A Maffia az Életem!

💙2/ Part 4💙

I HATE YOU!
I LOVE....NO NO NO!
I HATE YOU!

De vettem egy mély levegőt mert nyugodtnak kellett maradnom.
-Hát jó!

-Akkor kérem jöjjön ide! És mint mondta! Hozza magával azokat a szekrényeket mert telefonon keresztül nem vagyok hajlandó ilyesmiről beszélni! Még annó 2 éve maga mondta hogy ne bízzunk senkiben és hogy nem lehet tudni melyik telefon beszélgetést halgatják le esetleg veszik fel hangfájlokra.-emlékeztettem az akkori "bölcsességére".
-10 perc és ott vagyunk!-mondta majd rám csapta a telefont.

Hátra fordultam de Ray már nem feküdt ott ahol hagytam. Be mentem a nappaliba de ott se volt senki. Elmenni nem mehetett mert minden hol automata zárok vannak a bisztonság kedvéért (tudjátok azok a kis modern cucli muclik). Tovább akartam menni a konyhába a pisztolyomért de ahogy indultam volna el bele rugtak a hajlatomba én meg össze estem. Ahogy fel akartam tápászkodni vissza löktek a földre. Gyengének éreztem magam. Tovább akartam csúszni a földön de a következő pillanatban a hajamnál fogva fel emeltek. Próbáltam valamennyit rá segíteni a karjaimmal és a lábaimmal de nem nagyon sikerült. Ugyan úgy fájt. Ugyan olyan fájdalom volt mint amikor Ő el hagyott. Ahogy teljesen fel emelt szembe fordított magával. Tűrtem a fájdalmat egy ideig hangtalanul de egyszer el kapott a sírhatnék. Aztán eszembe jutott. Ellenség előtt nem sírunk. És egyenlőre nem mutatta egy kis jelét se Ray hogy nem lenne az ellenségem. Ezért el ismételtem magamba ugyanazt amit mindíg is ilyen helyzetben mondtam: "Fog össze szorít, ki bírod". Nagy nehezen ki nyitottam a szememet. Nem azzal a kedves lágy tekintettel találkoztam amivel oly keveset. Hanem azzal az utálatossal amit soha nem akartam többet látni. Egy könny cseppet engedtem meg magamnak. Se többet se kevesebbet.
-Még te sírsz?! Én sírhatnék azért amit tettél velem ez alatt az egy fél nap alatt!-ordította a képembe. Én rezzenéstelen arcal bámultam rá és néztem a szemébe. Amikor bele mélyesztettem a szememet övéibe láttam ahogy szép lassan ki tisztul a tekintete és ki tágulnak pupillái. El eresztette a hajamat én meg a meg könnyebbüléstől el eresztettem egy kis sóhajt. Ő viszont nem hagyta ennyibe. El kezdett felém közeledni. Én ösztönösen mentem hátra. Nem gyorsan jött felém csak úgy szép lassan. Mint ha várna valamire. Én a szemem sarkából meg láttam a kanapé mellett lévő kis asztalon egy kis pisztolyt. Amikor oda értünk én fel kaptam és ugyan úgy a szemébe bámulva a fejéhez tartottam a pisztolyt. Szó nélkül bámultunk egymás szemébe. Olyan síri csönd volt a házba hogy még olyat négy év alatt nem hallottam. Annyira furcsa volt ez a jelenet.
-Na mi lesz most Ray? Mindjárt itt lesznek a zsaruk és neked annyi. Hm? Most mit fogsz tenni?-kérdeztem nagyon halkan de lényegretörően. El vigyorodott és közelebb jött.
-Ezt...-mondta majd kicsavarta egy mozdulattal a kezemből a pisztolyt és nagyon gyorsan el indult felém. Én nemtudtam tovább hátrálni max egy 10 centit mert a hátam találkozott a fallal. Egy pillanat alatt ott volt előttem meg fogta az államat és a szemembe nézve azt mondta.
-Szeretlek Skyler White...-és meg csókolt. Nemtudtam ellenálni. Megint. Vissza csókoltam de csak nagyon lassan. Minden érzelmünk benne volt egy darab csókban. El engedett és meg ölelt. Egy jó fél percig így voltunk aztán viszont el tolt magától és meg szólalt kicsit rekedt szomorú hangon.
-Sky. Nekem el kell mennem a városból. De addig is éld az életed mint ha nem is lettem volna. De egyszer vissza térek hozzád! De akkor csak is az enyém leszel! Ha akkorra lesz egy férjed esetleg fiúd akkor figyelni foglak és meg nézem hogy boldog vagy e vele. Ha nem és bánt téged akkor meg fogom ölni! Te csak is az enyém lehetsz azután miután vissza tértem! Nem hagylak el soha többet ez után!-mondta a szemembe nézve majd még egyszer meg akart csókolni de azt már nem engedtem neki. Jobb lesz ez így! A 4 év az 4 év. Amikor észrevette hogy nem fogom hagyni hogy megcsókoljon meg fogta az állkapcsom és maga felé fordította a fejem és végül elérte célját. Ez után amilyen gyorsan csak tudott ki sliszolt a hátsó ajtón. Ne kérdezzétek hogy honnan tudta hogy hol van a kulcs de már nem is érdekel. Ugye most az lenne a legszebb ha itthon ülnék minden nap az életemen sírva. Hát tudjátok mit? Nem ez lesz! El megyek minden nap bulizni ha egyedül akkor egyedül ha nem akkor nem! Minden nap más pasival jövök haza most ezek után nem fogok össze omlani magamban! Nem olyan vagyok! De azért majd egy kisebb ideg összeroppanást meg engedek magamnak lent a lövő téren.