megijesztett, hogy sikerült beesnem a szobába, pontosan a lábai elé.

Remegve tápászkodtam fel a földröl, de ő egy kézzel visszanyomott oda.

-K-kérlek n-ne bánts! Én csak egy barátomat keresem, nem akarok semmi rosszat! Esküszöm!

Az alakból csak egy kuncogás tört ki. Ezután a derekamnál fogva közelebb húzott magához és a fejemet ráhelyezte a mellkasára. Az egyik kezével a derekamat szorította, a másikkal pedig a fejemet nyomta. Csak hogy még esélyem se legyen elmenekülni előle.

-Tehááát.. egy barátodat? -szólalt meg szórakozott hangon.

Kérdésére csak bólogatással tudtam felelni. Annyira remegtem hogy másra nem voltam képes.

-Haha! Nem gondoltam volna, hogy a múltkoriak után már barátok is vagyunk -nevetett magában.

Még jobban lesokkolódtam. Ez azt akarja jelenteni hogy ő...

-Tegnap találkoztunk, kedves... Ne mondd hogy ennyire feledékeny vagy!

Mintha egy hatalmas kő esett volna le a szívemről. Jobb mintha egy vadidegen drogos kezei közt lennék.

-Hát akkor kezdődjön is a móka, Barátom...!