🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETT

🔮 Always in my heart 🔮

Niall nem követte. Tudta, hogy felesleges lenne, a férfi teljesen más dimenzióban él, mióta hazajöttek arról az elátkozott útról. Csak az ablakból figyelte a valaha oly életerős és energikus férfit a lépcsőre rogyni és bámulni ki a fejéből, mintha nem is létezne a külvilág. Még nem szólalt meg, mióta hazajöttek, és ennek már egy hete. Azóta valószínűleg nem is borotválkozott és ha Niall orra nem csalt, márpedig az sosem csalt eddig, akkor Liam azóta nem is fürdött. Niallnek az is feltűnt, hogy Liamen semmilyen érzelmet nem látott azóta. Sohasem sírt, pedig ekkora fájdalom igazán indokolná. Most először, mikor megragadta a grabancát, mintha egy pillanatra visszatért volna, de aztán ugyanolyan üres lett a tekintete, mint eddig.

Louis is látta a jelenetet az emeleti ablakból. Nem tudta, mi történhetett odabent, csak a feldúltan távozó Liamet, akire nem lehetett már rá sem ismerni. Louis arra gondolt, alig kilenc hónapja, hogy azon a gyönyörű estén mindannyian egy légtérben, három boldog párként várták a holnapot. Hova tűnt mindez? Jul halott. Liam Zombi. Niall beteg. Zayn zombi. Harry elment. Louis... Louis még mindig zombi, bár igyekszik a lehető legkevésbé mutatni, mekkora fájdalommal ébred minden nap. Mennyire küszködik, hogy erős maradjon és elfogadja, Harry nem fog visszajönni. Nem múlik el egyetlen napnak egyetlen órája sem, hogy ne gondolna vágyakozva a göndör fürtökre, az igéző szempárra, az édes gödröcskékre, az érzéki szájra, a hattyú nyakra, a gyönyörű izmos testre, a világból kifordító csókokra, a csodálatos szeretkezésekre... Nem volt sok idejük. Sőt. Igazából alig pár napjuk. Mégis...

"Ajjh...hol vagy, Harry? Miért tetted ezt? Miért mentél el így? És miért hitetted el velem, hogy fontos vagyok neked, amikor téged semmi más nem érdekelt,csak a bosszúd? Te már rég nem az a fiú vagy, aki akkor megmentett. Felnőttél. Más lettél. De én hittem benned, mert hinni akartam. És hittem Julianben is. És most hol vagytok? Hiszek Niallben is, lehet, hogy nem kéne? Lehet, hogy fel kéne adnom mindent, mint Liamnek? Nem bízni és nem remélni soha többet? Elég ránéznem Zaynre. Két évet várt Niallre, szerette titokban, kiábrándíthatatlanul és mindenek felett. Most elnyerte és...mi lesz vele, ha Niallnek nem sikerül? Mi lesz, ha Ni tényleg nem hallgat a jó szóra és mint Ikarosz, ő is túl közel repül a Naphoz?"

Ábrándozását egy, a kapuhoz közeledő alak zavarta meg. Postás egyenruha volt rajta, ami azért meglepő, mert minden hivatalos levelük a postafiókba megy. Márpedig a férfi kezében határozottan egy boríték volt. Akkor ez magánlevél lesz. Vajon kinek? Csakis Harrytől jöhetett, mert ő az egyetlen, aki nem tud a postafiókról, mert miért tudna? Harry... Lélekszakadva szaladt le a lépcsőn ki a házból a piros uniformisba öltözött férfi elé. - Jó napot! Nekem hozott valamit? - kérdezte izgatottan.

- Üdvözlöm, uram - lassított a harcsabajuszos postás - maga Liam Payne? - Louis nem lehetett volna csalódottabb. De hát miben is reménykedett? Ennyi hónap után majd egyszer csak beállít a férfi és elmondja, mennyire hiányzik neki és nem tud nélküle élni? Vagy leírja? Ugyan már... Ébresztő, Tomlinson! Ez nem egy tündérmese. Ez a kibaszott valóság...

- Nem, de Liam is itthon van, ott ül a bejárat előtti lépcsőn. Átvehetem, vagy személyesen neki kell?

- Nincs rajta korlátozás, úgyhogy nyugodtan átveheti. Jó messziről jött. Chiléből. - Louisban itt állt meg az ütő...személyes levél, kézzel címezve, Chiléből? - Nem törődve az udvariassággal kikapta a levelet az ámuló postás kezéből és rohant vele Liam felé, aki nem tudta mire vélni Louis hirtelen jött lelkesedését.

- Nézd, Liii! Ez neked jött! Chiléből! Talán... kézzel írt levél, nem hivatalos. Talán...lehetséges, hogy talán... - Lou ha akarta volna sem tudta volna letörölni a reménykedően boldog mosolyt az arcáról. Már nem is mérgelődött amiatt, hogy nem Harry írt neki. Hisz ez itt...Lehet, hogy tévedtek mindannyian és Juliant nem is végezték ki? Lezajlott a tárgyalás és elengedték? Ezernyi lehetőség futott át az agyán, aztán megállt Liam előtt, aki remegő kezekkel kapta ki a levelet Lou markából és tépte fel őrült módjára. Egy levél volt benne egy kisebb borítékban, előtte egy cetli: „Kedves Senor Liam Payne, ezt a levelet a barátom, Rodrigo Huarez adta nekem, hogy juttassam el az ön címére. A cellatársa, Juan Pablo kérte meg, hogy segítsen neki elküldeni. Elnézését kérem, hogy csak most, de havonta van csak látogatás. Üdvözlettel: Carlos Sanchez."

Liam hatalmasat nyelt. - Ju...Julian írt... Julian írt nekem, Lou! Ez...

- Hát akkor nyisd már ki, mire vársz? - sürgette Louis izgatottan - ha akarod, félre vonulok, de utána mindenképp mondd el, mit írt! Jajj, Li, lehet, hogy mehetünk csomagolni???

- Lou menj már arrébb! Ezek szerint...ezek szerint életben van... él! De...de várj, mi van, ha gyűlöl? Istenem, mi van, ha csak azt akarja elmondani, hogy sose bocsájt meg, amiért cserben hagytam??? Hm? - Liam félt remélni, de ott volt a kezében a boríték, csoda, hogy el nem ejtette, annyira remegett a keze. - Louis végre elindult a hintaágy felé és csak onnan leste barátját, aki úgy bontotta ki az apró borítékot, mintha a világ minden kincsét rejtené. Messziről is látszott az idegessége, a lap is fel-le járt a kezében, a nyakán az erek csak úgy dagadtak. Louis boldog volt. Végre vége a rémálomnak és visszakapja a barátait, minden a régi lesz, minden...ha most haragszik is Jul, amire minden oka megvan, de meg fog enyhülni. Ebben Lou biztos volt.

Liam sokáig nem mozdult, elvileg ennyi idő alatt már rég el kellett volna olvasnia, de még semmi reakciót nem látott rajta, Nem bírt magával, újra közel sétált hozzá.

- Na? Na? Csomagolhatunk? - Liam felnézett, a szeme még sosem volt ennyire sötét. Az arca még sosem volt ennyire fehér. Még a hetes szakálla alatt is látszott, mennyire elsápadt. Aztán felnyüszített. Ilyen hangot Louis még soha nem hallott, ezért nem is tudta mihez hasonlítani. A levél kiesett a kezéből, ahogy a saját hajába mart kínjában. Aztán összegörnyedt és üvöltve, hörögve kezdett el zokogni.

„Drága Li!

Holnap kivégeznek. Sajnos nem tudtam bebizonyítani az ártatlanságom, minden bizonyíték ellenem szólt, úgyhogy gyorsan ment, nem sokkal azután, hogy áthoztak, már meg is volt az ítélet. Halál. De igazából ez csak szimbolikus, hisz én már abban a pillanatban halott voltam, mikor kisétáltál azon az ajtón ott a fogdában.

Szeretném, ha tudnád, hogy nem bántam meg semmit és ma is ugyanígy cselekednék tudatában a következményeknek. Két évet kaptam belőled, életem két legcsodálatosabb évét és minden percéért hálás vagyok neked. Soha nem voltam, még csak megközelítőleg sem ilyen boldog, mint melletted. Mint VELED. Veled embernek, szeretett férfinek éreztem magam, amit azelőtt soha sem.

Nagyon sajnálom, hogy ekkorát kellett csalódnod bennem, de kérlek, könyörgöm, hidd el nekem, semmi olyasmit nem tettem, amivel vádolnak. Persze elmondhattam volna neked, mekkora bajban vagyok, az lett volna a tisztességes, de akkor sosem kaptalak volna meg még ilyen embertelenül rövid időre sem.

Nagyon örülök, hogy kicsikartam még egy utolsó csókot tőled, én tudtam, hogy valószínűleg az lesz az utolsónk, ezért ragaszkodtam hozzá annyira. Bár azt reméltem, én magam mondhatom el neked, de a nyomozók megelőztek.

Drága szerelmem, szeretnék egy utolsó dolgot kívánni tőled. Kérlek, ne gondolj rám haraggal. Ne gyűlölj. Tudom, hogy nehéz, azok után, ami történt, de azt szeretném, ha a szép dolgokra emlékeznél velem kapcsolatban. A boldog pillanatainkra, az első csókunkra, az első közös táncunkra, a vidám percekre a tóparton a gyerekekkel...Én ezeket az emlékeket viszem magammal, csakis ezeket. A szemeid ragyogását, az ölelésed melegét, a csókjaid ízét. És a végtelen szerelmemet irántad.

Örökké a tied: A te Julianed"

Csók, drágáim!
Nos ez egy nem annyira vidám rész lett. Jó, kit akarok áverni, baromira nem vidám rész lett. Bocsi érte. 😢
Szeretettel: Gotti
xx