🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETT

🔮 Zafír 🔮

Zayn nem találta a helyét a kis házban. Minden apró zajra felkapta a fejét, remélve, hogy Niall tért vissza, de minden alkalommal csalódottan kellett tudomásul vennie, hogy csak az érzékei játszottak vele gusztustalan, kegyetlen játékot. Niall nem volt sehol. Illetve ez nem igaz, mert valahol biztosan volt, csak egy olyan helyen, ami kiesett Zayn látómezőjéből. Még mindig vaksötét honolt odakint, tehát csak neki tűnt úgy, mintha már egy fél napja várakozna valamire, valami biztató jelre, hogy bosszús kis szöszi manója biztonságban visszatért hozzá. Minden perccel egyre idegesebb, nyughatatlanabb lett, legszívesebben szétverte volna az egész kis lakot, egyedül az akadályozta meg, hogy nem akarta még nagyobb stressznek kitenni Niallt, mint ami így is felkavarta a kis lelkét. Tökéletesen megértette a fiú indokait, őt is frusztrálta a sok kötöttség, a rengeteg tiltás, de úgy volt vele, hogy inkább él korlátok közt még akár ötven évet is kedvesével, mint hogy egyszer elveszítse a fejét és utána kelljen szembenéznie a végzetes következményekkel.

Biztos volt benne, hogy legalább száz, vagy még annál is több nem fogadott hívást kezdeményezett a telefonjára, ugyanennyi üzenetet is hagyott, hogy hívja vissza, tudassa, hogy épségben van. De a nem fogadott hívások gyűlölt természetüket nevükben hordozzák, megválaszolatlanok maradtak.

Mi történt velük? Hogy jutottak el idáig? Hogy lehet, hogy olyasmin veszekszenek, ami nem is szabadna, hogy kérdés legyen, mégis túlnőtt rajtuk és önálló életet kezdett élni a megkérdezése nélkül. Nem is olyan rég Niall azt mondta, „meg akarok gyógyulni" és akkor valóban úgy tűnt, hogy megértette, mekkora veszélyben van az élete. Úgy látszik, elérkeztek arra a pontra, ahol már nem játszik a józan ész, mert az ösztönök totálisan átvették a hatalmat.

Hajnal három órát mutatott a digitális kijelző a telefonján, mikor végre megszólalt és Zayn szíve eltelt megkönnyebbüléssel, mikor a gyönyörű kristálykék szemek mosolyogtak rá a kijelzőről.

- Ni...kicsim, végre, annyira aggódtam...- szólt bele meleg hangon, igyekezve elkerülni, hogy idegessége észrevehető legyen. A vonal túlsó fele azonban néma maradt.

- Niall? - kérdezte újra kissé feszültebben. Továbbra sem hallott semmit, aztán ahogy jobban koncentrált, feltűnt neki a szaggatott légvétel és a zihálás.

- Zaynie... - szólalt meg végre a fiú, de a hangja erőtlen volt és alig hallható.

- Kicsim, jól vagy? Hol vagy? Azonnal indulok érted!

- Nem...nem tudom...én csak kóboroltam, nem figyeltem...Zaynie...meg fogok halni... - pityeredte el magát és Zayn hátán felkúszott a jéghideg rettegés. Niall valahol odakint van a sötétben, a hidegben, rosszul van és ő nem tud neki segíteni, mert fogalma sincs, hol keresse.

- Dehogy fogsz, minden rendben lesz, édesem, csak nyugodj meg - iszonyúan meg kellett erőltetnie magát, hogy a hangja nyugodt és tárgyilagos maradjon, miközben lelkét az aggodalom mardosta - figyelj... nézz körül, mit látsz, mi van körülötted?

- Se...semmi, csak fák és...bokrok - hangzott a panaszos válasz. Zayn miközben próbálta megnyugtatni szerelmét és saját magát is, a vonalas telefonról már a mentőket tárcsázta. Most adott igazán hálát Louis előrelátásának, mikor figyelmen kívül hagyta a férfi tiltakozását a kábeles készülék ellen. Niall nem sokat segített ezzel a leírással, mindenképpen valami biztosabb pontot kellett találnia, hogy leszűkíthessék a kört a keresésénél. Aztán felkapta a fejét, mert feltűnt neki valami, ami eddig a pániktól elkerülte a figyelmét.

- Mi az a csobogás a háttérben, a folyónál vagy? Ni... kérlek, ez nagyon fontos, ha a folyó mellett vagy, ott kell lennie vagy számoknak vagy betűknek a parton... - halk neszezés, nyöszörgés, majd egy nagy huppanás és egy fájdalmas nyögés, csak ennyit hallott.

- El...estem...- sírt Niall - nem tudok...

- DE IGEN! NI, igenis kelj fel és nézd meg azt a kurva számot a folyóparton! - tombolt Zayn. Addig nem indulhatott el otthonról, míg a mentős diszpécser a vonalban volt a másik hálózaton. Újabb percnyi neszezés, nyöszörgés, hortyogás után a fiú végre megszólalt.

- Huszon...nyolc...

¤¤¤¤

Jasonnek végül nem kellett gyalog visszamennie az otthonba. Liam nemcsak hazavitte, de fel is kísérte a szobájáig, mintha bármilyen veszély is leselkedhetne a fiúra a Tommo's épületén belül. Mindketten átfagytak, de lelkükben most először, hosszú idő után béke volt. Nyugalom. Azon az éjjelen ott az őskori játszótéren végre az égbe kiálthatták a fájdalmukat. Liam már ismerte Jason történetét, de a fiú még nem hallotta a férfiét, csak annyit tudott, amit Lupe elmesélt neki a konyhában. Ezért érte teljesen váratlanul Liam néhány mondata, ami nemcsak a gyászról szólt, hanem valami sokkal mélyebb gyötrődésről, amiről neki eddig fogalma sem volt. „Utálom, hogy nem bíztam benned! Utálom, hogy magadra hagytalak!"

Az ajtóhoz érve Liamnek nem akaródzott elbúcsúznia. Most, hogy végre talált valakit, aki megérti, aki ugyanazon, vagy legalábbis hasonlón ment keresztül, mint ő, hirtelen ragaszkodni kezdett a kis vörös sráchoz. Tanácstalanul toporgott Jason szobájának bejáratánál, ami eddig nem nagyon volt jellemző rá.

- Jó éjt, Liam - búcsúzott a fiú.

- Jó éjt, Jason - búcsúzott ő is, de mielőtt az ajtó becsukódhatott volna közöttük, utánaszólt.

- Várj! Nézz ide - kérte és elővette a farzsebéből a telefonját - nem... nem jó itt a fény, bemehetnénk? - Jason körülbelül hasonlóan zavarban érezte magát, mint mikor a játszótérre értek. Elképzelni sem tudta, mit akarhat még Liam, de annyira vágyott a társaságára, hogy szó nélkül tessékelte be maga mellett.

- Igen, ez az, maradj így... - a mennyezeti lámpa fénye már megfelelőnek tűnt. Liam Jason arca mellé tette a készüléket és hosszú ujjaival lapozni kezdett.

- Mégis mi a fenét csinálsz? - kérdezte Jason döbbenten.

- Pszt...csak egy pillanat... ezaz...megvan - mutatta a kijelzőt győzedelmesen felé - ZAFÍR.

- Micsoda?

- A szemed. Zafír árnyalatú. Sötét, mint a tengerek mélye mégis tisztább még a legeldugottabb hegyi forrásoknál is. Zafír.

- Oh...és ... az jó? Vagy most...

- „A kék zafír drágakő, kék árnyalatában egy kis ibolya és lila színnel. Értéke a kék árnyalatától és a tisztaságától, méretétől, csiszolásától és minőségétől függ. Minél sötétebb kék a kő, annál értékesebb. A neve a görög nyelvből származik, a „sappheiros" szóból ered, melynek jelentése „kék". A korund csoport tagja ...bla bla bla... a mérleg jegyűek születési köve...khm... nos...igen.

- Hát...ööö... ez nagyszerű, bár én bak vagyok, de köszönöm, hogy kikerested. - dadogta Jason. Te lehet, hogy bak vagy, kicsi süni, de én kibaszottul mérleg...gondolta magában Liam és eltette a telefonját.

Csók, drágáim!
Van még valaki ébren? Aki igen, jelentkezzen, aki nem, az az meg KELJEN FEEEL!!!
Na jó, bocs a hangoskodásért... 🥰🥰🥰
Szeretettel:
Gotti
xx