Hybrid in Love

4. Fejezet - Cseresznyésen édes túra

A hét további részében nem történt semmi egetrengető, Connorrel szinte csak a reggeli és a vacsora mellett találkoztam, nem volt időm vele beszélgetni. És a körülmények sem voltak kedvezők az önfeledt társalgáshoz.

2041.04.14.

Reggel magamtól ébredtem, 8:30 magasságában. Kitámolyogva a szobámból, azonnal lecsaptam az éppen szabad fürdőszobára, hogy kicsit összekapjam magam. Amikor kiléptem finom illatok szálltak a konyha felől, kávé és palacsinta illata.
— Milyen isteni illatok áramlanak innen! — öleltem át anyukámat hátulról.
— Jó reggelt, Kicsim! — köszöntött mosolyogva. — Ez mind csak a tiéd, jó étvágyat!
A kezembe nyomott egy jól megrakott tálcát, rajta palacsinta, öntetek, nutella, lekvár és egy bögre kávé volt.
— Köszönöm! — vettem el a tálcát és ültem le a pulthoz.
— Arra gondoltam, — ötletelt anyukám. — hogy körbevezethetnéd Connort a környéken, elmehetnétek mondjuk sétálni.
— Nekem megfelel. — feleltem közönbösen, de valahol mélyen nagyon örültem az ötletének. — De akkor lehet elviszem Szikrát is, kellemeset a hasznossal. Persze, ha Connort nem zavarja.
— Ha Szikra alatt azt a nagyon édes kutyát érted, aki a kertben szaladgál, akkor semmi akadálya. Szeretem a kutyákat. — állt mellém Connor.
Egyszerűen volt felöltözve. Egy fekete póló volt rajta és egy melegítőnadrág, a haja kócos volt.
— Akkor megreggelizek, felkapok magamra valami ruhát és mehetünk. — próbáltam kulturáltan válaszolni evés közben.
— Igen, elképzelhető, hogy én is inkább átöltözök. — nézett végig magán Connor, majd elsétált a szobája felé.
Gyorsan megettem azt a pár falatot, ami még a tányéromon volt, majd bementem a szobámba. Egy egyszerű, kopott farmert vettem fel, és egy bő pulcsit, úgyis sétálni megyek, - nem mellesleg a kutyámmal - nem pedig Oscar-gálára.
Valamint fogtam egy tornazsákot és bementem a kamrába. Találtam egy nagyobb pokrócot, eltettem, biztos ami biztos. A hűtőben kezdtem el keresgélni. Találtam egy meggysört és egy palack thiriumot. Beledobtam őket a zsákba. Kerestem még egy kis üveg vizet és egy fémtálat Szikrának.
Az előszobában Connor már várt rám. Egy sötétkék farmer volt rajta és egy Detroit Police Department-es pulcsi, plusz egy fekete tornacipő.
Én is beleugrottam a cipőmbe, majd indulhattunk is.

Megkerestem Szikra pórázát a teraszon, majd egy harsány füttyentéssel magamhoz hívtam, amire tempósan futott is felém. Amint megpillantotta a pórázt leült és megvárta még rácsatolom a nyakörvére.
Kanadában gyönyörű tájak vannak és tiszta a levegő. Connor, mintha a gondolataimban olvasott volna, körülnézett, majd így szólt.
— Itt sokkal tágasabb, nyíltabb terek és jobb minőségű levegő van, mint Detroitban. — vett egy mély levegőt.
— Igen, imádok itt lakni. — helyeseltem. — Gyere, gyorsan körbevezetlek, utána pedig keresünk egy jó helyet, ahol beszélgethetünk.
Connor mosolyogva bólintott.
Gyorsan körbejártuk a környéket, minden fontos helyet megmutattam Connornek. Ahogy sétáltunk egy szűk kis utcába keveredtünk, ami egy hatalmas, nyílt réthez vezetett. Volt rajta egy kis karám fából, egyik sarkában cseresznyefa állt.
— Szerinted bemehetünk? — néztem Connorre.
Az Android LED-je sárgán villogott.
— Jogilag a terület az önkormányzaté, szóval nem sértünk meg semmilyen jogszabályt. — mondta gyakorlatiasan. — Plusz nem is néz ki úgy, mintha valakinek kéne most, 1-2 órára csak kölcsön vehetjük! — vonta fel a szemöldökét.
Már jó ideje mászkáltunk, 14:37 volt. Anyukámat felhívtam, hogy minden rendben, csak találtunk egy szép helyet, ahol kicsit megpihenünk és megyünk haza.
Mindezek után bemásztunk a kerítésen belülre. A kutyát elengedtem hadd szaladgáljon. A táskából elővettem a pokrócot és leterítettem, kivettem a Meggysört és a kék vért is, a kutyának pedig öntöttem vizet.
— Miért is hoztál ide? — kérdezte Connor ártatlanul.
— Mert itt újra tudunk szabadon beszélgetni. — válaszoltam egyszerűen. — A múltkor is jól éreztük magunkat.
— Az tény és való, hogy hihetetlen jó beszélgető partner vagy. — nézett a szemembe, és közben gyorsan végignyalta ajkait.
Valamiért olyan furcsa érzés tölt el, mikor a szemébe nézek. Mintha tényleg egy emberrel beszélnék és nem egy Androiddal. Annyira emberien viselkedik. Mosolyog, nevet, pislog, levegőt vesz; miközben nincs is rá szüksége.
— Valami rosszat mondtam? — nézett rám értetlen kutyaszemeivel.
— Nem, csak elgondolkoztam. — feleltem megnyugtatóan.
— Min? — kérdezte Connor.
— Azon, hogy annyira emberi vagy. Nem is tudtam még ezt felfogni, ameddig nem volt a közvetlen közelemben egy Android. És furcsa belegondolni, hogy te is ugyanúgy érzel, de mégis mások vagyunk, csak nem tudom, hogy igazából miben. — mondtam őszintén.
— Ha nagyon tudományos szeretnék lenni, akkor azt mondanám, hogy a különbség a gépiesség. Én műanyagból vagyok szinte korlátlan mesterséges intelligenciával. — aztán elgondolkozott, majd elmosolyodva a szemembe nézett. — Ha viszont őszinte akarnék lenni, akkor én sem tudom igazán mi a különbség, mert talán nincs is, vagy nem jelentős.
— Nekem igazából mindegy. — rántottam meg a vállam mosolyogva. — Én bírlak, ha Android vagy, ha ember lennél.
Ezen a kijelentésemen haloványan elmosolyodott és rátette egyik kezét a combomra.
— Mit is mondtál, hogy hívják a kutyust? — kérdezte a háziállatomra nézve.
— Szikra! — feleltem mosolyogva, mire a kutyám felkapta a fejét. — Fütyülj neki, akkor odamegy hozzád!
Erre Connor két ujját a szájába téve füttyentett egyet.
— Azta, nem hittem volna, hogy tudsz fütyülni! — csodálkoztam.
— Hank taníto... — akadt el, mivel a kutyám ráugrott és felborította.
— Szikra! — szóltam rá nevetve.
— Hagyd csak, olyan aranyos! — nevetett Connor. — Hanknek is van kutyája, Sumo.

Nagy nehezen lebirkózta magáról Szikrát, aki megelégedve magával leült Connor mellé, aki tovább simogatta.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok! Ez most csak ilyen lighty rész lett.
A következő fejezetben még folytatódni fog a jelenlegi cselekmény. De ha végig írtam volna, akkor már túl hosszú lenne ez a fejezet, a következő pedig túl rövid. Azért remélem tetszett!
Köszi, ha olvastad! Legyen szép napod!☺️