My life with you //Befejezett//

20. Rész

Beka szemszöge

A meccs nagyon jól sikerült és élveztem is a játékot. Az első félidő annyira nem tetszett de a második és a tizenegyes párbaj nagyon jó volt. Szerettem azt az érzés ami azután járja át a testemet hogy a közönség nekünk örül és velünk együtt éli át a sikerünket. Amikor ott állok a fehér pontnál ami azt jelzi hogy 11 méterre vagyok a kaputól és tudom hogy rajtam áll a meccs kimenetele. Az izgalomtól remeg az egész testem de mégis teljes figyelmemmmel koncentrálok. Szembenézek a kapussal aki ugyanazt a nyomást érzi mint én. Azonban mikor nem a pillanatban vagy csak visszagondolsz rá. (akár csak 15perccel később) az emlékezetedbe már úgy vésődött be hogy rengeteg időd volt dönteni és az idő arra a pillanatra megállt. Miután berúgtam az utolsó 11-est és kinéztem a lelátóra csak Em-et kerestem a szememmel akit hamar meg is találtam. Büszke mosollyal az arcán állt és tapsolt a tömeggel együtt.

Azt beszéltük meg szerelmemmel hogy a meccs után hozzájuk megyünk mert este van az előadása és még szeretné kicsit olvasgatni a szerepkönyvet és otthonról elindulni. Este 9kor kezdődik az előadás így olyan fél 8 körül kell odaérnünk. Én vele megyek majd korábban, és hátramegyek vele a színpad mögé aztán amikor megérkezik a családja és Al akkor majd kimegyek hozzájuk. Már hazaértünk és én éhen voltam hallva.

- Nem rendelünk valami ennivalót magunknak? Mert éhen halok. - kérdeztem.

- Én nem vagyok éhes de te rendelhetsz nyugodtan magadnak meg akkor kérlek kérdezd meg Annát is.

- Te miért nem eszel mi a baj? – néztem rá.

- Semmi csak nem vagyok éhes.

- És még? Látom rajtad hogy nem csak ennyi. – néztem rá mindent tudóan.

- Izgulok. Nagyon. Így esélytelen hogy tudnék enni. Még furcsa érzésem is van az éjszakával kapcsolatban.

- De Em hogyha nem eszel akkor rosszul leszel a színdarab közben és nem fogsz tudni úgy odafigyelni és úgy koncentrálni ahogy szeretnél, ezáltal nem fog úgy sikerülni ahogy szeretnéd és letört leszel. Minél közelebb vagy az estéhez annál jobban fogsz izgulni és annál kevésbé lesz étvágyad. Örülnék neki hogyha ennél most velünk te is. Az hogy izgulsz az természetes, és nem lesz baj este a darabbal mert minden úgy fog alakulni ahogy annak kell.

- Igazad van, akkor eszem én is veletek. Ameddig eldöntöm mit kérek kérlek megkérdezed Annát hogy ő eszik-e?

- Persze – nyomtam egy puszit az arcára és kimentem a szobából.

Az idő gyorsan elrepült. Sok mindent nem csináltunk csak együtt voltunk és élveztük egymás társaságát. Mikor újra észbe kaptam egy tapsvihar kellős közepén ültem. Majd megráztam a fejem hogy a gondolataimból kikerülve csak a szerelmemre figyelhessek aki a színpadon állt és az egész közönséget lekötötte gyönyörű hangjával és tehetségével. Úgy éreztem hogy minden rendben van és bár mivel sohasem engedte hogy megnézzem a színdarabot nem tudhattam de mégis láttam hogy úgy érzi minden tökéletesen alakul és a leírtak szerint halad. De ha minden a forgatókönyv szerint menne túl tökéletes lenne az egész nem? Már a felvonások közti szünetben voltunk mikor lementem Emmához mivel megkért rá, a biztonságiak is tudtak róla így baj nélkül lejutottam a színpad mögé. Mikor megláttam őt közelebbről nem azt a magabiztos és elkápráztató mosolyt láttam az arcán amit egy ilyen előadás közepén látnom kellett volna hanem sápadt volt és meg volt ijedve vagy félt. Azt hittem fél attól, hogy rosszul csinálja vagy hogy elrontott valamit.

- Szívem, nagyon ügyes vagy és szuperül csinálod amit csinálsz. Ugye tudod?

- I.igen azt hi.iszem – mondta félszegen és karjaim közé bújt.

- Háj mi a baj? – emeltem meg az állát hogy tekintetét rám emelje.

- Láttam őt. A nézők között. Itt van. – mondta és hallatszott a hangján hogy tényleg félt.

- Biztos vagy benne hogy őt láttad és nem lehet hogy csak összekeverted őt valakivel mert nem szeretnéd látni?

- Nem érted hogy láttam? Őt láttam. Lehet hogy évek óta nem találkoztam vele de csak felismerem a testvéremet és az apámat.

- Figyelj rám és nyugodj meg. Ők hol vannak? A lelátón, ugye? Te hol vagy? A színpadon. Ezer ember lehet itt körülbelül és egy színdarab közepén vagyunk. Igaz hogy nem ismerem őket és azt sem tudom mit szeretnének tőled vagy tőletek ennyi sok év után de azt tudom hogy itt nem fognak patáliát csapni. Maximum az előadás után de akkor már ott leszek melletted ahogy Al és anyukád is. Ha bármi történne és nem szeretnétek hogy találkozzon velük Anna idehívom Fannit és elviszi addig. Benne maximálisan megbízom és őt fociról ismeri Anna is okés? Most koncentrálj az előadásra és arra hogy minden a tervek a szerint haladjon ahogy eddig is és ugyanilyen nagyszerűen játssz. – húztam közel magamhoz egy gyors de annál többet jelentő csókra.

- Köszönöm, igazad van és sokat jelent hogy itt vagy. – ölelt át.

- Bármikor szerelmem. Mindjárt kezdődik a második felvonás úgyhogy menj és mikor elkezdenek tapsolni az emberek mert vége itt leszek újra rendben?

- Szeretlek.

- Én is szeretlek.

A második felvonásra ha azt mondom annyira figyeltem mint az elsőre akkor hazudnék mert nem így volt. Figyeltem és el tudnám mondani miről szólt ha valaki megkérdezni de csak és kizárólag azért mert Emma is játszott és neki ez nagyon sokat jelent ezáltal nekem is. A gondolataim azonban mindenfele kavarogtak. Legfőképpen azon hogy mit kereshet itt Áron és az apja.

Az előadás végén ami káprázatosra sikerült, lent vártam a szerelmemet a színpadhoz vezető folyosón mikor 2 alakot láttam meg közelíteni erre felé a nyomukban egy hangosan beszélő biztonságis emberrel.

- Uraim nem hallják hogy ide maguk nem jöhetnek be. Ez az előadóknak fenntartott hely.

- Az egyik előadó családja vagyunk. Az apja vagyok ő pedig a testvére.

- De nincsen megbeszélve hogy bejöhetnek ide. Mert ide a családtagok sem jöhetnek.

- Akkor ő mit keres itt ő is fellépő? A színpadon nem láttuk őt. – mutatott rám Áron aki biztos vagyok benne hogy felismert.

- Neki megengedett. – fogta mondandóját tömörre és lényegre törőre az őr.

- Csak pár szót szeretnénk beszélni Szilágyi Emmával és utána tovább is állunk. Nehogy azt higgye hogy azért jöttünk ide mert érdekel ez a valami. – mondta az apja lekezelő stílusban.

- Azt a színház előtt is megtehetik uraim, sőt kérem tegyék is mert itt egyáltalán nincsenek jó helyen, hiszen vége a darabnak.

- Sziaa Beka! Hogy tetszett az előadás? – nézett rám mosolyogva és boldogan mindaddig ameddig meg nem látta a mögöttem álló 3 ideges férfit.

- Ezek mit keresnek itt? – kérdezte suttogva.
Én pedig utáltam őket. Eddig sem voltak színpatikusak de ezek után végképp nem. Emma végre boldog volt és meg volt elégedve magával tényleg, így is gondolta nem csak azért mert mások mondták neki hanem azért mert profin teljesített egy főszerepet az első igazi nagy előadásán. Ez a két ember pedig aki a családjának mondja magát nem engedik meg neki hogy kiélje és kiélvezze ezt az örömet és büszkeséget amit most érez. Gyűlöltem hogy egy estét aminek tökéletesnek kéne lennie, egy csodaszép nap után és most a kezét fogva kéne a kocsihoz kísérnem így elrontja két ember akik elvileg a családjának vallják magukat azok után is amiket csináltak vele anyukájával és a húgával.