Hybrid in Love

38. Fejezet - Állati kötődés

— De, ha már itt tartunk lenne egy kérdésem. — kötöttem ki a lovat.
— Csak bátran. — bíztatott Claide
— Babylon kísértetiesen hasonlít arra a lóra, aki a partnerem volt. — sóhajtottam. — Említetted, hogy kiváló a vérvonala. Megtudhatnám, hogy kik a felmenői?
— Persze, gyere be velem az istállóba. Ott vannak a papírjai, azon minden rajta lesz. — indult el célirányosan a hosszúkás épület felé Claide. — Látom nagyon ragaszkodsz a társadhoz, biztos fájdalmas lehetett elveszíteni.
— A legborzasztóbb dolog, ami valaha történt velem. — feleltem halkan, elgondolkodva. — De Cowboy óta Babylon az első, akinek élveztem a hátán ülni.
— Ezt örömmel hallom! — nézett le rám mosolyogva a magas férfi. — Tehetséges vagy, érzéked van hozzá. Ha a ló is megvan, aki teljesen rád tud hangolódni, akkor szinte nincs is semmi, ami határt tudna szabni neked.
— Köszönöm! — húztam félmosolyra a számat. — Ennyi idő után pláne jól esnek a dicsérő szavak.
Bementünk az istálló ajtaján, végig a hosszú folyosón, majd balra befordultunk egy kicsi szobába. Az asztal épphogy befért, ami tele volt papírokkal. Claide kihúzta az asztal egyik fiókját és egy dossziét húzott elő belőle.
— Itt is van. — tette le az asztalra a papírlapot. — Babylon Dun Rosies - ami Babylon teljes neve - felmenői nem mások mint, anyja Gold N Rosies, és apja Cowboy Dun Gun. — húzta végig ujjait a sorokon.
Alig hittem a fülemnek. Villámgyorsasággal rántottam ki ujjai alól a lapot, mert ha már a fülemnek nem hiszek, akkor majd a szememnek fogok. Nem hallottam félre, Babylon apja tényleg Cowboy, az én régi lovam.
— Kiki, Kiki mi az? — bökte meg a vállamat Claide.
— Babylon az ő csikója! — ért fülig a mosolyom. — Babylon az én régi versenylovam, Cowboy csikója! — ismételtem.
— Szóval ez azt jelenti, hogy azért jöttök ki ilyen jól me... — félbeszakítottam.
— Azért, mert az apját már ismertem! Aki szintén nem volt könnyű eset, de mellettem kezes báránnyá vált. — fejeztem be a mondatot. — Ez magyarázat arra, miért jövünk ki ilyen jól Babylonnal is.

Az istálló végében lévő szalmabálába huppantunk bele.
— Na Kislány, ha ez nem a sors, akkor már tényleg nincs rá magyarázat! — mosolygott Claide. — Mindig is nagy kedvencem volt Babylon, ugyanis Goldy, az anyja, az én lovam volt. Ráadásul ő az első és egyetlen csikója. — sóhajtott szomorkásan. — De a lányával soha nem volt meg a közös hang, nem is hasonlított soha az anyjára. A szemein kívül semmit sem örökölt Goldytól.
— De ha ez volt az első fedezése, akkor még minden bizonnyal fiatal volt. — gondolkodtam logikusan. — Mi történt Goldyval?
— A Kanadai Nagydíjról jöttünk hazafelé, akkor nyertünk negyedszerre és beittunk. — idézte fel Claide. — A sofőr teljesen józan volt, egy kortyot sem ivott aznap, de hiába. Este volt, esett az eső, a volán mögött ülő megijedt egy, az autópálya közepén elütött róka tetemétől és elrántotta a kormányt. — Ahogy mesélt a hideg is kirázta. — Neki csapódtunk egy fának, amitől az autó kigyulladt. Én és a sofőr mindenkit ki tudtunk húzni az autóból, szóval több-kevesebb sérüléssel mindenki kimenekült, kivéve egy valakit.
— Goldy. — suttogtam.
— Még néha mostanság is a jajveszékelő nyerítéseit hallom a rémálmaimban. — kerülte a szemkontaktust, de a hangján hallható volt, hogy a sírás küszöbén áll. — Vissza tudtam volna menni érte! De azt mondták nincs értelme, hogy úgyis csak mind a ketten elégnénk elevenen, nem tudom kihozni! Lefogtak, és hiába kapálóztam, kiabáltam nem engedtek oda!
Hangja heves lett, gyorsan kapkodta a levegőt.
— Hé, hé, hé! Nyugi, nyugodj meg Claide! — kaptam el a kezét, és erősen megfogtam. — Ne haragudj, nem akartam ilyen fájó sebeket felszakítani.
— Nem, inkább te ne haragudj, hogy rád ijesztettem. — nézett végre a szemembe és ekkor vettem csak észre, hogy az övéi könnyekkel vannak tele.
Gondolom rájött, hogy megláttam a könnyeit, ezért gyorsan elkezdett pislogni.
— Áh, biztos csak a por! Belemehetett a szemembe. — gördült le egy könnycsepp az arcán.
— Claide, nem gáz az, ha megkönnyezted ezt az emléket. — töröltem le azt a könnycseppet arcáról. — Ha velem történt volna, beszélni sem tudnék erről. Nem ciki, hanem nagyon is bátor és férfias dolog kimutatni az érzéseid.
— Köszi kislány, kemény milyen éretten látod a dolgokat. — állt fel a szalmából. — Szóval mindig is aggódtam, hogy soha nem találok megfelelő lovast Babylonnak, akivel nem mennek egymás idegeire.
Kinyújtotta a kezét, hogy felsegítsen a báláról.
— Kapsz tőlem egy feladatot. — mosolygott titokzatosan. — Gyere át velem a nyergesbe.
Átsétáltunk a nyergesbe, ahol a kezembe nyomott egy nyakmadzagot, egy répabotot, egy ostort egy vezetőszárat, egy futószárat és pár répát.
— Amikor Goldyt megkaptam nekem is ezeket adta a kezembe az edzőm. — nézte erősen a padlót. — Sötétedésig tiéd a ló, meglátjuk hova lyukadtok ki a végén.
— De mit kezdjek ezekkel? — néztem értetlenül a kezembe nyomott tárgyakra.
— Okos csaj vagy, csak tudod mit szoktak ezekkel csinálni. — húzta fel játékosan szemöldökét Claide. — Csak egy tipp: Használjátok azt a régi, roskadozó körkarámot, a lovak karámjai mögött.
— Azt akarod, hogy szabadidomítsak? — maradt tátva a szám, amikor rádöbbentem mi a célja.
— Mondtam, hogy okos csaj vagy! — kócolta össze a hajam, majd kezébe vett egy almát, - amibe jóízűen bele is harapott -, és otthagyott.

Hát mit volt mit tenni, azt tettem amit mondott. Hátra mentem a körkarámba.
— Dewey, mennyi időm van naplementéig? — kérdeztem a rendszerem.
Naplemente: 19:47 perckor, azaz van még 3 órád és 41 perced.
— Meglátjuk mire megyek vele. Köszi Dewey!
Nincs mit!
A szabadidomítás nagyvonalakban a lóval való kapcsolat építése földről, ezért szokták földi munkának is hívni. Az egyik legfontosabb eleme a Parelli játékok, avagy a lovak ABC-je. Ha a hét játékot ismeri a lovunk és már rutinosan csinálja, akkor megbízik bennünk és tisztel. Mondhatni beszélünk egy közös nyelvet.
— Na Babylon, megnézzük ismered-e a hét játék valamelyikét. — fogtam meg a vezetőszárát.
Az első játék a barátkozós játék. Lényege, hogy a lovunkon végighúzzuk a kezünket vagy egy tárgyat, aztán általában egy répabotot lengetve körbejárjuk. Eközben a ló nem mozdulhat el. Igazából ez a színtiszta bizalom.
Először lassan végighúztam a lábain, a hátán, a hasán, és a nyakán is a vezetőszárat, de meg sem moccant.
— Hát jó, akkor jöhet a répabot. — mondtam csodálkozva.
Elsőre azt is csak végighúztam a testén, de semmi reakciót nem mutatott. Szóval elkezdtem körbejárni. Egy centivel sem ment arrébb, csak a fülével követte, hogy merre járok.
— Akkor ezt a játékot ismered, menjünk tovább! — állapítottam meg lelkesen és adtam neki egy répát.
A második játék a sündisznós játék. Lényege a nyomásgyakorlás a lovunkra. Ha a ló enged, vagyis kilép a nyomásból akkor mi is engedünk. Fogjuk a répabotot és nyomást gyakorlunk a combjaira, mindkét oldalról, a lónak pedig el kell forognia. Ezt ugyanúgy a szügynél* is megcsináljuk.
Szinte alig kellett a botot hozzáérintenem már fordult is. Ugyanez a szügyénél, egyből hátrált.
— Ügyes, próbáljuk meg vezetőszár nélkül. — lecsatoltam róla a vezetőszárat és félredobtam.
Így már kissé erősebben kellett nyomást gyakorolni, de másodjára ugyanolyan könnyen ment.
— Szuper vagy csajszi! — adtam neki egy újabb répát.
A harmadik játék neve a hajtós játék. Lényegében ugyanaz, mint a második, csak itt a répabotot lengetjük és nem érintjük a lóhoz. A cél, hogy a ló minél tovább és rutinból csinálja a feladatot.
Nem is kérdés, hogy ez is egyből ment, szóval ezt is megcsináltuk szabadon is. A jutalom most sem maradhatott el, szóval a harmadik répa is a kishölgynél landolt.
— Le vagyok nyűgözve Babylon! — simogattam meg a nyakát.
Na akkor jöhet a neheze...

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
*:Szügy: A ló mellkasa.
•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Halihó! Néha még az is megesik, hogy talán egy résszel állítok be, igaz?😅 Szóval megint bocsánatkéréssel tartozom.
Viszont vigaszdíjként az jutott eszembe, hogy írnék egy halloween-i különkiadást, - mint húsvétkor -, szeretnétek?🎃
Mindenesetre köszi, ha elolvastad!🍂Legyen szép napod!🍁