Hybrid in Love

Halloweeni különkiadás - Csokit vagy Csalunk

Az illusztrációt készítette: Vivienisz

‼️A különkiadás nem csatlakozik közvetlenül a történet mostani állásához. Történhet a múltban, a jelenben és a jövőben is. Továbbá a történet jelenlegi állása szerint, vagy egy olyan elméleti síkon, ami csak akkor történt volna meg, ha a történet máshogy alakul.‼️

~Ez a különkiadás az eddig megtörténtek alapján játszódhat ennek az univerzumnak valamint egy alternatív univerzumnak a jövőjében is. Ahol Connor és Kiki már házasok, sőt van két gyermekük, Raul és Renée [ejtsd: Röné].~

— Gyertek gyerekek, indulnunk kell! — kiáltottam be a folyosóra, amiből a szobáink nyíltak. — Mindenki felvette a jelmezét?
— Kész vagyunk Anyu! — lépett ki a szobácskájukból Renée. — Hasonlítok Apára?
— Akár csak egy igaz RK800-as Kicsim! — simogattam meg a buksiját.
— Én is felöltöztem Anya! — jött ki ugyan abból a szobából Raul. — Felismered ki vagyok?
Mindeddig titkolták előlem Connorrel, minek fog öltözni a fiunk. Meglepetésnek szánta nekem is és az illetőnek is, akinek a bőrébe bújt.
— Kócos haj, szürke, V-nyakú póló, kapucnis, barna bőrdzseki és egy sebhely az orron. — vettem alaposan szemügyre a maskarát. — Ez csakis Gavin lehet!
— Eltaláltad Anyu! — karikázott kéken a fiam LED-je.
— Szervusz Kedvesem! — köszöntöttem lágy csókkal Connort. — Mármint, ki maga jóképű cowboy?
— A maga szeretője, gyönyörű tehenész lány! — suttogta a fülemhez hajolva, miközben nyomott egy puszit az arcomra.
Felmarkoltuk a kosarainkat, amibe majd a gyerekek gyűjthetik a csokit. Én voltam az utolsó, aki kilépett az ajtón, ezért gyorsan bezártam és már mentem is.
— Gyertek csibék, pattanjatok be a kocsiba! — nyitottam ki nekik az ajtót én pedig beszálltam az anyósülésre.
Hogy hova indultunk el? - Kérdezheted. - A múlthéten kitaláltuk még pár másik munkatárssal, hogy biztonságosabb lenne, ha a gyerekek nem idegenekhez állítanának be csokiért, hanem az őrsön belül szerveztünk egy kis privát Halloweent. A gyerekes kollégák a gyerekeikkel körbejárják azokat a házakat, akiknek nincs gyerekük, így tőlük kapnak majd csokit a gyerkőcök.
— Milyen jó ötlet volt, hogy szervezzünk egy közös csokivadászatot a kollégákkal. — mosolygott rám Connor.
— És az ötlet, hogy a gyerekek a számukra legnagyobb hősnek öltözzenek be még jobb. — feleltem csillogó szemekkel. — Az pedig, hogy Renée kapásból téged választott még édesebbé teszi az egészet.
— Ne is mondd, úgy örülök, hogy így gondolja! — tekintett rám hálásan Connor. — Annyira szerencsés vagyok, hogy titeket hívhatlak a családomnak.

Leparkoltunk Nines és Chloe háza előtt. Igen ez még mindig ugyan az a ház volt, mint anno, amikor az egyik nyomozásunk miatt jöttünk ide, de már rá sem lehetett ismerni. Az egész teljesen fel lett újítva, az aurájában szinte tapintható volt a modernség.
Nines, Chloe és Kevin már kint álltak a kapuban.
— Sziasztok! — köszöntöttek minket egy-egy öleléssel. — Kit látnak szemeim! Hát ez csak nem az én jó, öreg partnerem Gavin és az öcsikém, Connor? — tetetett meglepettséget Nines.
— Kápráznak a szemeim, vagy te tényleg a bátyám vagy? — adott egy pacsit Connor Kevinnek.
— Gyertek fiúk, Gavinék már biztosan várnak ránk. — kocogtatta meg Nines vállát Chloe.
Chloe és Nines is összeöltöztek, mint doktor és nővérke.
— Milyen véletlen egybeesés, hogy ti is összeöltöztetek Ninessal. — mosolyogtam kedvesen Chloera. — Nagyon csinos vagy ebben a ruhában!
— Ti is nagyon aranyos páros vagytok így Connorrel, mint cowboy és cowgirl! — viszonozta a mosolyomat Chloe.
Beszállva az autóba, én és Chloe hátra ültünk a gyerekekkel, a férjeink pedig elől. Renée volt a legkisebb ezért úgy döntöttünk ő üljön valamelyikünk ölébe, ülés hiányában. De hát, hiába ajánlottam fel neki, hogy ülhet az ölembe, ő mindenképp Raul ölében akart ülni.
— Dewey készíts erről egy képet és mentsd el kérlek! — nevettem.
Természetesen...
Kép elmentve
— Köszönöm! — bólintottam.
Szóra sem érdemes!
— Azért ezt az eredeti Gavinnel és Connorrel is megnézném! — heccelte Nines Connort.
Ezen mind elkezdtünk kacagni.
— Álmodozz csak, mert ezt maximum ott, az álmaidban fogod velem látni! — felelte Connor.

Éppen odaértünk Gavinék lakásához, vagyis a társasházhoz, amiben laktak. A ház előtt lehúzódtunk, majd lifttel mentünk az emeletre, amin Gavin és a családja lakott.
— Sziasztok! — nyitott ajtót Chelsea, Gavin menyasszonya. — A többiek is mindjárt jönnek, csak Émilie még készülődik. — mosolygott kifejezetten rám Chelsea.
Pár perc múlva az ajtóban Gavin és a kis Émilie jelent meg. Hirtelen tátva maradt a szám.
Émilie pontosan úgy nézett ki, ahogyan én szoktam általában. Egy világoskék ing, egy fekete farmer, a szintén fekete bőrdzseki és az elengedhetetlen napszemüveg a feje tetején, ahol én is mindig hordom, ha nem éppen a pólóm nyakán lóg. Nagyon meglepődtem és meghatódtam ezen a váratlan meglepetésen. És mellesleg csak most jöttem rá mennyire egyhangúan öltözködöm. - Jó, mentségemre szóljon az ing és a farmer színe változó. Sőt, néha csak egy sima, bő fazonú póló van rajtam és a farmer is lehet szakadt. -
— Hát szia! Jól gondolom, hogy te az én bőrömbe bújtál? — guggoltam le a megszeppent kislányhoz.
Émilie csak némán bólintott és halványan rám mosolygott.
— Felvehetem Mrs. Andersont a nyakamba? — kérdezte kedvesen Connor.
— Igen, igen! — felelte vidáman a kislány.
— Várjunk csak, hiszen ez meg én vagyok kisebb kiadásban. — nyújtotta a kezét Gavin Raul felé. — Milyen jóképű maga fiatalember.
— Köszi, Gavin bácsi! — rázta meg a kezét a fiam. — Viszel a hátadon?
— Hát hogyne öcskös! — kapta a hátára Gavin az android fiút. — Látod Kiki, a fiadnak jó az ízlése.
— De a lányodnak jobb, Gavin! — feleltem még mindig az örömtől mámorosan.
Egyébként Gavin és Chelsea is páros jelmezben voltak. Gavin mint kapitány, Chelsea pedig mint stewardess. Ők végül külön autóval jöttek, mert akkor már tényleg nem fértünk volna be.

Már csak egy ház volt hátra, Jessicáék háza. Épp, hogy kiszálltunk egy kreol bőrű lány szaladt ki az ajtón és ölelte át Renéet.
— Szia Renée, nagyon csini a jelmezed! — néztek végig egymáson a gyerekek.
— Te is nagyon szuperül nézel ki! — válaszolta Renée — Anyukádnak öltöztél?
— Pontosan, eltaláltad! — kacagott a kislány. — Te pedig apukád vagy, ugye?
— Persze, ez nem is kérdés! — húzta meg a vállát Renée játékosan.
— Nicole, gyere vissza a kabátodért még a végén megfázol! — kiáltott az ajtóból Jess.
— Máris Anyu! — szaladt vissza a lányka, miközben vörös fürtjeibe belekapott a szél.
Nicole nagyon különleges külsővel rendelkezik. Jessica vörös haját és élénk zöld szemeit örökölte, viszont a bőre sötét, mint másik anyukájának, Sofianak. Jess és Sofia az elsők között voltak, akik belevágta abba a fajta babaprojektbe, amikor az azonos nemű párok DNS-eiből létrehoznak egy embriót, amit aztán a pár egyik fele kihord. A vártakkal ellentétben nagyon hamar sikeres lett a projekt, és ez a gyönyörű kisleány született belőle.
Jessica és Sofia egymás kezét fogva léptek ki az ajtón, előttük pedig vidáman szasszézott Nicole. Jess ki volt festve és egy hajpánt volt a hajában, amitől úgy nézett ki mint egy őzike, Sofia pedig vadásznak volt öltözve.
— Nicole, hát te ugyan olyan gyönyörű kis kém vagy, mint édesanyád! — ölelte át Chloe a kislányt.
— Egyszer, ha nagy leszek, olyan titkosügynök akarok lenni, mint Anyu! — nevetgélt a kislány. — Vagy olyan szuper nyomozó, mint Kiki néni!
— Jajj Nicole, a végén még meghatódok. — kuncogtam zavaromban. — Felszállsz a hátamra?
— Igen! Igen! — szaladt oda vidáman a kislány.
Felkaptam a hátamra és mentem vele pár métert. Aztán megkért, hogy tegyem le, mert inkább a többi gyerekkel sétálna.
— Köszönöm, Kiki néni! — ölelt át Nicole.
— Bármikor Királylány. — simítottam végig a buksiján.

A gyerekek előttünk mentek 5-10 méterrel. Mi, felnőttek pedig hátul maradva beszélgettünk.
Végigjártunk minden házat, ahol előrre megbeszéltük, hogy várni fognak minket. Már csak egy helyre nem mentünk be, Hankhez.
Mi pedig kiterveltünk valamit:
— Gyertek gyerekek, van egy ötletünk. — állt eléjük Sofia. — Mindenki, aki valamelyik szülőnek öltözött be, az álljon a hőse elé! Úgy csöngetünk be, rendben?
— JÓ! — kiáltották együttesen a gyermekek.
Szépen felsorakoztunk, majd a csengőhöz legközelebb álló megnyomta azt.
— Szevasztok, lassan azt hittem már nem is jöttök! — tárta ki az ajtót Hank. — Káprázik a szemem, vagy tényleg klónoztatok magatokból kisebb verziókat?
Ezen mindenki nevetett egy sort.
— Mire vártok? Gyertek már be! — intett Hank.
Libasorban mindenki bement a lakásba, és ahova tudott leült. A gyerekek persze egyből Sumo köré gyűltek, mint az várható volt.
— Gyertek, csinálok rólatok egy képet! — mondta Hank. — Meg kell örökíteni azt, hogy ilyen sokan összegyűltünk ma.

Felsorakoztatunk ugyanúgy, ahogyan pár perccel előtte kint. Készítettünk pár nem túl komoly, de annál emlékezetesebb és humorosabb képet. Végül éjszakába nyúlóan maradtunk Hanknél és egy nagyon jó estét éltünk meg, amiről ezernyi emlékünk maradt.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok! Kicsit későn, de cserébe hosszan taglalva itt a különkiadás. Remélem tetszett!🎃
És még egyszer hálás köszönet Vivinek a rajzért, újabb csodás munka!🤩
Mindenesetre köszi, ha elolvastad!👻Legyen szép napod!💀