My life with you //Befejezett//

21. Rész

Emma szemszöge

- Ezek mit keresnek itt? – kérdeztem Bekától meglepettségtől elnyomott hangon?

- Szerintem téged keresnek, valamit szeretnének azt mondták. – válaszolta idegesen.

- Nem valamit csak egy konkrét dolgot 2 perc alatt megvagyunk alá írod a papírt és mindenki élheti tovább békességben a saját kis életét.

- Most hogy ezt letárgyalták, kérem fejezzék be odakint. Maguk – mutatott a 2 férfira- várakozzanak békességben a színház előtt. Ti lányok pedig menjetek be a színpad mögé.

Ezzel nagy meglepetésemre családom 2 férfi tagja duzzogva bár de elhagyták a színházat. Elképzelni nem tudtam mit szeretnének tőlünk így 10 hosszú év után. 1000+1 gondolat futott át az agyamon ezzel kapcsolatban de egyik sem festett túl színesen. Féltem. Nem tudtam mit szeretnének tőlem és néha sokkal ijesztőbb az ismeretlen annál minthogyha afelé megyünk amit ismerünk és félünk tőle. Biztos voltam benne hogyha innen kimegyek akkor beszélnem kell velük, és meg kell hallgatnom hogy mit szeretnének mondani márcsak 2 dolog miatt is. Az első hogy úgy sem hagynának békén és mindig rám járkálnának a 2. és legfontosabb dolog pedig hogy kíváncsi vagyok és érdekel mit akarnak, még így is. Elmélkedésemből szerelmem lágy hangja zökkentett ki.

- Szeretnél velük beszélni vagy elintézzem hogy elkerüljük őket?

- Szeretnék, csak azt szeretném ha felhívnád Fannit hogy vigye haza Al-t és anyát és Annát. Te pedig eljönnél velem beszélni velük?

- Hívom őt, és persze hogy elmegyek veled. – ölelt át és nyomott egy puszit a homlokomra.

Kicsit arrébb állt telefonálni én pedig elkezdtem levenni a jelmezt és visszaöltözni abba amibe jöttem. Eltekintve a most kialakult helyzettől szerintem igazán jól sikerült az előadás. Rettenetes féltem és izgultam az elején hogy elszúrok valamit vagy ha nem én akkor valaki más. De nem így lett. Mindenki tudta a szöveget, hogy mikor hova menjen mit csináljon. Büszke voltam magamra és a kis csapatra hogy ezt így összehoztuk. Rengetek fellépésünk lesz még ezzel a darabbal is és így hogy elsőre így sikerült megnyugodtam, mert a gyakorlás által ez csak még jobb és jobb lesz.

Beka befejezte a telefonálást én pedig átöltöztem. A többiek elmennek egy bárba iszogatni megünnepelni a sikert de nekem most nem igazán van kedvem hozzá mégis megígértem nekik hogy most dolgom van de lehet hogy később beugrok. Most pedig idegesen indultam el a színház elé hogy beszéljek az apámmal és a bátyámmal. Mikor kiléptem az ajtón egy kéz fonódott ujjaim köré amitől biztonságban éreztem magam de megnyugodni nagyon nem sikerült. Beka semmit sem mondott csak mellettem volt.

Miután kiléptünk a friss de hűvös októberi levegőre nem kellett sokáig várnunk egyből mellettünk termett a semmiből Áron.

- Ne itt beszéljünk ott egy kisebb park ahol nincsenek sokan, az pont megfelelő lesz. Egyedül gyere mert másra nem tartoznak a dolgok.

- Nem megy egyedül vagy velem vagy sehogy. – szólalt meg Beka.

- Apa egyáltalán nem fog örülni neked, de felőlem odajöhetsz ha nem szólsz közbe a dolgokat és hagyod hogy Emmi döntsön.

- NE hívj így. Már nem vagyunk olyan kapcsolatban. – Ez a név a gyerekkorunkat idézte fel bennem ugyanis akkor mindig így hívott. Az jutott róla eszembe mikor kis 7-8 éves lehettem ő pedig 11körül és a játszótéren a nagyfiúk elvették a labdámat. DE amikor meglátta akkor a nála sokkal idősebb fiúkkal nekiállt vitatkozni azért hogy én visszakaphassam azt az amúgy jelentéktelen tárgyat. A törődő és szerető nagytestvér jutott eszembe róla, aki még akkor volt. Most már egyáltalán nem az. Csak egy beképzelt f@sz lett.

Mikor odaértünk a parkba nem kellett sokat várnunk ugyanis apám egyből a lényegre tért. Mindent el tudtam képzelni hogy mit szeretne de erre álmomban sem gondoltam volna. Mikor apám elköltözött tőlünk akkor még rendszeresen találkoztam vele, de miután a testvérem is lelépett már csak a telefonhívások maradtak meg. Nem gyakran beszéltünk de azért havonta felhívtuk egymást nagyapával.

- Édesapám meghalt a múlthéten és most kaptam meg a végrendeletét amiben nem értem hogy miért vagy milyen tévedésből de a te neved is szerepel. Sőt nem hogy csak szerepel hanem te örökölted meg a házát és emelet elég sok mindent. Szeretnénk ha a mi javunkra erről lemondanál.

- Miben halt meg vagy mi történt? – nagyon meglepett. Nem volt szoros a kapcsolatunk de nem is hagytuk egymást figyelmen kívül, ezért eléggé megrendített a hír. Az pedig hogy rám hagyta a házát és a vagyonának az 50% - át még jobban. Nem tudtam mit kezdeni a szituációval, de azt tudtam hogy ennek biztos hogy oka van és nem mondok le róla.

- Autó balestben. De akkor igen vagy nem? Nem beszélgetni jöttem, hanem csak egy aláírásért. – közölte flegma hangnemben.

- Nem fogok aláírni. Rám hagyta nagyapa akkor az enyém. Ti főleg nem fogjátok megkapni maximum Anna nevében mondok le róla. Nem is értem mit vártatok el de komolyan elmentetek leléptetek mind2-en. Azt se tudtátok élünk-e még vagy nem. Erre most idejöttök azzal hogy mondjak le arról amit nagyapa rám hagyott. De a temetésre nem mehetek? Ez nem így működik remélem tujátok. Szeretném látni azt végrendeletet.

Látszott rajtuk az idegesség és hogy nem erre számítottak. Biztosan nem tudták hogy én is tartom még a kapcsolatot vele. A hagyatékra én sem számítottam az engem is meglepett.

- Ezt még meg fogod bánni. – ezzel az utolsó mondatával lépett ki másodjára és remélem utoljára az életemből az Apám.

~1 héttel később~

Nagyjából ennyi idő telt el a parkos beszélgetés óta. Azóta semmi sem történt Ádámékkal kapcsolatban így gondoltam ennyi volt és elengedték a dolgot. Viszont éppen futásból értem vissza mikor az ajtónk előtt ott ált apám.

- Mit akarsz? Mindjárt haza ér Anna a suliból.

- Nyugodj már le. Tudom hogy sosem volt egyszerű természeted és ez azóta sem változott. Sose voltál nyugodt gyerek. És ha már a gyerekkorodnál és a természetednél tartok remélem a húgod nem rád ütött és legalább ő normális. Mennyi idős 12 éves? Itt vannak a kulcsok és a papír amivel felveheted a vagyonnak az 50%-át valamint a végrendelet másolata.

- 15 mindjárt – javítottam ki. – és köszönöm. - Szia.

Azt hinné az ember hogy az apja aki elhagyta őket amikor kicsik voltak nem tudja feltépni a régi sebeket de feltudja. Miután megfordult és elment megrohamoztak azok a szép emlékek amiket együtt éltünk át mikor gyerek voltam. Amik a húgomnak nem adódtak meg mert ott hagyta. Eszembe jutott az hogy mennyire fájt az amikor szalagavatómon már nem volt ott és mindenki az apukájával táncolt de én nem tudtam, hogy nem volt mellettem mikor leérettségiztem és felvettek arra az egyetemre amire menni szerettem volna. Nem tudja vagy látja hogy ott jól teljesítek. Nem tudja hogy van kapcsolatom ami igaz hogy nem fiúval van de szeretem és ő is szeret engem és sohasem bántana meg direkt meg főleg nem. Nem ismeri a gyönyörű barátnőmet sőt még csak nem is tud róla. Ezek a dolgok csak azok a nagyobb dolgok amiket az ember szívesen megosztana az apjával ha tudna.