Summer in San Francisco (Michael Clifford)

11

        L I L I B E T H    H E I G H E L

- Szóval... - kezdett bele - Tényleg emlékszel azokra amiket akkor mondtam, mikor aludtál?

- Igen, emlékszem - bólintottam, majd lehajtottam fejem, mert éreztem hogy égni kezd az arcom. Valahogy még mindig furcsa nekem a tény, hogy a fiú, akit szeretek, szerelmet vallott nekem akkor, amikor én aludtam. És az, hogy végettem szakított a barátnőjével, felér egy csodával. Legalábbis számomra nagy csoda.

- És? Mit gondolsz arról amit akkor mondtam? - kérdezte, én pedig elgondolkoztam, hogy mit is gondolok valójában.

- Figyelj Michael! Minden, amit mondtál, új számomra. Még mindig nem tudom feldolgozni azt, hogy szerelmet vallottál nekem. Nekem, aki kedvel téged - néztem rá, Ő pedig felült az ágyam szélére a székről.

- Minden szavam komolyan gondoltam. Minden egyes mondat, ami elhagyta a számat, azt igazolja hogy szeretlek. Mert igen. Azt hiszem beléd szerettem az ellenére, hogy mi nem lehetünk együtt. Próbáltam, hosszú ideig próbáltam elnyomni az érzést, hogy ne bántsalak meg, hogy ne okozzak neked fájdalmat, de elbuktam és meggyöngültem. És mostmár nem félek kimutatni az érzéseim. Többé nem - tette tenyerét arra a combomra, amelyiknek nem volt baja.

- Tudod. Elég régóta gondolkodtam kettőnkön. Mármint, az, hogy láttalak Mary-vel, mégjobban közelebb vitt hozzád. Pedig éppen azt akartam elkerülni. Mert már annyi fájdalmat okoztál addig, hogy eldöntöttem, nem foglalkozok többet veled. De nem ment! Érted Michael? Nem ment, mert szeretlek! - fakadtam ki, majd elkezdtek folyni a könnyeim - Mindig azt figyeltem, hogy másoknak jó legyen, hogy ne okozzak csalódást, de már nem érdekel. Nem fogom mások igényeit lesni, és bármennyire is hangzik önző dolognak, de mostantól a saját boldogságomnak fogok eleget tenni! - mondtam ki, majd míg még volt elég önbizalmam, és elég jónak éreztem magam hozzá, kezeimet a mellettem ülő fiú nyaka köré csavartam, és az ajkaira tapadtam.

Nem ellenkezett, rögtön viszonozta tettem.

Ajkaink egy ütemre jártak, nyelveink szenvedélyesen hívták táncba a másikét. Életem legeslegjobb döntése volt, hogy ezt a tettem véghez vittem.

- Tudod... - húzott a mellkasára, én pedig oda hajtottam fejem. Mintha csak oda illettem volna. Hátradőltünk a kényelmetlen kórházi ágyon, majd egy ideig csak egymás szuszogását hallgattuk, de a kellemes csendet Michael törte meg - Tudod, azt hiszem megtaláltam a hamartiám - simogatta meg a hátam.

- Mi az a hamartia? - kérdeztem érdeklődve.

- Azt jelenti végzetes hiba. De az enyém te vagy. A legeslegjobb amit találhattam volna.

- Mi lesz anyáékkal? - kérdeztem meg váratlanul, majd felültem az ágyban, vele szembe.

- Nem tudom. Fogalmam sincs Beth, de engem már nem érdekel. Csak szeretnélek boldoggá tenni, és ha ehhez az kell, hogy a hátuk mögött legyünk egymással, akkor én vállalom a kockázatot.

- Köszönöm - kezdtem el piszkálni a kezemen lévő szalag végét.

- Ha nem bántó a kérdés, megtudhatom hogy mit akartál, mikor megláttál Mary-vel, nos egy elég intim helyzetben? - nézett rám.

- Hát, Grayson követett. Ugye elhívott randizni, én pedig nemet mondtam neki, és felmerült a te neved, hogy biztos veled kavarok, utána pedig leribancozott, és kinyilvánított a tulajdonának. Egy idősebb férfi terelte el a figyelmét, akkor el tudtam menekülni, és elakartam neked mondani, hogy valamit kitaláljunk közösen, mert azt gondoltam közel kerültünk egymáshoz annyira, hogy megosszam veled. És akkor láttalak... - soroltam a dolgokat, Michael pedig egész végig csak fapofával nézett, majd mikor befejeztem a mondandóm, hirtelen felpattant, és egy nagyot csapott ököllel a falba. - Michael! - szóltam rá kétségbeesetten, mert rosszul esett végignézni, ahogy bántja magát.