Hybrid in Love

15. Fejezet - Örökölt tehetség

— Történt valami Ninessal? — éreztem Connor hangján, hogy aggódik.
— Semmi, minden rendben van. — próbáltam nyugodt hangon felelni. Nem akartam bevallani, hogyha akkor nem szakítja félbe a társalgásunkat valószínű, hogy én már nem tudtam volna semmiféle tettét megakadályozni a robotnak.
— Inkább mesélj nekem az alanyról, akit ki fogunk hallgatni. — mosolyogtam biztatóan Connorre.
— Android, nő. Gyermekrablással és illegális kék vér kereskedelemmel vádolják. — nem volt biztató a tekintete. — Nem mondd semmit, csak azt hajtogatja, hogy ő ártatlan és nem tudja miről beszélünk.
— Mi történik, ha továbbra sem vall be semmit? — kérdeztem, de szinte tudtam a választ.
— Bíróságra viszik az ügyét. Súlyosabb esetben teljes memóriavizsgálat és memóriatörlés is lehet a vége, enyhébb esetben csak börtönbüntetés. — pillantott a padló irányába. — De a gyermek megmentésének érdekében valószínű, hogy muszály lesz átkutatni a memóriáját.
— Megoldjuk! — mosolyogtam magabiztosan. — Ez a dolgunk.

Connor egyik kollégája bekísérte őt és a gyanúsítottat a kihallgatóterembe. Hank és én az ablak túloldalán, a másik szobában voltunk.
— Új munkatárs? — intett felém egy Gavinre hasonlító figura.
A stílusa, a külseje, a beszéde. Mintha Gavin fiatalabb alteregója lett volna.
— Nem, ő ms. Ramson. — mutatott be Hank a férfinak. — A szülei nyomozók, ő pedig szeretne a nyomdokaikba lépni. Az őrsünk pedig lehetőséget nyújt neki, hogy kipróbálja magát ezen a téren.
— Nathan Reed, Gavin öccse vagyok. — nyújtotta a kezét. — Örülök, hogy megismerhetem ms... — elakadt.
Akkor azért hasonlítanak ennyire Gavinnel, mert testvérek. Nem gondoltam volna, Gavin kifejezetten egyke típusnak tűnt.
— Kiki, Kiki Ramson.
Csak most vettem észre, hogy nagyon fiatal. Valószínű, hogy a szakmában is új még.
Connor kínlódott a vádlottal, de nem jutott vele semmire.
— Feladom. — nézett az ablak felé, majd átsétált a másik helyiségből ide. — Nem válaszol a kérdésekre, nem beszél, reménytelen!
Dühös volt és csalódott. Tudtam, hogy azt érzi, hogy "elbukta a küldetését", pedig nem.
— Bemehetnék hozzá, esetleg? — próbálkoztam.
— Nem lenne az kicsit korai? — akadékoskodott Nathan. — Nincs még végzettséged, itt ki vagy anélkül?
— Eric és Sarah Ramson lánya, kitüntetett detektívek és kémek. — mordultam rá.
— Engedélyt kapott a kapitánytól, bemehet. — szólt Connor, mielőtt vitába keveredtem volna Nathannal.

Körülnéztem a kihallgatóteremben, utána leültem a alanyunkkal szemben. Beszkenneltem, valamikor háztartási Androidként lett programozva. Rendkívüli világos bőrén karcolások, ütésnyomok, vágások. Az arca megviselt volt, vörös haját kontyba fogva hordta. Elemeztem a ruháján lévő vérfoltot. YK500, az egy gyermek-Android modell.
— Szia, az én nevem Kiki. — kerestem a tekintetét. — Azért jöttem, hogy segítsek neked. De, ahhoz meg kell bíznod bennem.
— De hiszen te is nekik dolgozol. — mormogta.
— Én nem dolgozom senkinek. — ráztam meg óvatosan a fejem. — Csak nézz rám, hiszen még gyerek vagyok.
— Egy gyerek... — suttogta.
— Figyelj! Tudom, hogy bármi is volt, nem a te hibád. — próbáltam elnyerni a bizalmát. — De el kell mondanod mi történt.
Nem válaszolt csak meredt maga elé, mint aki lelkileg teljesen máshol van.
— De belenézhetek a fejedbe is. — csatlakoztam rá.
— Ne, kérlek ezt ne! — kérlelt az Android.
— Akkor beszélj nekem!
— Fenyegettek, féltem tőlük. Először nem mertem lépni. A gyermeket bántották, nem bírtam tovább nézni. Az egyik éjszaka elszöktem vele, de már nem tudom hol van. — végre elkezdett beszélni. — De olyanoknál van, akik vigyáznak rá, a saját fajtájával.
— Hogy érted azt, hogy a saját fajtája? — néztem rá tudatlanul.
Megfogta a bal csuklóm - szerencsére nem azt, ami műanyagból volt -, de mégis rámcsatlakozott.
— Őt keresd! — adta meg egy személy adatait.
— Ő tud neked segíteni, kérdezhetsz tőle bármit!
A lány, akit mutatott a vádlott, egy Android volt. Hosszú, szőke haját lófarokba hordta, kékek a szemei, arca piros pozsgás, szinte tökéletes.
— Mondj még valamit. — próbálkoztam. — Mi a neved? Kitől szöktetek el, honnan és mikor?
— Ashleynek hívnak, elszöktünk a szüleitől, de már... — a halántékjához kapott. — De már nem emlékszem mi volt a nevük. Megsérültem, nem működik jól a memorizáló programom. A diagnosztikai programom sem az igazi.
— Próbálkozz! Valahol mélyen biztosan tudod, biztosan emlékszel rá! — bíztattam.
— Hidd el, én lennék a legboldogabb, ha elkapnátok azt a két embertelen gonosztevőt. — zöld szemeiben lángolt a harag. — De csak ennyit tudtam segíteni.
— Ezzel is nagyon sokat segítettél. — szorítottam meg a kezét. — Ha igaz amiket mondtál, akkor a szülők is megkapják a méltó büntetésüket.
— De ne adjátok vissza nekik! — könyörgött. — Azok nem tudják megbecsülni azt az ártatlan lelket, mert nem is akarják.
— Nem fogjuk átadni nekik. — nyugtattam meg Ashleyt. — Ha megtaláljuk a gyermeket, majd mi gondoskodunk róla, ne aggódj!
— Köszönöm! — hálálkodott. — Megtérül a jó tetted, csak higgy benne!
— Úgy lesz! — bólintottam. — Én végeztem.
Az ablak irányába néztem, és nagyot sóhajtva átsétáltam az üveg túloldalára. Ashleyt pedig visszavitték a cellájába.
— Szép munka! — dicsért meg Hank.
— Ügyes! — fűzte hozzá Connor.
Ahogy ránéztem láttam rajta, hogy tudja azt, hogy mást is tudok, mint amit a kihallgatóterem mikrofonjai rögzítettek.
— Jó voltál! — lepődött meg Nathan. — Örökölted a szüleid tulajdonságait, egyszer még követni fogod őket a karrierjükben.
— Köszönöm, de én csak beszéltem hozzá. — vallottam be őszintén. — Connor, megmutatnád merre van a mosdó?
— Máris, gyere utánam! — intett.

Connor elkísért a folyosó végére.
— Az ott a női, megvárla... — nem bírta befejezni a mondatát.
Gyorsan körbenéztem, meggyőződtem róla, hogy nincs a közelben senki és belöktem Connort a női WC-be. A kilincset felfeszítettem így senki nem tudott bejönni.
— Ashley mutatott egy személyt. — hadartam minél gyorsabban. — Add a kezed!
— Mihez?
— Hogy neked is át tudjam adni. — suttogtam nyomatékosan.
Összekulcsoltam az ujjainkat és átadtam neki is az adatokat.
— Chloe? — nézett maga elé mereven Connor.
— Ki az? — tudakolóztam. — Ismered?
— Egyszer már találkoztam egy hasonló Androiddal, de nem hinném, hogy ő az. — rázta meg a fejét, mintha meg akarna szabadulni a gondolattól.
— Jó, akkor menjünk! — fordultam meg.
Már éppen nyitottam volna ki az ajtót, amikor Connor visszarántott.
— Lassabban, nem sietünk ennyire. — hangjában ravaszság bújdosott. — Még a végén meglátnak.
Kezeit összekulcsolta a derekamon azzal közelebb húzva magához, hogy megcsókoljon.
— De mostmár tényleg menjünk, mert ha így meglátnak, azt már sehogy nem magyarázzuk ki.
Óvatosan kinyitottam az ajtót. Látva, hogy egy lélek sincs a folyosón, gyorsan kirántottam a mosdóból Connort is. Elindultunk az asztalához, hogy Hankkel együtt hazainduljunk.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok!
Arra gondoltam, hogy mivel közeledik a húsvét, lehetne egy különkiadás.🐇 Nektek tetszene?
Köszi, hogy elolvastad! Legyen szép napod!🥰