Hybrid in Love

2. Fejezet - Szédítő találkozás

3...2...1 és csöngetés! Ez volt az utolsó óránk. Annával beszaladtunk az iskolával szemben lévő kis marketbe és vettünk még nasikat, édességeket estére. Majd hazabuszoztunk, és egész este dumáltunk, filmeztünk, majd másnap reggel csak a kávé tartott minket életben.

*1 héttel később*

2041. 04. 09.

Ez a hét is elszaladt. A mai viszont egy különleges nap, ugyanis ma érkezik meg az Android. Már nagyon izgatott vagyok és érdekel ez az egész!
Reggel hihetetlen gyorsan összekészültem és indultam is Annához!
— Szia! — köszönt vidáman.
— Hali! — válaszoltam.
— Izgulsz? Különleges nap a mai! — mondta türelmetlenül.
— Őszintén elkezdett érdekelni ez az egész, de azért picit tartok tőle. — válaszoltam köztes érzelmek közepette.
— Ne parázz, tuti jó arc lesz! — mondta bíztatóan. — És lehet, hogy még helyes is...
— Jajj, Anna! — vágtam rá nevetve. — Amúgy ha már témánál vagyunk, mi a helyzet Derekkel? — próbáltam terelni a témát.
— Tegnap voltunk kávézni és... — húzta az agyamat vihogva.
— Na mondd már! Mi és? — ripakodtam rá türelmetlenül.
— MEGCSÓKOLT! — válaszolta sikítva.
— Végre már, ezt nem hiszem el! Annyira örülök nektek! — sikítottam én is fülig érő mosollyal.

Percek alatt odaértünk a sulihoz. Éppen nevetgélve mentünk a terem felé, mikor ordibálást hallottunk.
— Ez Derek! — kiáltott kétségbeesetten Anna.
— És Jeremy! — vágtam rá dühösen.
Szaladtunk ahogy csak bírtunk, a cuccunkat csak ledobtuk a szekrények elé.
Jeremy éppen a falnak szorítva fojtogatta Dereket. Annával próbáltuk leszedni Derekről ezt a vadállatot, de lehetetlen volt.
— Menj innen, te hülye ribanc! — morogta, és fellökte Annát.
Na itt gurult el nálam az a bizonyos gyógyszer. A legközelebbi tornazsákot felkaptam és teljes erőből hozzávágtam. Erre már felfigyelt ez a barom és megindult felém.
— Te hülye kis picsa! Miattad van minden! — ordította magából kikelve Jeremy.
Ekkor hátulról Derek újra megdobta. Nem kellett több sarkon fordult és újra Derek felé haladt. Egyből kapcsoltam, tarkón rúgtam, amitől megszédült és elesett. Na ott aztán kapta mind a hármunktól rendesen!
Mikor már nagyjából kiéltük magunkat abbahagytuk és elmentük. Jeremy felkelt és feldagadt szájjal és vérző orral utánunk ordított:
— Még nem végeztünk, ezt remélem tudjátok! — lihegte.
Erre én nemes egyszerűséggel bemutattam neki.

Leültünk a terembe. Láttam, ahogy Jeremy éppen panaszkodik egy tanárnak.
— Valószínű, hogy nem véletlenül kaptál. — megveregette a vállát, majd elsétált.
— Anna, lemegyek Derekkel a nővérhez, hátha van valami nagyobb baj. — szóltam oda Annának.
— Az jó ötlet, köszi! — válaszolta hálásan.
Lefelé a lépcsőn azonnal kibukott belőlem, hogy miért is akartam elkísérni Dereket az orvosiba.
— Hallottam, mi volt tegnap! — mondtam büszkén Dereknek.
— Mi történt? Mit hallottál? — kérdezte teljesen elpirulva.
— Hát tudoood! — mondtam direkt hosszúra nyújtva az 'o' betűt. — A kávézóban...
— Jó értem, értem! — felelte kegyelemért könyörögve.
— Ne legyél már ennyire zavarban! Örülök nektek! — nyugtattam meg Dereket.
— Tényleg? Huh, kösz Kiki. Már féltem, hogy nem így lesz! — felelte sokkal nyugodtabban, aztán megölelt. — Ha én választhattam volna, tuti te lennél a húgom.
Ezen mind a ketten elnevettük magunkat, ugyanis Derek és a féltestvérei kapcsolata jóindulattal is minimum zűrösnek mondható.
A nővér azt mondta, semmi komoly, csak pár zúzódás, de 1-2 nap és begyógyulnak.

A nap további része gyorsan eltelt. Éppen írtam volna, Anyukámnak egy SMS-t, hogy elindultam haza, amikor valaki megfogta a vállam. Én megfordultam, de egyből hátra is hőköltem.
— Kiki Ramson? — kérdezte az Android, aki megérintette a vállamat.
Kiköpött mása volt az álmaimban szereplő Androidnak. Lehet, hogy ő az, aki a felkelésben is részt vett?
— Igen, én vagyok. — válaszoltam, meglepődve.
Anna sokkos állapotban állt mögöttem, Derek pedig nem értette, hogy mi történik.
— Szép délutánt! Én Connor vagy, az Android, akit a... — nem tudta befejezni a mondatát, mert annyira nem voltam magamnál, hogy kicsit megszédültem és majdnem elestem. — Jól van Ms. Ramson? — kérdezte szinte aggódva, amint elkapott.
— Igen-igen, csak kicsit elvesztettem az egyensúlyomat. — magyarázkodtam.
— Mi szerintem megyünk. — mondta Anna. — Sziasztok!
— Sziasztok! — intettem.
— Miért vagy itt? És miért keresel engem? — kérdeztem az Androidot.
— Én vagyok az Android, akit a detroiti rendőrség küldött. Azért vagyok itt, hogy hazavigyem. Az autó ott áll a parkolóban. — ecsetelte a parkoló felé mutatva.
— Te autóval jöttél? — kérdeztem meglepődve.
— Igen, jöjjön, mutatom merre. — fogta meg a kezem és kezdett el vezetni.
Kicsit meglepődtem, a hirtelen gesztuson, de nem tettem szóvá. A parkolóban egy gyönyörű, fehér cabrio állt, olyan kék színű LED-del az oldalán, mint amilyen az Androidok halántékán van.
— Tetszik? — kérdezte, de szerintem egyértelmű volt a válasz.
— Szép autó. — válaszoltam visszafogottan, de belül szinte sikoltoztam. — És nyugodtan tegezhetsz.
— Rendben. Pattanj be!
Nem kellett kétszer mondani.

Alig 20 perc alatt hazaértünk. A lakás üres volt. Csak ketten voltunk otthon.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok! Hogy tetszett eddig? Írjátok meg, hogy szerintetek érdemes folytatni, vagy inkább hagyjam.
Köszi, ha elolvastad! Legyen szép napod!❤️