Hybrid in Love

37. Fejezet - Vissza a nyeregbe

Leülve a rozoga sör padok egyikéhez, amik ebben az erősen felújításra szoruló épületben helyezkedtek el, megettük a tábori ebédünket. Ami nem volt a legfinomabb, de valójában rosszabbra számítottam.
— És, ti mit szeretnétek csinálni a választhatóak közül, csajok? — nézett hármunkra Derek, amikor elhagytuk az épületet.
— Én biztos, hogy lovagolok. — jelentem ki határozottan. — Már réges régen ültem utoljára lovon, aminek oka is volt. De azt hiszem, most már készenállok az újrakezdésre.
— Én szívesen megnéznélek, úgy sincs jobb dolgom. — mosolygott Jessica.
— Én tuti nem kajakozok, az anyatermészet pedig nem engedi, hogy a tóban úszkáljak. — húzta el a száját Anna. — Szóval én is Jessel tartok.
— Akkor én is megyek veletek. — csatlakozott Derek is. — De mit értesz az alatt, hogy "az anyatermészet nem engedi"
Nézett Annára összezavarodva. Anna rák vörös lett és elkezdett nevetni, ehhez pedig Jess is csatlakozott.
— Tudod, Derek, női gondok! — súgtam oda neki kuncogva.

Nevetgélve elindultunk hátra, a faházak mögé. Ott volt egy nagy, homokos, fedetlen, és egy hasonló méretű, úgyszint homokos, fedett pálya. A fedett pályán mindenféle akadályok, egy kész ugratópálya volt összeállítva. A kültéri pályán hordók, rudak, bólyák. Egyből tudtam, hogy én hova szeretnék kerülni. Mindig is western stílusban lovagoltam, szóval én a kinti pályát választom majd, ha lesz rá lehetőségem.
Ahogy láttam még néhány lány gyűlt össze, egytől-egyik kicicomázva, drága cuccokban. Csak a szememet forgattam. Rajtam egy sima, egyszínű póló, egy farmer és még a régi csizmám volt.
— Azt hiszem alulöltöztem az eseményt. — néztem unottan a három barátomra mellettem.
— Mihez vannak ennyire felöltözve, ezek verseny öltözetek. — nevetett cinikusan Jessica. — Biztos, hogy még ügetni sem fognak tudni rendesen.
— Pontosan! Honnan tudod, milyen a versenyöltözet? — néztem rá kíváncsian.
— A húgom amatőr díjugrató versenyekre jár. — mosolygott. — Tőle tudok mindenféle turpisságot a lovakról.
Mielőtt folytathattuk volna, megjelent két oktató szerű felnőtt. Az egyik nő, a másik férfi.
— Sziasztok! Köszöntünk titeket itt, szerény kis lovas központunkban. — mosolygott a nő. — Szerintem már láttátok, hogy kétféle pályánk van, egy ugrató és egy western. Választhattok, hogy ki-ki hol szeretne szerencsét próbálni.
— Velem jönnek a westernesek. — intett a férfi. — A díjugratók pedig, Sandraval. Mellesleg, a nevem Claide.
— Ugratók! Kövessetek engem, és kihozzuk a lovakat. — indult el Sandra a karámok felé.
— Akkor ti hárman maradtatok nekem, szuper! Induljunk a lovaitokért! — ment jókendvűen előttünk Claide.
— Ki milyen szinten lovagol közületek? — állt meg a karámok között, miközben hátrafordult hozzánk.
— Reiningeztem, területi bajonok voltam 2 éven át. — mosolyogtam hamisan. — Ennek már 4 éve.
— Ez elég komoly eredmény! — nézett rám kellemesen csalódó arckifejezéssel. — Miért hagytad abba?
— Mert meghalt a ló, a társam, akivel mindezt elértem. — hajtottam le a fejem. — Nélküle nem volt értelme folytatni.
— Mindenesetre, tiéd a fiatal, reining kancánk, Babylon. — mutatott a tőle balra lévő karámra. — Amit tudnod kell, hogy makacs versenyló, kiváló vérvonallal. Sok sikert hozzá!
Átnyújtotta nekem a kötőfékét. Bebújtam a kerítések között és a ló irányába indultam. Amikor megláttam elállt a szavam. Ez teljességgel lehetetlen! Majdnem kiköpött mása volt Cowboynak. Még a jegyei is stimmeltek, csak a szeme volt kék, Cowboyyal ellentétben, akinek mogyoróbarna szemei voltak. Fején egy széles, megtört hóka. A bal melső és a két hátsó lábán félszár kesely, a jobb melső lábán nincs jegy. A színe pedig pej, pont mint Cowboynak.
— Szervusz Kislány! — nyújtottam felé a kezem. — Gyere, sportolunk egy kicsit, jó?
Rátettem fejére a csomózott kötőféket, és kisétáltam vele a karámból. A másik két lány egy tarka és egy rozsdafakó lóval tértek vissza.

Visszamentünk a kikötőbe, ahol ápolni szoktuk a lovakat.
— Bajnok csajszi! — szólt utánam Claide. — Bocsánat, nem jegyeztem meg, hogy mi a neved.
— Kiki vagyok. — mosolyodtam el barátságosan. — Hallgatlak.
— Csak annyit akartam, hogyha kell segítség, akkor szólj bátran. — fogta meg a vállam. — De gondolom nem lesz rá szükséged.
— Köszi, elboldogulunk valahogy. — simítottam végig Babylon gerincén.
A szemben lévő kikötőhöz épp megjöttek az ugratók lovaikkal. Kikötöttek, Sandra elmondta nekik, hogy mit mivel kell csinálni és, hogy mivel kezdjenek. Erre az egyik liba, - úgytűnt ő a főhárpia mind közül - megragadott egy sörénykefét, azzal a céllal, hogy patakaparónak használja.
— Miért nem működik? — nyávogott. — Tuti rossz ez a patakapargászó vagy mi?
— Ahogy látom, ők inkább szorulnak segítségre. — forgatta a szemét Claide. — Szólj, ha kellenek a felszerelések. Majd segítek, hogy melyik Babyloné.
Megcsináltam minden alapvető, ápoláshoz tartozó tevékenységet: patakaparás, sörényfésülés, lekefélés.
— Claide, kész vagyok mindennel! — kiáltottam oda az edzőnknek.
— Máris? Dehát még alig van tíz perce, hogy kihoztuk a lovakat, és Babylon egy elég nehéz eset ilyen téren. — ráncolta a homlokát. — A patáival is megvagy? A bal hátsót is sikerült?
— Azt adta fel a legkönnyebben. — nevettem értetlenül. — Na, nyergelhetek?
— Persze, kövess! — intett és elindul egy kisebb fészer felé.
A nyergesből kihoztunk egy világos barna, aprólékosan díszített nyerget, egy profi hevedert, egy orrszíj nélküli, félfüles kantárt, és egy piros-fekete, tipikus mintával rendelkező alátétet.
— Már meg sem kérdezem, hogy menni fog-e, mert jobban kezeled ezt a kancát, mint én. — rakta le a nyerget a kikötő korlátjára és elment.
Fel is nyergeltem. A kantárral kicsit megküzdöttem, mert rángatta a fejét, de végül csak sikerült felhelyezni azt is.
— Mi készen állunk. — jelentette ki a két másik lovasra tekintve Claide. — Kiki, mehetünk?
— Persze! — feleltem lelkesen.

Felvezettük a lovakat a pályára.
— Nyeregbe! — hangzott el a vezényszó.
Mindenki egyszerre lendült fel a nyergébe.
— Akkor a kezdők bal kézre, belső körön. — Claide miközben kiadta az instrukciókat mutogatott is. — Kiki pedig jobb kézre, külső körön kezdheti a bemelegítést.
Léptünk 2 kört aztán már el is hangzott a következő feladat.
— Ügetés! — kiáltott a pálya közepéről az edző. — Kiki, lehet küzdeni kell a csodapacival. De ne add fel, egy idő után beadja a derekát.
Hiába a figyelmeztetés, ugyanis Babylon szinte nem is ellenkezett. A két erősebb rúgás és a hosszabb szár páros nyerő volt.
— Lenyűgöző! — tapsolt Claide. — Ennél a lónál még soha nem láttam ilyet.
3 kört ügettünk így, aztán irányt váltottunk.
— Akkor most a két kezdő jöjjön be a pálya közepére, ide mellém. — intett a másik két lánynak az oktatónk. — Kiki pedig jobb kézre próbája meg beugratni vágtába Babylont.
Irányt váltottunk, majd kevéske küzdés árán beugrottunk vágtába.
— Ügyes! Szép! — dicsért Claide. — És nem hagyjuk, hogy lelassítson ügetésbe, nagyon szép!
Két kört vágtáztunk folyamatosan. Megállások, szakadozások, makacskodás nélkül.
— Akkor most menjünk vele vagy két kört bal kézre is. — adta ki a következő feladatot Claide. — Azt úgy is jobban szereti, mehet.
Most nem kellett győzködni. Egyből engedelmeskedett, szinte alig rúgtam bele és már szárnyalt is.
— És Slinding stoppal* álljunk meg valamelyik hosszú falnál. — lelkesedett be Claide.
Amint rákanyarodtunk az egyenesre, egy határozott mozdulttal hátra dőltem és húztam a szárat. A kanca alattam pedig egyből elkezdte maga után húzni a porcsíkot és teljesen szabályosan megállt.
Még a másik kettő lány is vágtázott, aztán újra meghallottuk, hogy:
— Kengyelből! — kiáltott Claide.

— Soha nem gondoltam, hogy idejön egyszer egy teljesen idegen csaj és ilyen jól ki fog jönni Babylonnal. — nevetett Claide, miközben levittük a lovakat a pályáról. — Biztos, hogy még soha nem láttad ezt a lovat?
— Őt biztosan nem. — ráztam a fejem. — De ha már itt tartunk, lenne egy kérdésem.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
*:Slinding stop: Amikor a ló, gyors vágtából hirtelen, csúszva áll meg.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok! Tudom, újabb hosszú kihagyás után hozom csak a részt, de majd egy külön részben hosszabban leírom, hogy miért van ez így.☺️😩Remélem azért tetszett nektek!
Egy kis érdekesség: A képen látható ló Cowboy, akinek régen én voltam a lovasa. Nem rég volt évfordulónk.💔
Köszi, ha elolvastad!💛Legyen szép napod!😚