H E A V E N L Y | HU

22|

Mindannyian a nagy asztalnál ültünk. A maffia legerősebb tagjai vettek minket körül. Persze nem mindenki volt itt, de az aki a legfontosabb igen.

"Ő Holden, a hackerünk." Mutatott Beau egy magas, izmos srácra. Holdem felpattant a székéből és rám mosolygott. Más volt mint mindenki más. Nincs annyira kigyúrva, a haja göndör, a bőre kreol. Fiatalabb is, talán a legfiatalabb az összes közül.

"Hány éves vagy?" Vontam fel a szemöldökömet. Nem akartam bunkó lenni, de egyszerűen ez jött ki előbb.

"Örvendek a szerencsének, Ms.De Luca." Vigyorgott. Elvörösödtem, mert  tudom, hogy illetlen voltam.

Daniel felvonta rám a szemöldökét és hátra dőlt a székében. Az állkapcsa ugrott egyet, indikálva, hogy nem kétszer boldog a szituáció miatt.

"Ne haragudj. Örülök, hogy megismerhetlek, Holden."

"Hogy válaszoljak a kérdésére, 19 éves vagyok."

Meghökkentem. "Nem vagy kicsit fiatal? És kérlek, tegezz."

"Pont te beszélsz? 18 éves vagy és már maffia főnök."

Megforgattam a szemeimet. "Az még nem olyan biztos."

Benett felállt és egy, milyen meglepő, újabb kigyúrt fickóra mutatott. Ő lehetett körülbelül 25-28 éves. Hasonlított Daniel-re, szőke haja csak úgy csillogott és a kék szemei a lelkembe hatoltak. "Ő Oliver, ha bármi kell, szó szerint bármi, ő megszerzi."

"Szia." Mosolyodtam el.

"Üdv, főnök." Az arcára egy félmosoly húzódott.

"Ne kezd." Kuncogtam.

"Nem hagyhattam ki." A kezével beletúrt a hajába, egy kusza tincs a homlokára pottyant.

"Francisco pedig az orgyilkosunk." A neve hallatán a fickó felnézett. Sötét szemei vizslattak engem és a családomat. A fekete haja le volt zselézve. Tetoválások borították mindkét kezét és végig a nyakát is. Néhány volt az arcán is, de csak apró és egyszerű tetoválások.

"Te vagy az új főnök?" A hangja tele volt gúnyolattal.

Felvontam a szemöldökömet, hiszen nem tetszett ez a hangnem. Anyám vezetőnek nevelt, nem holmi puszedlinek. "Valami nem tetszik? Állj be a sorba. Ha majd érdekelni fog a véleményed, talán majd meghallgatom, addig is végezd a munkád és ne nyávogj, mert azt ki nem állhatom."

Holden és Oliver egyszerre horkantottak fel, mindketten próbálva nem nevetni.

Francisco kihúzta magát, majd bólintott. "Látom nem lesznek gondok. Üdv a maffiában."

Bólintottam majd leültem a helyemre. Megköszörültem a torkomat és végig néztem mindenkin. "Egy ideig Max veszi át a helyemet, vagyis bármit mondd, ti hallgatni fogtok rá."

"Miért?"

"Nem tudom tudjátok e, de terhes vagyok..." mielőtt még folytathattam volna, Francisco, akitől legkevésbé vártam, felsikított.

"Egy baba!" Amint észre vette magát, a szája elé kapott, kihúzta magát, majd visszatért a kő énjéhez. Csak már túl késő volt, mert az egész asztal elkezdett nevetni. "Jólvan na, a gyerekek mindig is a gyenge pontjaim voltak."

"Szóval Daniel-el úgy döntöttünk, hogy amíg a pici nem lesz 6 éves, addig nem jövünk ide vissza. Aztán átveszem Max-től."

Tegnap Max és én átbeszéltük a dolgokat és megmondta, hogy igy belemegy. De idővel ő is szeretne babát és családot, ezt pedig nem lehet a maffiában. Persze, a feleség és gyerek tabu, de sosem tudod kinek mikor baszik át. Egy veszélyes élet. Jó, de kibaszott veszélyes.

Mármint, ki ne örülne a pénznek, a jó autóknak, a házaknak és a technológiának?
Persze ez mind gondal jár. Munkával. A drogokat növeszteni kell, ki kell szárítani, el kell adni. Teherautókat kell venni, le kell fizetni a határokon a rendőröket, hogy átengedjék az autókat gond nélkül és az nem kis pénz.

"Kislányom, jó ötlet ez? Biztos a nyakadba szeretnéd ezt venni?" Apa sóhajtozott. Tudom, hogy nem örül ennek, de ugyan akkor valamennyire boldog, mert ez a ház anyára emlékezteti.

"Hiányzik ez az egész, apa. Szerettem lőni, kést dobálni. Az adrenalin boldoggá tett."

"Tudtam, hogy anyádra ütöttél." Sóhajtozott. "Nem tudok beleszólni a döntésedbe. Felnőttél, családod lesz, már nem az én dolgom megmondani mit tehetsz meg és mit nem. Csak remélni tudom, hogy döntéseidet nem fogod megbánni."

"Ezzel ketten vagyunk, apa."

"És addig jól fogtok élni?" Vonta fel a szemöldökét Oliver.

"Ahol eddig is, csak más lakásban. Aztán amikor eljön az idő, visszajövünk. Évente egyszer minimum igyekszünk majd meglátogatni titeket, de nem lesznek gondok. Max remek vezető lesz."

Max elmosolyodott, mire elvigyorodtam.

A végen minden jó lesz.

✨

A tükör előtt álltam. Végig simítottam a fekete ruhámon, ami térdig ért, az ujjai csipkéből voltak. Tökéletesen ölelte a testemet.

A hajamot leengedtem és begöndörítettem. Anya imádott a hajammal játszani. Mindig fonta, csűrte-csavarta.

Beleléptem a cipőmbe, majd lementem a konyhába. Mindenki más már ott volt. Néhányan ittak, páran csendben beszélgettek és volt aki már most pityergett - főleg a nők.

Daniél odalépett mellém, derekam köré fonta a karját. Apa a másik felemre állt. Vegig néztem a konyhán, már minden szem minket vizslatott. Bólintottam, megfordultam és elindultam kifelé. Az erdő középen, ami a ház mögött van, van a maffia temető. Mindenki, aki a maffia tagja, itt pihen.

Ráléptem az ösvényre, amit fények és virágok díszítettek, amit az inasok és a feleségek csináltak, hogy az utolsó búcsú anyutól a legszebb legyen. A maffia tagjainál gyertyák voltak, amit majd a temetés végen gyújtunk meg.

Ahogy a temetőbe értünk, könnyek gyűltek a szemembe. A pap már ott állt a koporsó melett, ami már le volt szögezve. Koszorú pihent a tetején. A koporsó mellett ott állt Benett, Beau és még két őr, akik majd a gödörbe eresztik a koporsót.

Remegő térdekkel léptem közelebb. A maffia körbeállta a gödröt, a pap pedig belekezdett a temetésbe.

A könnyeim nem akarták egy percre se megállni és ezzel nem voltam egyedül. A szemem előtt zuhantak össze a világ legerősebb férfiai és női, beleértve apámat. A válla rázkódott, nem érkezett törölni a könnyeit.

Ez egyikünknek sem egyszerű.

A négy őr odalépett a koporsóhoz, majd elkezdték leengedni a gödörbe. A szívem újra összeszorult, hiszen látni, ahogy egy dobozt, ami egy szerettedet rejti, leeresztenek a gödörbe, ahol végleg nyugalomra tér a lelke, a valaha élt legrosszabb látvány.

Odaléptem a gödörhöz, majd beledobtam a vörös rózsát, amit a kezembe nyomtak. Utánam jöttek a többiek is. Néztem, ahogy mindenki beledob egy rózsát a gödörbe és egyszer csak nem tudtam már sírni. Mintha elvágtak volna.

Miközben elkezdték betemetni a gödröt, mi elkezdtük meggyújtogatni a gyertyákat. A gyertyafény bevilágította az erdőt.

A temetésnek vége lett, az emberek lassan elkezdtek elszállingózni, de én csak ott álltam és néztem a sok koszorút. Na meg a sírkövet.

Rosalina Alessandra Luciana De Luca

1984-2020

Az ő szíve pihen, a miénk pedig vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik.
Nem az a fájdalom, melytől könnyes lesz a szem, hanem amelyet szívünkben hordunk egy életen át, csendesen.

___