My life with you //Befejezett//

22. Rész

~ 3 évvel később~

Emma szemszöge

Kicsit több mint 3 év telt el azóta hogy megörököltem nagyapának a házát. Egy gyönyörű kertes házat, amiben most Bekával lakunk. Nemrég fejeztem be sikeresen a Színművészeti Egyetemet. Miután itt végeztem állásajánlatot kaptam a Víg színházban ahol az egyetemi évek alatt is játszottam egy-két színdarabban. Tanulmányaim és előadásaim során mindig azt hallgattam hogy nagyon tehetséges vagyok és a színészkedés a véremben van ezért kár lenne abbahagyni. Most hogy eljutottam idáig és azt csinálhatnám amiért küzdöttem és amit tanultam lemondok az álmaimról a szerelemért. Nem mondom hogy nem fog hiányozni az hogy, mikor nem suliba vagyok, minden egyes délelőtt próbákra járjak vagy késő estig egy-egy felolvasóesten legyek a színházba és hulla fáradtan essek haza fél 11-re a másnapi suli előtt. De talán amiért megéri ezt csinálni és a sikerélmény az egészben előre nézni a közönségre a színdarab közben. Látni hogy mennyi embert érdekel az amivel mi napokat/heteket/hónapokat dolgozunk. Majd betekintve a közönségbe meglátni a családod és a szerelmet arcát. Hogy büszke rád, hogy neki is tetszik.

Ami a kapcsolatunk illeti minden rendben van közöttünk. Eddig nem volt túl sok időnk egymásra hiszen én is tanultam Beka pedig dolgozott, edzett, meccsezett. Persze ne úgy képzeljétek el hogy nem voltunk sokat együtt csak az idő amit kettesben töltöttünk inkább egy fárasztó nap utáni este. Voltak olyan délutánok amiket kiürítettünk egymásért, de mivel együtt laktunk az este és az éjszaka volt a fix.

Visszagondolva az elmúlt 3 évre kihagyva a suli körül forgó emlékeket: A húgom nagyon szeretett nálunk lenni, mert szereti a természet és a Kamaraerdei környezetet is nagyon színpatikusnak találja. Nem hagyta abba a focit sem pedig mind azt hittük abba fogja, de kitartóan jár az edzésekre és hétvégenként meccsekre. A házban van hely bőven, az alsó szinten is van a egy kisebb szoba és a felső szinten is 2 a mienken kívül. Az egyiket berendeztük anyáék segítségével neki, a másikat pedig Beka szüleinek segítségével Zsombinak aki szintén sokat van nálunk. Az alsó szinten lévő szobából pedig csináltunk egy vendégszobát. Én még szeretnék tanulni mert a jövőbe nézve nem itt fogok dolgozni. Szeretnék egy olyan szakmát amiben nem csak szerencse vagy ismeretségi alapon kerülhetek be. Valamit ami biztosabb. Most egyenlőre még elég sok minden szóba jöhet, mert konkrét elképzelésem nincsen.

Apám és a bátyám azóta hál istennek egyszer sem kerestek fel és nem próbálkoztak semmilyen újabb trükkel. Elfogadták, vagy ha nem is kénytelen voltak beletörődni nagyapa döntésébe hiszen a végrendelettel úgyse tudnak mit kezdeni.

Sajnálom hogy ezt az otthonos kis házat itt hagyjuk, de tudom hogy ez még csak a kezdet és nem tudhatjuk hogy kinek mit fog hozni a jövő. Csak azt hogy bárhogyan is alakulnak a dolgok egymás mellett szeretnénk átélni.

Beka szemszöge

Velem azonban annál több dolog történt. Befejeztem sikeresen az iskolát és edző lettem. Az MTK utánpótlás csapatában edzem az U8-as fiúkat és az U12-es lányokat. Ezen kívül pedig ugyanúgy itt focizom a felnőtt csapatban. Vagyis eddig itt fociztam de most elég sok minden fog történni így hogy befejezte Emma is a sulit. Még 2 évvel ezelőtt felkeresett egy játékosmegfigyelő aki véletlenül tévedt ki nyaralás közben a meccsünkre, és ajánlatot kaptam a Primera Division csapatába. Ez a csapat Spanyolország egyik legnevesebb női csapata. Mivel eddig Emma iskolába járt, együtt esélyünk sem volt kimenni. Itt hagyni pedig nem szerettem volna őt, mert az a kapcsolatunkra ment volna amihez viszont túlságosan szeretem. Így azt beszéltem meg az úrral hogyha még szükségük van rám egy 2 év múlva is akkor keressen meg és szívesen játszok a csapatában. Úgy gondoltam hogy soha többet nem fogok hallani felőlük mert ezek a csapatok mindig találnak fiatalabb, tehetségesebb és labdabiztosabb játékost. De az én legnagyobb meglepetésemre fél évvel ezelőtt újra megkaptam azt a bizonyos levelet, ami leírja hogy még mindig szeretnék hogy az ő csapatukba focizzak. Emma azt mondta biztos talál valami kezdő munkát aztán pedig tanulni fog, mert vannak angol sulik is kint Spanyolországban. A spanyolt pedig mindketten elkezdtük tanulni. és középfokú nyelvvizsgát tettünk le belőle. Ebben az elmúlt időben megcsináltam egy 2 éves kurzust ami a gyógytorna felé hajlik el azzal a különbséggel hogy olyan óvodás és kisiskolás gyermekekkel tudok foglalkozni akiknek mozgási vagy figyelmi nehézségeik vannak.

Tehát mindezeket összevetve az elmúlt 3 évben, megtanultam középszinten spanyolul, elvégeztem egy tanfolyamot és meghívást kaptam egy spanyol csapatba.

Sajnálom hogy itt kell hagynunk Emma nagypapájának gyönyörű házát de átköltözik ide anyukája, Anna és Zsolt. Tehát bármikor tud majd jönni ebbe a házba hogyha itthon leszünk. Abban is biztos vagyok hogy Zsombi is sokat fog ide járni mert megbeszélték hogy megtartják a szobáját, és szeretem hogy ennyire jóban van egymással a 2 család. Hogy Zsombi és Anna szinte legjobb barátok pedig Zsombi fiatalabb. Hogy a szüleink is gyakran csinálnak közös programot és szeretik egymást.

A bőröndök már összepakolva állnak sorban egymás mellett készen a holnapi nagy utazásra. Már kimentünk 2szer 3napra elintézni a lakást amit a csapatom fizet és Emmának a melót. Én egyenlőre csak focizni fogok és ő majd egy pizzériában fog felszolgálóként dolgozni. Ma elköszöntünk a családjainktól kivéve apától aki holnap délre jön értünk és visz ki a reptérre. Most pedig itt fekszünk egymás mellett összebújva a hideg téli időjárásban és figyelem a kandallót ahogy hangulatosan lebeg benne a tűz. Mellettem fekszik a szerelmem a másik felem, aki nélkül ez az egész ami most van elképzelhetetlen lenne. Szeretem Em-et. Szerelmes vagyok belé. Nagyon sok gondolat jár jelenleg a fejembe és izgulok is a jövő miatt, de amikor magam mellé tekintek és megpillantom a nyugodt arcát amit halványan megvilágít a tűz fénye, és látom a takaró alól kissé kilógó meztelen vállát mindig rájövök hogy mennyit is jelent ő nekem. Hogy mennyi jelentése van egy-egy olyan pillanatnak amit azt hinne az ember hogy napok alatt elfelejt de nem, hogy mennyit jelentenek a legkisebb és legapróbb mozdulatok.

Amikorén belevágtam az egyetembe nem gondoltam azt sem hogy lesz egy ennyire szépnekmár már tökéletesnek mondható kapcsolatom nem azt hogy a 24 évesen itt fogokfeküdni az ágyamban egy gyönyörű lány mellett és a másnapi költözésen fog járniaz eszem. Már kint leszünk mikor a 22. születésnapja lesz és valamikülönlegeset szeretnék neki adni valami egyedit. Valamit ami nem minden napit.Meg szeretném kérni a kezét, ezt tudom. Csak nem a születésnapján. Azt inkábbegy számára egy sokkal spontánabb pillanatban.