Summer in San Francisco (Michael Clifford)

Epilógus

,,másfél évvel később"

L I L I B E T H H E I G H E L

- Azt a nappaliba kell! - mutattam tollammal az említett helyiség felé legjobb barátnőmnek.

- Ez is? - kérdezett vissza, majd megemelte a kezében tartott lampion égősort.

- Igen Kelly, az is! - bólogattam türelmetlenül, majd Ashton felé fordultam.

- Meg vannak az italok? - kérdeztem tőle.

- Csillagok - igen, megtanulták hogy az a pezsgő -, bor, kóla, fanta, és gyümölcslé Tinának - sorolta. Hogy ki az a Tina?

A kishúgunk. Mostmár lassan egy éves lesz a csöppség. Nagyon sokat játszottunk vele az elmúlt esztendőben, amikor volt időnk a felújítás mellett, anyáékkal és vele voltunk, és én természetesen Michaellel.

- Ennivalók? - sétáltam Calumhoz.

- Nyugi már Lilibeth! Minden okés lesz! - nyugtatott, de én azt akartam hogy ne okés legyen minden, hanem tökéletes.

- Igen bébi! Ne aggódj! Minden megvan! - ölelt át hátulról Mike, majd a vállamra hajtotta fejét.

- Skyler most hozza ami még elmaradt - nézett rám Cal, majd tovább rendezgette a tányérokat.

- Jól van! Csak azt akarom hogy minden jól menjen! Szeretnék egy normális házavató bulit! Ahol mindenkinek megvan mindene! - fordultam meg barátom karjai közt.

- Hidd el, tökéletesen fog alakulni az este! - mosolygott rám titokzatosan, én pedig csak sejtelmesen néztem rá, aztán mentem tovább csinálni a dolgom.

***

Egy óra múlva minden készen állt, már a vendégek is szállingózni kezdtek, már anyáék is megérkezte Tinával, Skyler, Cal barátnője a fiúval állt mellettünk, Ashton a ruháját igazította az egyik hálóban, Kelly és Luke pedig a fürdőben voltak, khm, elég sokáig. Remélem nem avatták fel.

Lassan megérkeztek a nagyiék is, a munkatársaim a kiadótól, ugyanis egy könyvkiadónál dolgozom lassan fél éve, és a srácok egy-két új haverja.

Mikor már készültünk, hogy koccintunk a lakásra, kopogást hallottunk az ajtó felől.

Mikey-val együtt mentünk kinyitni, mégis csak az a szokás, ha a házigazdák köszöntik a vendégeket.

- Várunk még valakit? - nézett rám, de én csak a fejem ráztam.

Mégegy kopogás, aztán kinyitottuk az ajtót. Egy számomra idegen nő állt ott, egy pasassal, és.... Graysonnal.

Azóta nem hallottam róla, mióta utoljára megfenyegetett, teljesen felszívódott. De úgy látszik nem eléggé.

Michael arcára talán jobban kiült a döbbenet mint az enyémre, ugyanis falfehér arccal nézte a nőt.

- Anya? - kérdezte nagy szünet után, én pedig csak nagyranőtt szemekkel figyeltem az eseményeket.

- Hát illik így köszönteni a vendégeket, kisfiam? - kérdezte a nő, majd meg akarta ölelni fiát, de Ő ellökte a kezét.

- Ne merj hozzám érni! Mit kerestek itt? Honnan tudjátok hogy itt lakom? És mégjobb kérdés, miért van veletek ez a féreg? - bökött Gray felé, a férfi, akit nem ismertem, pedig szikrákat szóró szemekkel nézett barátomra.

- Ne merészeld a szádra venni a fiam! - szűrte a fogai közt.

- A fiad? A FIAD? Elmondom neked Christian, a fiad megfenyegette a barátnőm! Ez egy mocskos féreg, mást nem tudok mondani!

- Michael! - szólt rá az édesanyja - Apád említette hogy elköltözöl, ezért gondoltam kapok az alkalmon, és a gyönyörű barátnőd is megnézem. Anne Miller - nyújtotta felém a kezét.

- Lilibeth Heighel - ráztam meg azt, majd bemutatkoztam a pasasnak is. Christian Miller.

- Jöjjenek be! - intettem nekik.

- Lilibeth! - szólt rám Mike, de én csak őt is félre húztam, majd a fülébe súgtam:

- Ő az anyukád! Nem lesz semmi baj! Ha valami van, elküldjük őket.

- De ez egy különleges este! Nem akarom hogy elrontsák! Így is annyi fájdalmat okoztak.

- Itt vagyok jó? Menjünk be. Megoldjuk együtt, oké? - csókoltam meg, ő pedig csak bólintott, és visszamentünk a nappaliba.

***

- Egy kis figyelmet kérek! - nézett a vendégekre Michael, azok pedig elhalkultak, és mind ránk néztek.

- Mint azt nagyon sokan tudjátok, ezt a házat Lilibeth-szel kaptuk. Már másfél éve pofozgatjuk, próbáljuk a legotthonosabbá tenni. Két év. Majdnem két hosszú éve tudhatom magam mellett ezt a csodás nőt, aki minden vágyam felülírja, aki mindent, mindent megad nekem, amire szükségem van, boldogságot, támaszt, lelkitársat, szerelmet, végtelen szeretetet. Életem legeslegjobb döntése volt, annak idején, mikor szegény a kórházban feküdt, hogy mindent kiadtam magamból. Az érzéseim, a kételyeim, hogy mi valójában nem is lehetnénk együtt. De mi, erősek voltunk, minden akadályt átugrottunk, a legrosszabb időszakokban is a legjobbat hoztuk ki egymásból - nézett rám, én pedig bekönnyezve figyeltem ahogy beszél, hol a vendégekre, hol rám nézve, mégis nekem címezve mondandóját - Ha alkalmam lenne rá, az örökkévalóságig veled lennék! - fordult felém - De sajnos ez nem lehetséges! De egy valamit azért mégis tudunk tenni. Tiszta szívemből szeretlek, a legjobb dolog vagy az életemben, a legnagyobb kincs, amit valaha a kezemben tarthattam. Tudod, néha azt hittem eltévedtem. De ez nem így volt. A valóság az, hogy veled egy teljesen másik világba csöppentem! - a zsebében kotorászott, majd félterdre ereszkedve, kinyitott egy kis dobozkát, miben egy gyönyörű karikagyűrű díszelgett. Én csak zogoktam, már alig láttam a könnyeimtől - Lilibeth Heighel, megtennéd, hogy amíg élünk, velem leszel, hogy együtt csinálunk magunknak egy örökkét? Hozzám jössz feleségül? - vette ki a gyűrűt, én pedig csak bólogattam.

- Igen, igen, igen - az ujjamra húzta az ékszert, mindenki tapsolt és ujjongott, majd felállva hozzám hajolt, ajkaimra tapadt, és egy szerelmes csókban részesített.

Sziasztok!

Hát idáig is elérkeztünk, Lilibeth és Michael történetének vége. Nagyon köszönöm azoknak, akik végig velem voltak, támogattak, köszönöm a vote-okat, az aranyos kommenteket.

Remélem végül elnyerte a tetszésetek a könyv, hogy ugyanúgy szeretni fogjátok a következőt is, mint ezt.

Mégegyszer köszönöm, és vigyázzatok magatokra!❤❤