Hybrid in Love

10. Fejezet - Esős délután

A hét nagyon rohanósan telt, egészen péntekig. Előtte viszont igyekeztem minél többet és előre tanulni, hogy a szünidő alatt minél kevesebbet kelljen. Az utazással kapcsolatban a jövőhétre kaptunk időpontot a papírok megcsináltatására. Ruhákat már voltam venni.
Apa és Connor már nézegették a busz és vonat jegyeket. Connor próbált velem a héten minél több időt tölteni, még fagyizni is elhívott, de nem volt rá időm. Viszont megbeszéltük, hogy pénteken elmegyünk suli után valahova.

2041.04.20.

Egész nap szép időnk volt. De az utolsó óra közben lágy kopogásra figyeltem fel. Elkezdett esni az eső, de eleinte csak szemerkélt, nem foglalkoztam vele. Viszont mikorra már kicsöngettek szakadt az eső. Anna és Derek annáékhoz mentek volna vacsorára, de gyalog.
Nem mentünk túl messzire csak a parkolóig, ott pedig behúzódtunk az eresz alá. Én gyorsan megcsörgettem Connort.
— Szia, már úton vagyok érted. — szólt a telefonba.
— Köszi, nem szívesen gyalogolnék így haza. — húztam el a számat. — Van még 2 üres ülés a kocsidban?
— Persze, miért? — kérdezte.
— Haza kéne vinnünk Annát és Dereket.
— Persze, bármikor. Két perc és ott vagyok. — tette le a telefont.
Connor begurult a parkolóba. Futólépésben elindultunk az autó felé. Anna a feje fölé emelte a kabátját, én egy könyvvel próbáltam védeni magam az esőtől, Derek pedig a kapucniját húzta a fejére. Én beszálltam előrre, Annáék pedig a hátsó üléseken foglaltak helyet.
— Sziasztok!
— Szia!
— Szia, Derek, Derek Lamblay. — fogott kezet Derek Connorrel.
— Connor.
— Anna Roythin. — mutatkozott be Anna is.
— Connor. — ismételte az Andorid.
— Merre kell mennem? — nézett Connor a visszapillantón keresztül Annára.
Anna bediktálta a címet. Connor LED-je sárgára váltott, aztán az autó kis monitorán egy térkép jelent meg, ami mutatta az utat.
— Egész közel laksz Kikihez. — jegyezte meg Connor.
— Igen, ezért járunk reggelente együtt a buszig. — mosolygott Anna.
Megérkeztünk a házhoz.
— Sziasztok, jó vacsizást! — köszöntem el tőlük.
— Sziasztok, köszi a fuvart. — szálltak ki együtt a kocsiból.
— Természetes, bármikor. — vágta rá Connor.
A legjobb barátaim beszaladtak a ház kapuján, mi pedig elindultunk a kávézó felé.
— Mit szólnál, ha most fagyi helyett inkább teáznánk egyet?
— Benne vagyok. — bólintottam. — Észszerűbb ötlet jelen pillanatban.
Leparkoltunk, majd elindultunk befelé a kávézóba, viszont odabent nem volt hely, ezért a teraszon ültünk le. Hiába, hogy fedett volt a terasz, azért hideg volt. Fáztam, ezt Connor is észre vette.
— Fázol?
— Nem, nem vészes. — karoltam át magam.
— Ne viccelj, tessék.
Felállt és a hátamra terítette a zakóját. Rajta még volt egy hosszú ujjú, fehér ing. Ezelőtt soha nem láttam így, nagyon jól állt neki. Végignéztem rajta, a hasán megakadt a szemem. Úgy látszott, mintha kockás lenne. A CyberLife még erre is figyelt? Ez elképesztő! Elpirultam, szerintem látta, ugyanis elmosolyodott.
— Mit adhatok? — lépett oda hozzánk egy fiatal pincérnő.
— Én egy fekete teát kérnék. — néztem rá.
— Én nem kérek semmit. — mondta Connor.
— Rendben, akkor egy fekete tea lesz, máris hozom. — írt fel a pincérlány a füzetébe és elment.
— Eddig mire jutottatok a jegyekkel? — kérdeztem az Androidot.
— Eddig úgy néz ki, hogy vonattal megyünk a határig, a határon át busszal megyünk a metróállomásig, onnan pedig metróval megyünk el Hank házáig, alig 200-300 méter onnan.
— Akkor átszállunk párszor. — bólintottam.
— Sajnos muszály. — húzta a száját Connor.
— Nekem nem baj, egyedül nem szeretek utazni, de veled biztos szuper lesz. — mosolyogtam. — Mennyi idő az út?
— 3-4 óra — váltott sárgára Connor LED-je. — Ez a járatok késésétől és az átszállástól függ.
Megláttam a pincérnőt, az asztalunk felé jött.
Letette elém a teámat és az asztal szélére pedig számlát.
— 2.10 dollár lesz.
— Szabad? — mutatta a kezét Connor.
— Persze! — vett elő egy kis, vékony elektronikus lapot a lány, amin egy kézforma volt.
Connor rátette a kezét, a LED-je sárgán pördült egyet.
— Köszönöm, kedves egészségükre. — mondta a pincérnő, majd elment.
Megittam a teát, majd elindultunk haza.

Az eső már elállt, a nap sugarai ki-kibújtak a felhők mögül.
— Még most sem hiszem el, hogy elmehetek veled Detroitba! — mosolyogtam rá.
— Örömet okoz nekem, hogy te ennyire boldog vagy ettől. — tette az egyik kezét a combomra Connor, miközben az útra fókuszált. — Ha szeretnél, még lehet, hogy az őrsre is bejöhetsz velem.
Ezt az apró mondatot elejtve rámpillantott és felkacagott. Én tátott szájjal meredtem rá.
— Hova? — kérdeztem vissza, mint aki nem érti.
— Az őrsre.
— Úristen! — nyíltak nagyra a szemeim. — Hiába, hogy a szüleimmel már voltam bent a helyi őrsön ez azért mégis más. De akkor ott lesz Nines is?
— Valószínű. — simította a hajam a fülem mögé. — De ne aggódj, nem annyira brutális, mint ahogy elképzeled!
— Nem azért, mert félek. Mivan, ha véletlen rámcsatlakozik. — estem enyhe pánikba.
— Nem engedem, hogy hozzád érjen. — lett egy pillanat alatt komoly az arca.
Pontosan anyáékkal együtt értünk haza.
— Sziasztok! — intettem nekik.
— Sziasztok! — köszöntek vissza a szüleim egyszerre. — Menjetek nyugodtan!
— Várj!  — Connor volt az, rám csatlakozott.
— Nincs nálam kulcs, menjetek előrre. — improvizáltam.
— Mi az?
— Szeretlek! — mosolygott és hirtelen megpuszilt.
Meglepődtem és majdnem felsikoltottam, de szerencsére Connor a számra csúsztatta a kezét.
— Megbolondultál? — szúrtam le. — Lebukunk!
— Kérlek! — tette mellkasára az egyik tenyerét, mint aki megsértődött. — Egy profival van dolgod, ne aggódj!

Beléptünk a lakásba. Én nem csináltam semmit csak ledőltem az ágyamba és elaludtam. Nagyon elfáradtam ezen a héten, jól esett végre aludni egy jót.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok! Próbálkoztam, de tudom, hogy nem lett túl jó ez a rész. Viszont a következő egy fokkal már izgalmasabb lesz, ígérem!
Köszi, ha elolvastad! Legyen szép napod!💙