My life with you //Befejezett//

23. Rész

~ 2 évvel később~

Beka szemszöge

Újabb 2 év telt el azóta hogy kiköltöztünk Emmával Spanyolországba. Ez alatt az idő alatt annyi minden történt velünk hogy nem is tudom hogy hol kezdjem a dolgokat. Tudom a legértelmesebb az elején de annyi minden mesélnivalóm van. Miután kiköltöztünk már azon a héten el is kezdtem az edzéseket a Primera Devison-nál. Féltem hogy nem fogom megérteni a csapattársaimat, vagy nem fogok tudni beilleszkedni, de szerencsére nem így lett. Majdnem mindenki tud angolul így simán megértettem magamat. Heti 5 edzésünk volt plusz egy erősítés, ami miatt hétfőn volt 2 edzés és majdnem minden hétvégén meccs. Olyan jól sikerültek a felkészülési edzőmeccseink hogy nem egyből a kezdőcsapatba de a tartalék játékosok közé bekerültem, tehát egész sok meccsen becseréltek. Abban az évben meg is nyertük a bajnokságot. A következő szezonban pedig már a kezdő csapat tagja voltam mint középső középpályás. Most lesz az utolsó 3 meccsünk amitől függ hogy címvédők leszünk-e vagy sem. Miközben én a hétköznapjaimon a pályán küzdöttem hogy minél jobb legyek addig Em elvégzett egy lakberendező tanfolyamot, é elhelyezkedett azon a területen.

Mikor kiköltöztünk egy kis albérletbe jöttünk, ehhez képest most egy takaros kis kertes házban töltjük mindennapjainkat a város szélén. Sok emberrel megismerkedtünk ezalatt a 2 év alatt, sok új barátot is szereztünk. A kapcsolatunkban nyilván voltak kisebb nagyobb zökkenők mert hogy ne lennének egy kapcsolatban. Nem egyszer aludt egyikőnk kint a nappali tipikusan kényelmetlen kanapéján, de szerencsére mindig meg tudtuk beszélni a problémáinkat. Úgy gondolom hogy ez azért sikerült mindig és azért is fog sikerülni túljutni egy-egy hullámvölgyön mert rengeteget beszélgetünk egymással. Sokat beszélünk egymás érzéseiről és problémáival így mindig tudjuk ha a másikkal gyengédebbnek vagy elnézőbbnek kell lenni mert nyomasztja őt valami. Nemrég sikerült a kapcsolatunkat egy sokkal magasabb szintre emelni egy óriási dologgal. Nem, nem az eljegyezéssel, hiszen az és a házasság még a kiköltözésünknek évében megtörtént. Ez még annál is nagyobb dolog.

26 éves vagyok Em pedig 24 tehát szerintünk pont elég idősek vagyunk ahhoz hogy tudjunk figyelni egy 3. személyre is a családunkban. Viszont különböző okok miatt de szülni egyikőnk sem szeretett volna. Em még ahhoz fiatalnak tartja magát én pedig eleve nem is szeretnék és hát terhesen ugye focizni sem nagyon lehet. Ezért amellett döntöttünk hogy fogadjunk örökbe egy kisgyermeket. Elmentünk egy nevelőszülői tanfolyamra majd beregisztráltuk magunkat a programba. Mindez majdnem 8 hónappal ezelőtt történt és most tartunk ott hogy 5perce tettem le a telefont miszerint még ma bővülhet egy taggal a családunk. Nem is tudom hogy mondjam ezt el a feleségemnek (mg mindig ennyi idő után is nehéz elhinni azt hogy egy ennyire tökéletes lán az Én barátnőm, sőt most már feleségem). Már volt nálunk párszor két-három napra Aaron hiszen az kötelező, így tudjuk bebizonyítani azt hogy bizony jó szülei leszünk a kiscsávónak. A házban már minden készen áll ezért is az érkezésére. A szobánk melletti kisszoba falait színesre festettük, amiket Em díszített ki különböző állatokkal, versenyautókkal és mesefigurákkal. Még a plafon is kifestésre került, amin a foszforeszkáló festékkel festett csillagok azt a hatást keltik hogy a szabad ég alatt alszol. Helyett kapott egy versenyautós kiságy is a szobában amit beborítanak a plüssök. A polcok megszámlálhatatlan mesekönyv és műanyag játék helyezkedik el. Az edzős szoba ahol eddig a boksz zsákot püföltem és különböző erősítő gyakorlatok közben szidtam az erőnléti edzőt, most babakocsi garázsként funkcionál. Tehát egyszóval tényleg minden készen áll arra hogy a kisgyermeket fogadni tudjuk az otthonunkban.

Érthető okokból a gondolataim a már most örökmozgó majdnem 1 éves kisfiú körül forogtak. Miközben vezettem haza az edzésről azon töprengtem hogyan mondjam el Emmának. Nem szerettem volna csak elé állni és közölni mert az túl snassz. Végül beugrott egy nagyszerű ötlet. Útközben szerencsére útba esett egy cukrászda, ahova beugorva kértem 3db nagyon krémes, habos süteményt amit a csöppség is le tud majd este fogyasztani. Tudtam hogy szerelmem otthon lesz mert otthonról dolgozik és a megrendelőket is otthon fogadja, ezáltal elég nagy mozgást biztosítva a házban.

Alig bírtam magammal mikor kiszálltam a kocsiból és már repültem is be a házba hogy elújságolhassam a nagy hírt, de mikor beértem meglepődve láttam hogy Emma a kanapén alszik miközben laptopja az ölében hever. Oda mentem hozzá és helyet foglaltam mellette. Bármennyire is izgatott voltam és tudtam hogy ő is az lenne nem volt szívem felébreszteni őt, mert tudtam hogy napok óta alig alszik egy nagy projektje miatt és szorítja a határidő. Esténként mindig filmet nézve feküdtünk egymás karjaiban vagy beszélgettünk de az elmúlt 2 hétben ez nem így volt, mindig egyedül aludtam el és sokszor hajnalban mikor megébredtem hogy hideg mellettem az ágy Em fejét az asztalra ejtve aludt a világtó laptopja mellett. Tehát csak eltettem a gépét az asztalra és betakartam őt. Én pedig kimentem a konyhába elkészíteni az ebédet.

Nem sokkal később egy szexi rekedt hang szólalt meg a háta mögött.

- Szia szerelmem. – mondta a hang tulajdonosa.

Elképesztően nézett ki, még fáradtan ébredés után itthoni kinyúlt pólóban és valamit alig takaró rövidnadrágjában, ahogy ott állt mezítláb a konyha kövén és álmoskás arcával engem fürkészett. Ha nem éppen a forrásban lévő ebédre figyeltem volna biztos hogy nem bírtam volna visszafogni magamat. És a konyhában támadtam volna le. Ez volt az a pillanat mikor elhatároztam hogy kihasználjuk az utolsó kettesben töltött pár óránkat, mert kitudja mikor tudom legközelebb kielégíteni vágyaimat.

- Szia kicsim. – mentem oda hozzá ajkait egy lágy csókba vonva. – kialudtad magadat?

- Nem mondanám kialvásnak de nemsokára kész a projekt. – válaszolta.

- Akkor igyekezz vele mert nem hiszem hogy sok időd lesz rá a továbbiakban. – néztem rá pimaszul. Ami neki egyből feltűnt és reakcióját látva annyira nem is sajnálta. – de megkérhetlek rá hogy vedd ki nekem a hűtőből a papírtálcát?

- Persze. – és már fordult is hogy teljesítse kérésemet. Lopva figyeltem arcjeleit miközben kibontotta és megnézte mi van benne. – De Beka te nem is szereted ezt a krémes dolgot. Kit várunk hogy 3?

- Hát, az úgy volt hogy krémes és igen nem szeretem de puha és azt valaki olyan is megtudja enni aki él-hal már most az édességekért de alig van foga, és nemrég kaptam a telefont hogy mától hivatalosan is 3 főre bővülhet a családunk. – néztem csillogó szemeibe, amiknek alján vékony könnylebenyt véltem felfedezni, majd arcán a kicsorduló könnycseppeit.

- Ez igaz? – kérdezte meglepődött hangon

- A legigazabb amit valaha mondtam. – léptem mellé és egy hosszú ölelésben részesítettem, amit boldogan viszonzott.

Ez a pillanat volt az mikor realizáltam azt hogy családom van. Anyuka vagyok és most már nem csak magamért tartozok felelőséggel hanem még 2 gyönyörű másik teremtményért is. Hogy amiről kiskoromban álmodoztam most itt van és nemsokára itt lesz. Taníthatom focizni a kis csöppséget, mikor hazaérek egy fárasztó nap után a szerelmem mellé bújhatok be a közös ágyunkba. Minden annyira szép és tökéletes. Szerelmes vagyok Emmába és már most Aaron-ba is. Szeretem őket és alig várom hogy új fejezet nyíljon az életünkben és a bulik utáni fáradtságot átváltsa az a fáradtság amit a fájó hasú, aludni nem tudó, nyűgös kisfiú okoz.

~Vége~