Summer in San Francisco (Michael Clifford)

6

L I L I B E T H    H E I G H E L

A napok villám gyorsasággal teltek. Mire feleszméltem már elment három hét a nyári szünetből. Igaz, nem aggódom, nem tervezek tovább tanulni, de azért mégis csak nyár van. Élvezni kell ezt az időszakot.

Időközben sikerült letennem a vezetői vizsgát, mostmár hivatalosan is volán mögé ülhetek. Még nagyban tartott az iskola mikor elkezdtem, most pedig sikerült.

Már csak egy autót kell szereznem hogy teljesen szabad legyek, addig használhatom vagy anyáét vagy Matt-ét.

Michael-lel a dolgok változatlanok. Egyre kevesebbszer látom, még úgy is hogy egy házban élünk. Legtöbbször akkor sincs jelen mikor a fiúkkal bandázunk. Mindig dolga van, vagy csak egyszerűen eltűnik.

Volt olyan hogy két napig nem láttam. Egyik délelőtt elment, és csak másnap, késő éjjel ért haza.

De mit tudok vele tenni? Semmit.

Egyre jobban kezdem megkedvelni. Tudom, nem szabadna érzelmeket tápláljak iránta, de ő olyan, nem is tudom... Nincsenek rá szavak. Különleges számomra, de mégis tudom hogy ez nem helyes.

Szóval csak próbálom magamban elnyomni ezt az érzést, több-kevesebb sikerrel.
Kelly nem győz vigasztalni, ő az egyetlen akinek elmondtam. A fiúknak mégsem árulhatom el, anyáék meg teljesen kiakadnának.

***

Másnap épp a konyhában tevékenykedtem, csokoládés muffint kezdtem el csinálni. Anya és Matthew a nappaliban néztek valami filmet, összebújva.

Tudjátok, mondtam hogy nekem is ilyen szerelem kell.
Csak ez sosem fog megvalósulni. Ezt a dolgot csak egy valakivel tudnám elképzelni, de vele sajnos ez nem fog összejönni soha.

A muffin formába kanalaztam ki a tésztát, a középébe pedig nutellát raktam, mikoris Michael tegnap délután óta megint előkerült. Tök jó hogy amúgy másnap délután ötre érkezik meg, de miért ne? Ő megteheti.

- Téged is látni? - kérdezte Matt, majd felkelt anya mellől, és a konyhába indult, egyenesen felém.

- Jah. Néha igen. - huppant le a pulthoz, majd felénk fordult a pörgős bárszékkel.

Időközben anya is bejött és elkezdett segíteni nekem a sütemények kikanalazásában.

- Kérsz egyet? - nyújtott a fiú felé egy sört nevelő apám. A fiú csak bólintott, majd elvette az italt és komolyan anyáékra nézett.

- Szeretnék holnap valakit bemutatni. - kezdett bele.

- Áh. Csak nem megismertél valakit? - kérdezte anya.

- De, igen. Mary a neve.

- Dehát ez csodás. Holnap hívd el vacsorára. - mondta anya kedvesen.

- Épp ezt akartam kérdezni. Akkor nem baj?

- Dehogy baj, fiam! Örülünk neked! - mondta Matt, eközben én elpakoltam magam után és beraktam a finomságokat a sütőbe - Igaz Lili? - nézett rám.

- Igen. Ez csodás! - mondtam, kedvesnek szánva a kijelentésem, de szerintem ez nem nagyon sikerült.

Könnyeimet próbáltam visszatartani, de mikor az emeletre értem, már nem is küzdöttem ellenük.

Szobám ajtaját becsapva, majd bezárva magam után, vetettem magam az ágyamra, majd a párnába temetkezve sírtam.

Keservesen zokogtam egész este. Még vacsorázni sem mentem le, annyit csináltam hogy írtam egy üzenetet Kelly-nek.