Summer in San Francisco (Michael Clifford)

1

            L I L I B E T H   H E I G H E L

Éppen a fiúk kísértek haza az egyik szakkör után, mikor kaptam egy telefonhívást anyutól, hogy mikor érek haza. Elmondtam neki, hogy mindjárt otthon vagyok, ne aggódjon, a fiúk velem vannak.

Nem nagyon zavarja sem Matthew-t sem őt, hogy fiúkkal barátkozom, igazából teljesen jól kijönnek egymással.

- Hát fiúk, akkor majd valamikor beszélünk a hétvégén - mondtam nekik, majd mindegyikőjüket jól megszorongattam.

- Vigyázz magadra Lili! - hallottam még meg Ashton hangját, mikor nyitottam volna ki az ajtót.

Rámosolyogtam, majd be is léptem a lakásba. Köszöntem anyuéknak, ettem, majd már mentem is fel a szobámba, hogy elmerüljek szeretett könyveim világában, és hogy tudjak sorozatokat nézni. Letusoltam, majd egy rövidke sortot, és egy vékony pántos trikót felvettem pizsama gyanánt, lekaptam az éppen olvasott, ,,Szólíts a neveden'' könyvem a polcról, és az ágyamba ültem.

Már majdnem fél tizenkettő volt, mikor abbahagytam az olvasást és a zenehallgatást. Megéheztem, így leballagtam a konyhába, azzal a céllal hogy csinálok egy szendvicset, vagy keresek valami viszonylag ehetőt. Anyáék már rég aludtak, ezért nem kellett félnem hogy zavarom őket. Épp a szendvicsre raktam rá a tetejét, mikor zörgést hallottam a bejárati ajtó felől. Megdermedtem mozdulataimban, majd füleltem hogy mi is lehet az. A legnagyobb ijedtséggel az arcomon realizáltam, hogy valaki be szeretne jönni, ezért teljesen lefagytam, és az adrenalin szintem is az egekbe szökött, a szívem pedig ezerrel dobogott. Kezembe kaptam az addig használt konyhakést, és vártam. Mikor meghallottam az ajtó nyikorgását mégjobban megijedtem, ezért csak csendben figyeltem ki a konyhából.

Mikor megjelent a konyhaajtóban először nem vett engem észre, de miután ijedtemben sikítottam egy nagyot, ez elkerülhetetlen volt.

- A fülem, az isten szerelmére! - tette rá az említett testrészre tenyerét - Azért nem kell süketet csinálni belőlem!

- Ne gyere a közelembe!- szóltam rá, mikor elindult felém.

- Mi ez a sikítozás? - jött le aggódva Matt - Hát te meg mi a ... - kezdett bele, aztán megfagyott mozdulataiban, mikor észrevette az srácot - Fiam! De örülök! - köszönt a fiúnak, elé lépett, kezet rázott vele, majd megölelte, nekem pedig leesett az állam.

Először is, van egy fia? Miért van az, hogy a három év alatt egyszer sem hallottam akár csak az említését is, hogy van egy mostoha testvérem? És ha van egy, akkor lehet több is.

Másodszor pedig, miért az éjszaka középén jön? 

- Csá' fater!- köszönt az idegen fiú is, majd az időközben lejövő anyám elé lépett- Jó estét, Mrs. Jones! Michael! Michael Clifford!- nyújtott neki kezet James Bond, nekem pedig őszinte döbbent ült ki arcomra a név hallatán. Ha reálisan gondolkodok, akkor az múltkori Michael, ez a Michael. Az a Michael, aki a mostohatestvérem. Az, akiről nem tudtam. Bonyolultabb ez, mint gondolnátok!

- És te bizonyára.... - lépett elém, azzal a szándékkal, hogy bemutatkozik, de a nevem nem tudta, így gondolom arra várt, hogy megmondjam.

- Lilibeth! - mutatkoztam be, majd én is felé nyújtottam a kezem.

- Nagyon örülök Lilibeth! Gyönyörű neved van. Én Michael vagyok! - mosolygott rám, majd megfordult, és a bejárati ajtó felé indult.

- Hová mész? - kérdezte tőle anya.

-A bőröndjeimért, Mrs. Jones.- mondta a fiú.

- Csak Madison. És persze, menj csak, majd Lili megmutatja a szobád - nézett rám anya, és miután ez a Michael kiment, elmondta, hogy a vendégszobában fog lakni, ami történetesen az enyém mellett van.