Hybrid in Love

23. Fejezet - Emlékek

Már vagy 20 perce ültünk és beszélgettünk a szobában, miközben Connorre vártunk, de nem jött. Aggódtam, mi tart ennyi ideig, ezért rácsatlakoztam.
— Az asszony vallott Mr. Clark ellen. — mondtam magamban. — Te hogy haladsz vele?
— Elszólta magát, szinte már mindent ki tudtam belőle húzni. — örült a sikerének. — Van valami baj, olyan furcsa a hangod?
— Majd otthon megbeszéljük. — próbáltam leplezni a durcásságom.
Körülbelül 10 perccel később Connor lépett be a szobába.
— Na, hogy ment? — kapta az irányába a fejét Nines.
— Nehezen, de végül magára vallott. — sóhajtott félmosollyal az ajkain.
— A kislányt kellett volna beküldeni, hihetetlen a módszere. — rántotta meg a vállait Gavin. — A végén lenyomja a "CyberLife legfejlettebb Androidjait".
— Azért az alanyunk nem volt teljesen egész. — tette keresztbe maga előtt a karját Connor. — Nem lenne jó, ha Kikinek baja esne.
Mind a négyen elindultunk az iroda felé.
— Irigylem, hogy Ramson és ti ketten magatoktól ennyire jók vagytok. — nevetett Gavin.
— Menjünk, vigyük fel az adatokat a rendszerbe. — indult Connor az asztala felé.
— Hagyd, megcsinálom. — fogta meg a vállát Nines. — Hosszú napotok volt, menjetek haza.
Connor először rám pillantott. A tekintetéből tudtam, hogy azt szeretné tudni, van-e valami, amit csak én tudtam meg a kihallgatáson. Óvatosan megráztam a fejem, jelezve, hogy most nem használtam semmilyen eszközt, mint legutóbb.
— Kösz, Nines! — veregette meg a hátát Connor.
Én csak mosolyogtam mellette, várva, hogy elinduljunk az épület kijáratához.

Connor rákanyarodott az útra, lassan a hátunk mögött hagytuk az őrsöt. Néztem ki az ablakon, még véletlenül sem pillantottam Connor felé.
— Akarsz róla beszélni? — kérdezte lágyan.
— Igen, de nem most. — feleltem ridegen. — Majd ha hazaértünk.
Beérve a házba, lerúgtam magamról a cipőm és a szobába indultam. Hank még nem ért haza. Ő egy Chris nevű rendőrrel ment ki valahova, miután végzett Connorrel a kihallgatáson.
A szobában leültem az ágyra keresztbetett lábakkal. Connor közvetlen utánam jött be és bezárta maga mögött az ajtót.
— Mostmár elmondod mi a gond? — kérdezte kissé ingerülten.
— Ha ennyire ragaszkodsz hozzá, el. — fújtam ki lassan a levegőmet. — Az az Android lány a gond, akiről Ninesnak áradoztál!
— Milyen Android lány? — nézett rám értetlenül Connor.
— Amikor Gavin megint elkezdte, hogy fülig belém vagy zúgva, akkor Nines azzal érvelt ellene, hogy az lehetetlen, mert te egy Android lányról fantáziálsz már hetek óta! — dőltek belőlem dühömben a szavak. — Akárki is az, biztosan jobb, mint én! Vele nem kell titkolózni? Vagy talán ő tökéletesebb, ugye?
— Kiki, várj már egy kicsit! — fogta meg a kezemet Connor.
Elrántottam a kezem. Nem tagadom féltékeny voltam. Legutóbb akkor éreztem ilyen fájdalmat, amikor Marc megcsalt és rájöttem. Csak ott nem voltak kérdéseim, mert biztosan tudtam, hogy megtette. Itt még élt bennem a remény, hogy Connor nem tenné.
— Kérlek, csak engedd, hogy elmagyarázzam! — fogta meg a vállamat. — Nines is elkezdett gyanakodni, ezért valamivel el kellett terelnem a figyelmét. Valóban áradoztam neki egy lányról, aki igazából te voltál!
— De, de — nem tudtam megszólalni.
Szégyelltem magam, amiért annyira kiborultam, meg sem hallgattam, amit szeretett volna mondani. Csak löktem ki magamból a hirtelen felhalmozódott gondolataim.
— A külsődet nem említettem meg, hogy még véletlen se gondolhasson rád. Viszont végig a te jellemedről beszéltem Ninesnak. — lépett oda hozzám és magához ölelt. — Aztán még hozzátettem, hogy Android vagy, amivel csak félig hazudtam.
Megfogta a kezem. Figyeltem, ahogy egyre inkább kirajzolódnak kezeinken a műanyag panelek.
— Szeretnéd látni? — kérdezte Connor.
— Igen. — bólintottam egy aprányit. — Igen, szeretném.
Egy pillanatra minden korom fekete lett, majd előtűntek előttem Connor emlékei. Láttam, ahogy Ninessal beszél. Olyan volt, mintha az ő testébe lennék zárva.
„— El sem tudod képzelni! Mindig törődik velem, aggódik értem. Végre úgy érzem szeretnek és nem csak egy gép vagyok! Vele teljes minden, vele szeretném megtudni mi az az örökké, érted?"
Hirtelen megint elsötétült minden, kinyitottam a szemem. Connor újból megölelt és úgy tartott.
— Tudom, hogy nehéz, — szólt nyugodt hangon. — de meg kell bíznod bennem.
— Én megbízok, vagyis próbálok. — csuklott el a hangom. — Csak rámtörtek az emlékek.
— Ne haragudj! — hunytam le a szemem. — Én, én annyira féltem, hogy már nem szeretsz.
— Ezt nagyon gyorsan verd ki a fejedből! — fogta meg az arcom. — Tudod, hogy mindig melletted leszek.
— Szeretlek! — pillantottam rá.
— Én is szeretlek! — mosolygott. — Mégha néha ilyen bolond vagy, akkor is!
Átkarolta a derekam és lassan megcsókolt.
Leültem az ágyra, fejem a kezeimen megtámasztottam és csak mereven bámultam a falat. Connor az ajtó felé indult, amikor utánaszóltam.
— Connor, nem pénteken van a bál? — fordultam felé. — Nem éppen hoztam magammal báli ruhát.
— Holnap nem dolgozok, elmehetnénk vásárolni. — mosolygott.
— Nekem tökéletes. — haraptam lágyan alsó ajkamba. — Várj! Nem szeretnék egyedül lenni, kimennék én is.
— Gyere. — karját átvetette a vállamon, úgy mentünk ki a nappaliba. Belépve a helyiségbe észrevettem, hogy már nem csak ketten vagyunk a házban.

Hank is hazaért útközben. Vajon mikor érkezett? Hallotta a veszekedésünket?
— Helló, Hank! — intett neki Connor. — Mennyit hallottál?
— Őszintén? Mindent. — mosolygott keserédesen Hank. — De addig jó, amíg veszekedtek. Addig van tűz, addig van mindkettőtöknek önálló véleménye. Ahol van veszekedés ott nem unalmas a kapcsolat.
— Hát, ilyen szempontból még nem vizsgáltam ezt. — húzta fel a vállait Connor.
— Mi is gyakran veszekedtünk Mariahval, amikor még fiatalok voltunk. — görbült lefelé Hank szája.
Hirtelen gyász illata kezdett uralkodni a lakásban. Nem tudom ki lehetett Mariah, de amint szóba jött mindenki elkeseredett.
— Ki az a Mariah? — csatlakoztam Connorhoz.
— Hank valamikori felesége, elhunyt mikor Cole született. — felelte szomorkásan Connor.
— És ki az a Cole? — kérdezősködtem a másik név után is.
— Cole Hank kisfia volt, autóbaleset okozta sérülés miatt halt meg. — nézett a padló irányába Connor. — Egy teherautó megcsúszott a jeges úton. Hank autója felborult, Colenak sürgősségi műtétre volt szüksége. Az egyetlen ügyeletes, valódi orvos túllőtte magát vörös jéggel, ezért egy Android helyettesítette. Cole a műtét során meghalt. Ezért gyűlölte régen Hank az Androidokat, minket hibáztatott a fia haláláért.
— Oh, nem tudtam. — a történetet hallva könnyek szöktek a szemembe. — Mitől jött rá, hogy nem az Android hibája volt?
— Tőlem. — mutatott magára Connor. — Add a kezed.
A hátam mögött, mintha átkarolná a derakamat megfogta a kezem, így még véletlen sem láthatott semmit Hank. Lehunytam a szemem és megint teljes sötétség vett körül.
„— A fiam... — tartotta Connorre a pisztolyát Hank. — Mi volt a neve?
— Cole, Colenak hívták. — vágta rá Connor. — Hat éves volt, mikor a baleset történt. Nem az ön hibája volt Hadnagy! A teherautó megcsúszott a jeges úton, az autója pedig felborult. Colenak sürgősen műtétre volt szüksége, de nem volt ember, aki elvégezze, ezért egy Androidra bízták őt. Cole nem élte túl. Ezért utálja az Androidokat, mert azt gondolja, hogy mi felelünk a fia haláláért.
— Cole azért halt meg, mert a doki túltolta a vörös jeget! Ő vette el tőlem a fiamat! — szegezte a fegyverét a másik Androidra, aki ugyanúgy nézett ki, mint Connor. — Mert egy olyan elcseszett világban élünk, ahol az ember nem lehet boldog egy maréknyi por nélkül!
— Ezt én is tudtam volna! — kiáltott a másik Connor. — Ne hallgass rá Hank, én vagyo...
Hank lelőtte a hamis Connort és az igazi felé fordult.
— Mióta megismertelek téged Connor sok mindent tanultam. — mosolygott Hank. — Talán van ebben valami. Talán tényleg éltek. Lehet egy nap ti teszitek majd szebbé ezt a világot!"
És újra sötétség, amíg ki nem nyitottam a szemem.

Fogalmazzunk úgy, hogy enyhén felkavaró volt Connor emlékét látni. Főleg úgy, hogy végig azt éreztem, mintha én lennék ott.
— Durva, hogy ennyire megváltoztattál a szemében mindent! — csodálkoztam.
— Még a mai napig nem értem mivel. — rázta gyenge mosollyal a fejét. — Nem voltam a legjobb partner, csak a sikeres küldetés érdekelt.
— Már más vagy. — öleltem át. — És ez a lényeg.

•••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••••
Sziasztok! Eddigi leghosszabb fejezet a mai, amiben újabb olyan történések kerülnek felderítésre, amik felett eddig homály lebegett.🤫
Köszi, ha elolvastad! Legyen szép napod!🤍