Kiszolgáltatva

29.rész

Remélem nem unalmas😅, jó olvasást🙂

Jungkook:

Fàzva érkeztem meg épületbe, ahol mindenki szem rám szegeződik. Fejem lehajtva haladtam egészen első fehér ajtóig, ahol kopogok. Egy öreg szemüveges nő nyitja ki, majd invitált be engem. Beljebb léptem kisebb szobába, tipikus agyturkász szoba. Ahova a dilis embereket hívják, mint engem.

-Hogy vagy Jungkook? Minden rendben veled mostanában? -érdeklődik felőlem kedvesen.

Senki sem aggódik értem, max a macskám. De ő sem sokszor, néha amikor hozzám bújik, persze akkor mikor éhes.

-Mai napig az jár a fejembe, mikor a pincébe láttam Jimint, holtan feküdt a padlón. Egy menta hajú fiú végzet vele, nevére nem emlékszem már. Mert leütöttek, később korházba ébredtem semmire sem emlékezve. Mintha kitöröltek volna mindent, csak Jimint maradt meg nekem. -meséltem el neki.

Tudtam, hogy régóta akarta ezt hallani. Lassan több hónapja próbálta, de eddig nem voltam kész rá.

-Köszönöm Jungkook, tudom, hogy nehéz volt neked. Hiszen fontos ember halt meg számodra, akit nagyon szeretél. -mosolyog rám.

Aprót bólintottam, majd keltem fel. Köszönés nélkül mentem ki, kilépve pedig újra rám figyeltek. Nem értem mi érdekes rajtam, egyszerű magányos fiú vagyok.

-Szia Jungkook, újra találkozunk. -láttam Yoongit.

Hirtelen lettem boldog, testembe pedig apró pillangók keltek életre. Közlebb sétált, szinte éreztem nyugtató volt a közelsége.

-Én sem hittem, de lenne kedved kávézni egyet? -kérdeztem.

-Meglepődtem ezen, viszont elfogadom. -ejtett felém gyengéd mosolyt.

Ami miatt nekem is kell, így indultunk közeli kávézóhoz. Igen hangulatos hely, nyugodt,nincs akkor zaj. Pont jó egy beszélgetéshez.

-És miért voltál ott? Ha szabad kérdeznem. -nézet rám gyönyörű szemeivel.

-Mert, erről nem szeretek beszélni.-zártam le témàt.

-Oh értem, sajnálom. Nem akartam elrontani a hangulatot. -szégyelte el magàt.

-Semmi baj, nem haragszom rád.-fogtam kezére.

Pirult arcal nézet kezünkre, majd felém.

-Azt hiszem beléd szeretem.-mondta ki szavakat.

Szívem hevesen vert, pillangók ismét repkedtek hasamba. Boldog voltam újra, sok hónap után végre. Bár maradt bennem valami, rossz érzés felé, hiába ellenkeztem. Ott járt a fejembe a kérdés.

Hogy miért ilyen ismerős nekem?