Summer in San Francisco (Michael Clifford)

17

Javaslom, hogy a rész olvasása közben, hallgassátok a fenti dalt!❤

L I L I B E T H H E I G H E L

Egy csodálatos éjszakán voltunk túl. Többször lettünk egymáséi, legalább négyszer léptük át azt a bizonyos kaput.

Vigyázott rám, ölelt, aranyos szavakat suttogott a fülembe, hogy lassan jobb lesz, ne féljek, meg fogom tapasztalni, hogy ez egy csodás dolog, hogy mennyire szeret.

És valóban. Csodálatos élmény volt. Csodálatos, mert VELE élhettem át, Ő lehetett nekem az első.

Ő volt az, aki megmutatta az utat, abba a bizonyos paradicsomba.

Mosolyogva keltem fel, Michael mellkasán feküdve, meztelenül, takaróval fedett testtel. Lábam átvetve combján, teljesen egymáshoz simulva feküdtünk, keze lassú, mégis kellemes tempóban simogatta hátam, ebből is jöttem rá, hogy már fent van.

- Jó reggelt édes! - köszöntött, majd megpuszilta fejem tetejét.

- Neked is! - pusziltam meg mellkasát, majd feltámaszkodtam.

- Mi a baj? - nézett rám elfolytott nevetéssel, én pedig csak vörös fejjel mentem tovább.

Egy szál semmiben sétáltam el a fürdőig, neki pedig nagyon tetszett a látvány.

***

Már mindketten felöltözve üldögéltünk a nappaliban, lábam Mike ölében pihent, és úgy néztünk egy romantikus filmet.

Váratlanul kopogás hasított a levegőbe, mi pedig csak értetlenül néztünk egymásra, hogy mégis ki lehet az.

- Ne nézz így rám! - emeltem fel a kezem - Nem várok senkit!

- Szép is lenne! - puszilta meg a számat, majd lábam levéve öléből, elindult hogy kinyissa az ajtót.

Pár perc múlva, élen Michaellel, anyáék viharoztak be hozzám, én pedig csak néztem rájuk tátott szájjal.

Azt hittem üvöltözni fognak, hogy leordítják a fejünk, de nem ez történt.

Anya és Matt is mellém ültek a kanapén, két oldalra, és úgy öleltek meg.

- Annyira sajnálom kicsim! Nem akartunk veletek kegyetlenek lenni! - kezdett el pityeregni anya.

- Anya! Ne sírj! - fordultam felé - De..., miért jöttetek? Meg.... honnan tudtátok hogy itt vagyunk?

- Bocsánat Lilibeth! Nem akartam veled kiabálni! - ölelt át Matt - Csak annyira furcsa volt, hogy a fiamat, és a feleségem lányát együtt látom! De már beláttam. Tudom hogy szeretitek egymást, és nem szeretnék az utatokba állni! - mosolygott rám, nekem pedig akkor szakadt el a cérna, és zokogni kezdtem.

- És én sem! - monta anya, majd megpuszilta könnyáztatta arcom.

- Komolyan mondjátok? - néztem rájuk kérdőn, és mikor mindketten bólintottak, megöleltem őket, és a még mindig egy helyben álló barátomhoz futottam, és a nyakába ugrottam.

Ő csak feleszmélve a kezdeti sokkból, kezeit derekam köré fonta, majd elemelve a földtől, megpörgetett a levegőben.

- Szeretlek! - súgtam a nyakába, ő pedig csak visszasúgva a varázslatos szót, puszilgatni kezdte az arcom.

- Köszönöm apa! - ment oda az említetthez, majd szoros ölelésbe vonta, utána ugyanazt megtette anyával is, aztán intettek hogy menjek én is, így egy nagy családi ölelés lett a vége.