Hybrid in Love

3. Fejezet - Ölbeli ismerkedés

Kinyitottam az ajtót, és beléptem. Levettem a cipőm, az Android követte a tevékenységemet.
Első utam a konyhába vezetett.

— Kérsz valamit? — kérdeztem az Androidtól.
Rápillantottam, majd észleltem, hogy eléggé meglepődött a kérdésen.
— Jajj bocsi, elfelejtettem, hogy te nem... — és elakadtam, mert nem tudtam illendő e befejezni a mondatomat.
— Mondd ki nyugodtan. — felelte mosolyogva. — Nem alszok, eszek vagy iszok.
Ahogy az várható volt, ezután beütött a kínos csend.
— Mesélj magadról! — próbálkoztam megtörni a feszült pillanatot. — Mióta vagy aktiválva?
— Tehát az érdekel, hogy benne voltam-e a lázadásban? — látott át rajtam. — Egyébként 2038, Augusztus 15-én lettem aktiválva és benne voltam a lázadásban, szinte egészen az élén. Ismerem Markust, és a többi jerichoi Androidot.
— Akkor tényleg ő az! — suttogtam, teljesen elképpedve.
Éreztem, ahogyan újra kezdem elveszteni az egyensúlyom, de most belekapaszkodtam a konyhapultba.
— Jól vagy, Kiki? — kérdezte aggódva Connor.
— Igen-igen, persze! — feleltem talán kicsit túl hevesen.
— Ne vigyelek el orvoshoz? Ma már ez a második alkalom, hogy megszédülsz! — figyelmeztetett.
A szemében aggódás tükröződött vissza.
— Nem-nem, dehogy, nem szükséges! — tiltakoztam erőteljesen.
Elkísért az étkezőig, majd leültetett. Elkezdett az asztal túloldala felé haladni, mikor hirtelen megtorpant.
— Értem már! — harsant fel.
— Mit? — kérdeztem riadtan.
— Valahonnan ismersz és ezért mikor valami olyasfajta dolog derül ki rólam, amit nem gondoltál volna, akkor a meglepődöttségtől szédülsz meg! — szögezte le magabiztosan. — Tehát, honnan ismersz? — tette fel a kérdést, amit nem akartam hallani.
— Álmomból. — jelentettem ki kicsit szégyellve. — Vagyis a TV-ben láttalak még gyerekként, majd veled álmodtam, szinte a mai napig.
— És ez miért ennyire szégyellni való? — faggatott tovább.
— Ez nem tartozik rád! — feleltem szinte félelmemben. — Ne rajtam gyakorold a kihallgatási technikáid!
Fogtam a táskám és felrohantam a lépcsőn, egészen a szobámig.

Pár perc múlva kopogtatás hangja jött az ajtómon kívülről.
— Gyere be! — kiáltottam ki.
Milyen meglepő, Connor volt az. Kinyitotta az ajtót, majd megállt a küszöbön. Intettem neki egy halvány mosoly kíséretében, hogy jöjjön be nyugodtan. Ő beljebb jött és leült az ágyamra, mellém.
— Ne haragudj, tényleg szemtelen dolog volt belefurakodnom az álmaid történéseibe! — lehajtotta a fejét, nem nézett a szemembe.
— Semmi gond! Igazából megértem, hogy tudni akarsz róla miért szerepeltél az álmomba, de ez még túl gyors lenne szerintem. — kerestem a tekintetét bíztatóan mosolyogva. — De viszont mostmár tényleg mesélj magadról! Mik történnek egy nyomozó Androiddal? Milyen nyomozónak lenni? — kíváncsiskodtam egy kicsit.
— Nem könnyű meló, pláne régen milyen volt! A nyomozók szinte egytől egyig utáltak, azt gondolták, hogy majd több száz hasonmást küld belőlem a CyberLife és elvesszük az ő munkájukat. — mesélte szinte borzongva. — De ezen kívül sok a szórakoztató dolog is. Például a partnerem Hank, aki egy depressziós alkoholista volt, de nagyon jó humorral rendelkezik. Vagy azok az esetek, akik minden hülyeséget összehordva próbálják menteni magukat. — folytatta nevetve.

Connor nagyon sok vicces történetet mesélt, annyira nevettünk, hogy teljesen belefelejtkeztem a történetekbe. Az egyik eseten - aki nem mellesleg azzal akarta menteni magát, hogy a padláson élő egereket akarta megkínálni szalonnával és ezért volt nála kés! - annyira nevettem, hogy beleborultam Connor ölébe.
Amikor abbahagytam a nevetést, akkor vettem észre, hogy hol is vagyok, de valamiért nem volt erőm felkelni.
Annyira édesen mosolygott le rám, hogy majdnem az örökkévalóságig el tudtam volna viselni. Majd lassan elkezdett a hajammal játszadozni. Picit zavarba jöttem, de nem akartam szólni neki, ezért gyorsan kérdeztem valamit, hátha akkor nem önti el az egész arcomat a pír. - Hát nem sikerült, ugyanis rákvörös lettem! -
— Ha jól tudom attól, hogy szabad vagy, attól még néhány dologra beprogramoz a rendőrség. — kérdeztem. — Mik ezek a dolgok?
Párat pördült sárgán a LED-je majd már válaszolt is.
— Például ilyen az ügyfelekkel szembeni kapcsolati státusz, aminek az a lényege, hogyha az ügyfélnek köze lenne az esedékes ügyhöz akkor ne akadályozza azt. — magyarázta nekem.
— Tudnál rá példát mondani, nem teljesen értem. — mondtam kicsit összezavarodva.
— Persze. — felelte mosolyogva. — Ha például a partnerem lenne a gyilkos, akit éppen keresek, akkor nem akadályozhatná meg bennem a devianciám, hogy feladjam a hatóságoknak. Ugyanis a program megtiltaná, hogy közelebb kerülhessek hozzá, mint egy szimpla partnerhez. Tehát mondjuk nem tudnék beleszeretni, vagy hasonlók. — magyarázta mostmár érthetőbben.
— És ezt a programot is át tudja törni a deviancia? — kérdeztem, mert felkeltette az érdeklődésemet.
— Biztosan képes rá. — villant egyet a LED-je vörös színűen. — De nekem még nem volt rá indokom.
— És neked én milyen státuszban vagyok beállítva? — erre voltam a legkíváncsibb.
— Mivel a családodba kell beilleszkednem, ezért családtagként. Talán ha pontosítani szeretnék a húgomként kell rád tekintenem. — felelte, de kicsit elgondolkodott a végén és a LED-je is vörösen pörgött.

Órákig el tudtam volna így beszélgetni vele, az ölében, a kezei között. De ekkor valaki erőteljesen kopogott az ajtómon. Hirtelen felpattantam Connor öléből, és az ajtómhoz szaladtam.
Apa és anya állt az ajtómban.
— Szia Kicsim! — köszönt apa, majd átnézett a vállam fölött. — Ő ki?
— Szép délutánt! Én Connor vagyok, az Android, akit a detroiti rendőrség küldött. Minden bizonnyal maguk Mr. és Mrs. Ramson. — fogott kezet a szüleimmel. — Nagyon örvendek, hogy megismerhetem magukat. A lányukat már mondhatjuk, hogy megismertem. — pillantott rám egy csekély mosoly kíséretében. — De ha jól emlékszem már SMS-ben kommunikáltam Mrs. Ramsonnal, ugyanis maga kért meg, hogy hozzam haza a lányukat.
— Igen, és köszönöm! — bólintott mosolyogva édesanyám. — És ha kérhetlek tegezz minket.
Szerintem a férjem is beleegyezik. — pillantott apára.
— Igen, persze! — mondta természetesen apa.
— Ha gondolod megmutatom merre van a vendégszoba, oda nyugodtan ki is pakolhatsz! — intett biztatóan anya Connor felé.
Még mielőtt kiléptek a szobámból utoljára a szemébe néztem, majd becsuktam az ajtót.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok! Ebben a fejezetben próbálkoztam kicsit közelebb hozni egymáshoz a főhőseinket!😋Ebből adódóan pedig elég sok benne a párbeszéd, majd a következő fejezetbe próbálok több leíró részt írni.😁
Köszi, ha elolvastad! Legyen szép napod!❤️