H E A V E N L Y | HU

18|

"Remek voltál." Közöltem Daniel-el, amint kitette az arénából a lábat. A hátsó kijáratnál vártam rá, sok-sok más rajongóval együtt.

A srácok itt szálltak fel a buszra, ami az után haza vitte őket, természetesen ha csak nem saját autóval érkeztek.

"Csak azért, mert ott voltál." Csókolt meg.

Miután elváltunk, éreztem egy kezet a vállamon. Megfordultam és egy korombeli lánnyal tálaltam szemben magam.

"Nem bánnád, ha kérnék Daniel-től egy képet?" Mosolygott rám. A lány gyönyörű volt. A haja sötétebb volt mint az éjszaka, de a szemei szinte világítottak a sötétben. Kék, szinte fehér íriszek díszítettek az arcát. Nem volt rajta egy csepp smink sem. Magas volt és úgy nézett ki mint aki sportolt.
Nem mondom, hogy éppen boldog vagyok, hogy egy ilyen bombázó fogja letapizni őt, de mit tehetnék?

Elmosolyodtam, remélve, hogy nem látta a szkepticizmust a pofámon. "Ha odaadod a telefonodat, akkor szívesen készítek kettőtökről egy képet."

"Jaj, nagyon köszönöm!" Odakocogott Daniel-hez, majd mikor beálltak, csináltam róluk pár képet. Vakuval is és vaku nélkül is. A csajszi aztán visszakocogott hozzám. "Esetleg veled is lehetne?"

Nem kicsit lepődtem meg, de azért jól esett. "Persze, semmi akadálya." Mosolyodtam el.

Daniel elvette a lánytól a telefont, majd csinált rólunk pár képet. A végen a lány felém fordult, az arcát egy lélegzetelállító vigyor díszítette. "Annyira várom a babátokat, pedig nem is ismerlek titeket. Szeretnék gratulálni, biztos vagyok benne, hogy remek szülők lesztek. Mostantól, ahányszor jövök meccsre, hozok valamit a babónak. Remélem elfogadjátok."

"Úr isten! Ne hogy ránk kölcsd a pénzedet. Ez nagyon kedves, tényleg, de nem muszáj. A szavaid pedig nagyon jól esnek, köszönjük."

"De én szeretnék." Nevetett fel. Elmosolyodtam, majd széttártam a kezeimet. A lány megölelt, majd elbúcsúztunk egymástól.

"Tetszett, mi?" Vigyorogtam Daniel-re, persze csak húztam az agyát.

"Miért néznék más lányra, ha itt vagy nekem te és a fiúnk?"

"Csak szopatlak." Intettem le.

Mindketten durván reménykedünk abban, hogy fiúnk lesz. Persze ha kislány, az sem baj, de egy fiúnak jobban örülnénk.

"Elfáradtam." Motyogta.

"Tudom, szívem. De rettenetesen ügyes voltál ma, büszkébbek nem is lehetnénk." Összekulcsoltam az ujjait az enyéimmel. Az autóm fele kezdtem húzni.

Zoe már az elején közölte, hogy ő bizony Mason-nel fog elhúzni, én pedig teljesen támogatom döntését.

"De ott az autóm." Mutatott az autójára, ami pár autóval arrébb állt az enyémtől.

"Tudom, de így nem vezethesz. Majd holnap visszajövünk érte."

Daniel szinte beesett az anyósülésre, a szemei már le is csukódtak. Kuncogva gyújtottam be az autót.

A rádió csendben szólt, a lámpák világítottak meg a sötét utat. A gondolataim elkalandoztak a kis életre, ami bennem nő.

Vajon milyen nevet választunk majd?

Kisfiú lesz vagy kislány?

Melyikünkre fog jobban hasonlítani?

Milyen színű lesz a szeme?

Azt már tudom, hogy nagy orra lesz szegénynek, mert sajnos engemet és Daniel-t is egy becsületes krumpliorral áldott meg a jó isten. Szerintem ezt nem fogja megköszönni nekünk.