🔮HÓGÖMB (Larry, Ziall ff) 🔮 BEFEJEZETT

🔮 And thank you for... 🔮

A műtétet követő tizedik napon Niall végre otthonába távozhatott. Zayn már a megelőző éjjel sem aludt egy szemhunyásnyit sem, folyamatosan azon pörgött, hogy minden tökéletes legyen, mire imádott szöszi hercege újra elfoglalja a kis birodalmát. Képes volt hajnal kettőkor azért felkelni, hogy (negyedszer is) leellenőrizze a hűtőben található minden élelmiszer lejárati idejét, két centivel arrébb helyezte a közös fotójukat az éjjeliszekrényen, aztán ugyanannyival vissza, előkészítette a tiszta ágyneműt, amit most szokásuktól eltérően csak egy illatmentes öblítővel mosott át, nehogy az amúgy kellemes aroma irritálja Niall légcsövét.

Reggel nyolcra kisuvickolt autóval, négyszáz százalékra spannolt adrenalinnal parkolt le a kórház előtt. Igaz, tízre ígérték a zárójelentést, na de mi van, ha előbb elkészül és Niall már ott várja a kapuban és fázik... hihetetlen dolgokra képes az emberi elme, nemdebár? Természetesen a fiú a szobájában a tolószékben ülve várta, összekészülve, fültől fülig mosollyal, amitől Zaynnek még három év után is minden alkalommal kihagyott egyet a szívverése. Boldogságtól kicsattanva köszöntötték egymást. Niall felállt és odasétált a fekete férfihez, aki kitárt karokkal várta és nagyon kellett kontrollálnia magát, hogy ne szorítsa annyira, amennyire szerette volna.

- Végre hazajössz, édes! Egészségesen és ... Istenem alig tudom még mindig elhinni, hogy túl vagyunk rajta - Zayn hangja a megindultságtól el-elcsuklott, Niall pedig csak ölelte, simogatta a hátát az arcát, orrát a vállgödrébe temette.

- Vigyél haza, nagyfiú - sóhajtotta. Abban a percben nem létezett náluk boldogabb pár a földkerekségen.

Megvárták a papírokat, huszadszor is meghallgatták az intelmeket és megígérték, hogy ha akármi, de főleg ha bármi történik, azonnal jelentkeznek. Niall figyelmét különösen felhívták, hogy bármilyen rendellenességet, ha tapasztal, eszébe ne jusson elsumákolni, vagy belemaszekolni, azonnal irány a kórház. Kapott két napra elegendő gyógyszert, amit még szednie kell és a recepteket a továbbiakhoz, aztán egy barátságos kézfogással Donovan doki útjukra engedte őket.

- Akor ha addig nem találkoznánk, két hét múlva várom kontrollra. Viszlát Mr Horan, Mr Malik.

- Viszlát, doki és mindent köszönünk.

¤¤¤¤

Odahaza egy kisebb ünnepséggel várták a barátai. Tudták, hogy nem terhelhetik még nagyon, de egy félórára azért mindenki átszivárgott hozzá, hogy tiszteletét tegye és biztosítsa afelől, hogy ha akármi, de főleg ha bármi történik...

Niall repesett az örömtől, hogy végre otthon lehet és mikor az utolsó vendég is elhagyta a kis lakot, enyhén fáradtan, de annál boldogabban dőlt le a frissen húzott ágyneműre egy kis sziesztára. Zayn a világért sem hagyta volna egy percre sem magára, odakucorgott ő is az ágy szélére és míg Niall „pihentette egy kicsit a szemeit", ő csak ott volt, csak nézte, csak vigyázta az álmát. Hihetetlenül édes volt, ahogy szuszogott, szája szélén vékonyka nyálcsík csordogált. Mennyivel másabb volt így, hogy nem szörcsögött, nem kapkodott levegő után, szépen, tisztán, egyenletesen lélegzett...az ember nem is hinné, hogy ezek a másnak teljesen mindennapi dolgok mekkora áldást jelentenek annak, akinek eddig nélkülöznie kellett a zavartalan lélegzés privilégiumát...

Ni szépen gyógyult, két napra rá már barátaival tudott tartani egy közös kései ebéden. Louis ezt a napot választotta, hogy beavassa a fiúkat a felmerült gondokba, ezért Eddie délutáni alvásidejét választotta, hogy nyugodtan tudjanak beszélgetni a további terveikről és a lehetséges megoldásokról. Nehezen vette rá magát, hogy belekezdjen a mondandójába, de Harry most is mint mindig, mellette állt és bátorítóan szorította meg a kezét. Louis végül egy mélyről jövő sóhaj kíséretében megkérte az egybegyűlteket, hogy fáradjanak át a nappaliba, mert fontos mondani valója akadt.