My life with you //Befejezett//

Bemutatkozás

~Rebeka~

Sziasztok! Rácz Rebeka vagyok és nemrég ünnepeltem a 21. születésnapomat, amit a barátaimnak hála sosem fogok elfelejteni. Most a legtöbben biztosan arra gondolnak, hogy végig buliztuk az egész éjszakát és egytől-egyig részegre ittuk magunkat, de el kell keserítsek mindenkit, aki ezt tartja megfelelő ünneplési módnak, hogy ez nem így történt. Petra, akivel már 9. óta legjobb barátnők vagyunk összehívta a régi osztályunkat és megleptek egy izgalmas Paintball meccsel. Majd utána az estét a régi „törzshelyünkön" az egyik helyi Pizzériában töltöttük. Első hallásra furcsa lehet, hogy egy egész osztállyal ünnepeltük meg a szülinapomat, miután külön kiemeltem, hogy nem buliztunk vagy ittunk. Ezért fontosnak tartom háttér információként megemlíteni, hogy mivel magániskolába jártam az osztálylétszám csupán 10 volt. Ebben a családias légkörben pedig nem volt túl nehéz összekovácsolódtunk az idők folyamán. Ennek köszönhetően szinte elválaszthatatlanok lettünk és mindent is együtt csináltunk. Most hogy már 3. évemet töltöm a Testnevelési Egyetem BA tanár szakán és a többiek is mind más irányba tanulnak tovább az ország különböző pontjain, már kevesebbet találkozunk, de hogyha valakivel történik valami az elsők között vagyunk akik a segítségére sietnek, vagy ellenkező esetben a másik boldogságában osztoznak.

Az egész jelenlegi karrierem akkor kezdődött, amikor egész kicsi koromban apukám elvitt a pécsi focipályára, hiszen állítása szerint hamarabb vezetem a labdát, mint beszéltem volna. Persze ez nyilván csak szülői túlzás, főleg, hogy édesapám egészen a sérüléséig a kispályás labdarúgó válogatott tagja volt. Így nyilván szerette volna hogyha én, mint elsőszülött gyermeke szintén ebbe a sportba szeretek bele.

Pécsen nőttem fel és amióta az eszemet tudom, a helyi csapatban játszottam, ahol szerencsémre vagy pont, hogy szerencsétlenségre minden évben úgy hozta a sors, hogy egészen 18 éves koromig minden szezonban édesapám (Lali) volt az edzőm. Azonban ezelőtt pár évvel, pontosabban a gimnázium befejezése után felköltöztünk a családommal Pest egy nyugisabb külvárosába, Budaörsre. Régóta kérleltem őket, hogy hagy költözzek fel a nagy fővárosba, hiszen itt vannak a legismertebb és a legnagyobb csapatok női szinten is. Másrészt itt van olyan egyetem, ahol azt tanulhatom, ami tényleg érdekel is. Nem utolsó sorban pedig, azt is meg lehet említeni, hogy fiatal ,,felnőttként" vonzott a nagyvárosi, nyüzsgő élet. Azonban ők nem szerették volna, hogy elköltözzek, mert akkor messze lettem volna tőlük. Viszont, amikor eljött a 12. és csak budapesti egyetemet jelöltem, arra az elhatározásra jutottak, hogy akkor mégis költözzek és jönnek velem együtt. Ők tudnak itt munkát keresni, a kisöcsém pedig még fiatal, így ő kürölbelül csak sodródik majd az árral. A lakhatást illetően azért esett a választásunk Budaörse, mert ez egy kissé nyugodtabb külvárosi rész, ahonnan sem az egyetem, sem az edzés helyszíne nincsen messze. Ugyanis az érettségi után a legnagyobb álmom vált valóra, amikor lehetőséget kaptam az MTK edzőjétől, és egy próbaedzésen megmutathattam a tudásomat, ami annyira jól sikerült, hogy mára már az NBI-es női felnőtt csapat kezdő játékosa vagyok.

Igaz apukámnak köszönhetőn szerettem meg ezt a sportágat, de ha ez nem is feltétlen igaz, akkor is biztos, hogy nagy szerepet játszott benne ő is. Viszont most már semmi másra nem váltanám le. Ezt bizonyítja az is, hogy amellett, hogy az egyetemi tanulmányaim is a sport irányába mozdulnak, elkezdtem egy tanfolyamot, amivel fociedző lehetek. Ha majd én már nem űzhetem ezt a sportot, a kis gyerekeket szeretném megtanítani a helyes labdaátvételre, labdavezetésre, passzolásra és ennek a sportnak a különböző szépségeit kiemelve mutatni meg nekik, miért érdemes focizni. Most azonban, ameddig én is részese lehetek ennek a gyönyörű sportnak addig saját magamnak szeretnék bizonyítani.

A családommal szerencsére nagyon jó kapcsolatom van, tudom ez ebben a korban nem feltétlenül fontos mindenkinek, de számomra sokat jelent. Mint az eddigiekből kiderülhetett főleg apukámmal van szoros kapcsolatom, de anyukámmal és a kisöcsémmel, Zsomborral sincsenek óriási nézeteltéréseink. Persze azért az egészséges anya-lánya viták a mi családunkból sem hiányoznak, de anyu is egy igazi tündér és minden egyes alkalommal apró cselekedetekkel bizonyítja, hogy rá nem lehet haragudni. Zsombi még csak 10 éves, de már most egy eleven és élénk kiscsávó. Apu nagy bánatára ő inkább a Kick-Boxot preferálja, de hadd csinálja mindenki azt, amit szeret, nem igaz? A lényeg, hogy élvezze.