Hybrid in Love

24. Fejezet - Mulatság

2041.05.10.

Connorrel vásárolni mentünk a bálra. Kölcsönöztünk ruhát, én vettem egy cipőt és körül-belül ennyi. Ahogy Connor mondta, ez csak egy bálnak csúfolt táncos összejövetel, ami inkább egy partira hasonlít. Ezért én csak egy sötétkék, kicsit retro stílusú koktélruhát, ő pedig egy szintén sötétkék zakót választott.
Éppen indultunk volna vissza az autóhoz, amikor is történt valami, amit még én sem értek. Az út szélén álltunk, a közelben autó sem volt, Connor éppen kilépett volna az úttestre, amikor váratlanul kitettem elé a kezem.
— Vigyázz! — állítottam meg.
Hirtelen egy fekete autó, eszméletlen sebességgel száguldott el az orrunk előtt. Nem tudom, honnan és mikor került oda, de eléggé lesokkolt.
— Kösz, ez közel volt! — szusszant fel Connor. — Minden oké?
— Persze, csak kicsit megijedtem. — karoltam bele a karjába.
Még szerencse, hogy így tettem, mert annyira remegett a lábam, hogy valószínű összeestem volna az út kellős közepén. Beszállva az ülésre becsatoltam magam, majd addig szorítottam a biztonsági övet még teljesen el nem fehéredtek az ujjaim. Connor beült mellém, de nem indultunk el.
— Kiki, teljesen elsápadtál, mi történt? — fogta meg a kezemet Connor.
— Nem tudom, az a baj, hogy nem tudom. — ráztam a fejem rémülten. — Már másodjára történik ez, először a parkban, mikor elkaptam Sumo pórázát, most pedig ez.
— Csak jók a reflexeid, semmi más. — próbált nyugtatni Connor.
— Nem, ez nem ilyen egyszerű! — pillantottam rá. — Olyan érzés, mintha nem én irányítanám, azt amit teszek! Mintha valaki más mozgatná a karomat, nincs beleszólásom mit teszek!
— Elhiszem, hogy ez ijesztő, de nem szabad pánikolnod. — tette a kézfejemre a másik kezét is. — Lehet csak Dewey segít neked, amikor rászorulsz.
— De Deweyt én irányítom, nem? — remegett a szám. — És mi lesz, ha egyszer ellenem fordul?
— Nem teheti. — beszélt hozzám továbbra is nyugtató hangon Connor. — Mivel ő életfeltétel neked, ezért ez kölcsönös, nem tudtok egymás nélkül létezni.
— Igazad lehet. — kezdett helyreállni a légzésem. — Biztosan, csak azért érzem úgy, hogy nem én irányítok, mert muszály olyan gyorsan cselekednie, hogy nincs ideje tájékoztatni.
— Látod, nincs semmi gond, ne parázz rá! — tette vissza a kormányra a kezeit Connor. — Hidd el, Dewey csak segíteni fog téged, mindig.

Minden esetre, kissé rémisztő az, hogy úgy beszélünk egy rendszerről, mintha lenne egy másik személyiségem vagy valamiféle entitárs kapcsolódna hozzám. Egy szó, mint száz, erről is ki fogok deríteni dolgokat, mert még mindig nem ismerem magam feleannyira sem, mint egy normális ember.

2041.05.11.

Connor és Hank ugyanúgy dolgoztak ma is, mint minden nap. Én a mai napon itthon pihentem és kissé búslakodtam, tudva, hogy másnap visszaindulunk Kanadába Connorrel. Ami azt jelenti, hogy kezdődik újra a titkolózás, a megjátszott távolságtartás, a hamis testvéri szeretet. Persze, Detroitban is ugyanúgy titok volt a kettőnk között lévő viszony, de legalább amikor itthon voltunk nem kellett feszengenünk, mert Hank tudott kettőnkről.
Viszont még a ma estét ki kell élveznem, egy jó darabig biztosan most vagyok itt utóljára és azt szeretném, hogy ne az legyen az utolsó emlékem, amit éppen most csinálok.
Connor 17:00-ra jön haza, 18:00-kor kezdődik a parti, ezért a délután nagy részét a készülődéssel töltöttem. Megmostam a hajam és begöndörítettem, kivasaltam mindhármunk ruháit és kiötleteltem a sminkemet is. Éppen kész lettem, amikor csöngetés zaja járta át a házat. Sumo felugrott a kanapéról és ugatni kezdett. Odakocogtam az ajtóhoz és kinyitottam.
— Szia! — nyomott egy gyors csókot az ajkaimra Connor.
— Szia, Kiki. — lépett be Hank is a lakásba.
— Sziasztok! — viszonoztam a köszönést. — Kivasaltam a ruháinkat, és beraktam őket a szobába.
— Köszi, figyelmes vagy. — ölelt át Connor.
— Az tény és való, hogy ebből a háztartásból hiányzik egy pár női kéz. — tekintett körbe Hank.
Mind a hárman elkezdtünk készülődni. A fiúk már kész voltak, mire én is mindennel végeztem.
— Gyönyörű vagy! — mosolyodott el Connor, mikor meglátott.
— Köszönöm! — karoltam bele, elpirulva.
— Jöjjön a gerlepár, ha nem szeretnénk elkésni. — nyitotta a bejárati ajtót Hank.

Az őrsön az iroda részleg teljesen át lett alakítva tánctérré. Az asztalok eltolva a terem szélére, rajta sütik, üdítők, italok. Minden sarokban hordozható hangszórókból szólt halkan a zene. Minden itt dolgozó személy és a kísérőik a teremben beszélgettek, eszegettek-iszogattak, esetleg táncoltak.
Nines és Chloe a terem egyik szélén álltak kettesben. Connorrel összenéztünk és feléjük indultunk.
— Sziasztok! — köszöntem nekik mikor közelebb értünk. — Milyen szépek vagytok így, együtt!
— Szervusztok! — felelték kórusban. — Ti is nagyon jól festetek.
Chloén égkék, fodros ruha, Nineson égkék színű ing.
— Kevin? — jutott eszembe a kisfiú, akit nem láttam sehol.
— Hívtam hozzá babysittert, otthon vannak ketten. — bólintott Chloe.
— Nathan! — szólította meg Connor, a melletünk elhaladó srácot.
Ahogy felénk fordult vettük csak észre, hogy van vele egy leányzó is. Igazi plázacica, platinaszőke haj, méretes műkörmök, iszonyat sok smink.
— Elnézést, sziasztok. — javította ki magát Connor.
— Srácok bemutatom Emilyt, a páromat. — karolta át a nő derekát.
Emilyn egy ezüst, csillogó, nem éppen sokat takaró és rendesen kivágott ruha volt, Nathanen szürkés, ezüstös hatású zakó.
— De szép párocskák vannak itt! — csatlakozott Gavin is közénk.
— Gavin! — fogott kezet vele Connor. — Kísérődet elhagytad?
— Az edzők nem játszanak. — pillantott cinikusan a társamra. — Nem találtam senkit, aki jól mutatott volna mellettem. Ezért inkább ma is egyedül tündöklök.
— Az a lényeg, hogy az egod egy parányit sem lett kisebb. — nevetett Nines. — És ahogy elnézlek, már nem is vagy szomjas.
— Jól látod, Konzerv! — válaszolt az alkoholtól mámorosan jókedvű hangon.

Társalgásunkat a hirtelen kialvó fények és az egyre hangosodó zene váltotta fel. A termet kellemes homály töltötte el, valamennyi fény visszatért a hangulatvilágítás által, így még mesebelibb volt az egész. A hangszórókból keringő szólt.
— Felkérhetlek táncolni? — nyújtotta a kezét Connor.
— Igen. — mosolyodtam el halványan.
Ahogy táncoltunk mintha a semmiben lebegtünk volna, annyira könnyednek és varázslatosnak éreztem minden lépésem, hogy az már álomba illő is lehetett volna.
— Lekérhetem a kisasszonyt? — fordult Connorhoz Nines.
— Természetes. — húzódott távolabb tőlem Connor. — Feltéve, hogy elrabolhatom Chloét egy táncra.
Párt cserélve táncoltam Ninessal, aki hasonlóan jól táncolt, mint Connor. Vele nyílván nem lebegtem a hetedik mennyországig 's vissza, de ezen kívül nagyon jól éreztem magam a társaságában.
A zene lassan elhallgatott, a lépteink pedig megálltak.
— Köszönöm! — bólintott lágyan Nines.
— Én is! — haraptam az ajkaimba.

A lámpák újra felkapcsolódtak, én pedig az asztalok felé vettem az irányt, ugyanis kissé megszomjaztam.
— Adhatok valamit a szépségnek? — lépett oda hozzám Gavin.
— Nem iszok semmiféle alkoholos italt, köszi. — patintottam le szolídan.
Eszem ágában sem volt inni. Nem akartam olyan állapotba kerülni még véletlenül sem, amikor megeredhetett volna a nyelvem. Bárányként legelésztem a farkasok között. Itt nem csak arra gondolok, hogy esetleg Connorről és rólam csúszott volna ki valami a számon. Hanem arra is, hogy igazából valamilyen hiper-szuper titkos ok miatt, engem kerestet a CyberLife és a végrehajtó fél a Detroiti rendőrség, akik között én nap mint nap nyugodtan éldegélek. Egy nagyon vékony húron táncikálok éppen, amiről egy szempillantásat alatt leeshetek az alattam lévő végtelen sötétségbe. Nagyjából így tudnám megfogalmazni mit csinálok folyamatosan. Az életemmel, a szerelmemmel és a szerelmem életével játszom konkrétan.
Ó, te jó ég! Csak ne süljön el semmi balul, könyörgöm!

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok! Tudom, kissé unalmas lett ez a fejezet, de azért szerintem van egy mesébe illő morálja. Szerintetek is?💃🕺
Köszi, ha elolvastad! Legyen szép napod!😉