H E A V E N L Y | HU

9| L

Daniel nem vette fel a telefonját, nem válaszolt az üzeneteimre. Adtam neki egy hetet, hogy lenyugodjanak a kedélyek, de még mindig kerül, ezért ma úgy döntöttem, hogy suli után elmegyek hozzá.

Zoe-val a suli kávézójában ültünk, látta rajtam, hogy nem éppen vagyok boldog. "Mi a kínod?"

"Ah, Daniel-el nem éppen fényesek a dolgok."

"Igen, gondoltam. Mason mondta, hogy lófasz kedve van és az edzéseken sem igazán figyel."

Aggódtam Daniel-ért, de felkeltette a figyelmemet az, hogy Mason-nel beszélget. "Szóval Mason mondta mi?"

Hátradőltem a székemben, egy félmosolyal az arcomon.

"Lehet, hogy beszélgetünk, néha." A kreol bőre nem tudta elrejteni a pírt, ami felszökött az arcára.

"Na hiszen. Hajrá Zoe." Vigyorogtam rá.

"Semmi komoly." Rázta meg a fejét.

"Oh szívem, hitegesd csak magad ezzel." Kacsintottam rá.

"Jólvan vissza Daniel-hez." A kezével balra-jobbra hadovált, persze teljesen feleslegesen.

"Nem! Nem. Én élvezem ezt a helyzetet."

"Persze, te élvezed, hogy engem kínozhatsz."

"Mert mindent fogóval kell belőled kihúzni! Ha együtt működnél, sokkal egyszerűbb lenne."

"De nem tudok mit mondani. Beszélgetünk, ismerkedünk. Te pedig igazán befoghatnád, mert hetekig titkoltad ezt az egészet." Összehúzott szemekkel nézett rám, így megbánást keltve bennem.

"Tudom, hogy hülyeség volt eltitkolni, de nem akartam felfújni feleslegesen a dolgokat, ha a végén nem jönne össze. Hiszen még mi is csak ismerkedünk és nézd meg hol tartunk. Egy félreértés miatt lehet, soha többé nem akar velem beszélni."

Zoe felhorkantott. "Ugyan, Royal. Ekkora faszságot is már rég mondtál. Daniel nem fogja ezt az elmúlt hónapot csak úgy eldobni, mert amúgy sem tudná. Csak kell neki egy kis idő, amíg lenyugszik."

"Nem tudom, miért kapta fel ennyire a vizet. Persze, félreérthető volt a helyzet, de nem is hagyta, hogy megmagyarázzam. Csak fogta magát és elment." A mondta végen sóhajtottam, az asztalra tettem a kezemet és az öklömmel megtámasztottam a fejemet.

Zoe felvonta a bal szemöldökét. "Te meghallgattad volna, ha egy másik csajjal tálalod ugyan abban a helyzetben?"

"Nem tudom, komolyan nem tudom." Lehajtottam a fejemet és az asztalon lévő morzsákat birizgáltam.

"Menj el hozzá, meglátjuk, be e enged, ha igen, egyszerűen magyarázd el neki. Nem tudok mást mondani."

"Ez lesz a vége."

✨

Bekopogtam az ajtón és vártam, hogy kinyissa.
Léptéket hallottam, majd az ajtó kinyílt. Daniel érzéstelen arccal nézett rám, mielőtt még megszólalhatnak, becsapta az orrom előtt az ajtót.

"Jó, ezt megérdemeltem." Elég hangosan beszeltem ahhoz, hogy ezt hallja. Tudom, hogy ott áll az ajtó másik oldalán, mert nem hallottam lépteket. Sóhajtottam és folytattam a kis mondókámat, amit az úton idefele kitaláltam. "Nem tudom, mit mondhatnák, hogy ezt az egészet jobbá tegyem, esetleg csak annyit, hogy nem minden az aminek látszik. Örülnék, ha kinyitnád az ajtót, mert egyre furább annak beszélni. Kérlek, Danil." Tudom, hogy szereti, ha Danil-nak hívom, hiszen senki sem hívja őt még így.