A földön ülve szakadtunk a röhögéstől. A ruhák a padlón mindenfelé szét voltak dobálva. A telefonom megállás nélkül rezgett. A bőröndöm hanyagul félre volt dobva az ajtó mellett. Andrea a megfelelő cipőt próbálta kiválasztani számomra. Az összes ugyan úgy nézett ki, de nem akartam lelombozni. Két pár cipőt felemelt és felém nyújtotta.
-Szerinted melyik a jobb?-kapkodta a szemét a két említett pár között.
-Ugyan úgy néz ki mindkettő.-forgattam meg a szemem.
Andrea megvonta a vállát és bedobta a bőröndbe a tökéletesnek vélt párt. A szerencse zoknimat kerestem, amikor egy borzalmas ruhadarabot nyomott az orrom alá.
-Ezt mindenképp vinned kell!
-Utálom ezt a ruhát.- hurrogtam le az említett piros göncöt. Apró, fehér virágok borították. Ami teljesen ellentéte volt az ízlésemnek.
-De ugye nem akarsz úgy kinézni,mint egy fiú?- vonta fel barna szemöldökét.
A számat elhúzva bámultam a lányt. Tökéletesen ismerte a nézésem. A bőrönd felé indult és a kivett minden olyan dolgot, amit nem talált szimpatikusnak. A szürke rövidnadrágom, ami inkább volt térdgatya, sikerült megmentenem.-Ez viszont megy veled.- tette el a borzalmas ruhát.
- - -
-Ahogy megbeszéltük. Elmész, megnyered, majd visszajössz.- fogta meg a vállam apa. Aprót bólintottam, majd szorosan megöleltem. Anyával is így tettem. Végül Andrea felé fordultam, aki a szemével elárult mindent. Szinte a karjába borultam. Amikor elindultam egyszer utoljára még körbenéztem, hát ha felbukkan. Sehol nem volt nyoma. Egy apró sóhaj hagyta el a számat. Andrea egyből észrevette és szúrós szemmel nézett rám.
-Gabi indulás.- szólt oda az egyik stábtag.
A bőröndömmel a stábtag után indultam. Egy utolsót integettem.
- - -
-Sziasztok.- köszöntem a csapattársaimnak. Már volt szerencsém pár emberrel szót váltani, viszont voltak olyanok, akikkel még nem sikerült találkoznom.
-Szia.-köszöntek vidáman. Brigi felém integetett és odasétáltam hozzá. Alaposan megölelgetett,mint ha ezer éve nem találkoztunk volna.
-Ő itt Fatima. Úgye Szandit már ismered, de ha kell bemutatom.- nevetett fel.
-Szia. Gabi vagyok.- mosolyogtam rá a barna göndör hajú lányra. Egyből megtaláltuk a közös hangot. Sikerült kiszemelnünk magunknak pár ülőhelyet.
-Khmm.- egy ismeretlen hang zavarta meg a beszélgetésünk. Az illető felé fordultam.
-Leülhetek?-kérdezte egy srác. Világos barna haja tökéletesen egészítette ki a tél révén napbarnított bőrét. Szeme barna, már-már feketének tűnt. Piros pulcsit viselt, ami tökéletesen illet hozzá.
-Persze.- vettem el a kabátom.- Gabi vagyok.
-Tudom.- felelte egy apró mosoly kíséretében.
-És te elmondod,hogy hívnak?- forgattam meg a szemem.
-Zozó, Kempf Zozó.- mondta, majd nekem hátat fordítva a fiúkkal kezdett el beszélgetni.
- - -
A helyemre lepattanva, vártam a felszállást. A telefonom néztem az időt.
-Beengedsz?- érdeklődött egy hang mellőlem.
-Igen.- álltam fel. Zozó helyet foglalt és a tájat kezdte el kémlelni.
-Úgy néz ki egymás mellett ülünk.- fordult hirtelen felém.
-Na ne mondd.- forgattam meg a szemem, ma már másodszorra.
A fülhallgatómat előkaptam és fél perc bogozás után már használatra kész volt. Elindítottam a mexikói exatlon egyik adását. A felénél járhattam, amikor Zozó megkocogtatta a vállam.-Mit csinálsz?- érdeklődött.
-Mexikói exatlont nézek.- mutattam felé a készülékem.
-Ismét lenyűgöztél Gabi.
//////////////////////////////////////////Sokat gondolkodtam ennek a könyvnek a kivitelezésén. Még mindig nem tudom felfogni hányféleképpen játszódott le ez a történet a fejemben. Nálam mindig az első gondolat a telitalálat, szóval ez a könyv az első ötletből származik.
Köszönöm szépen, hogy elolvastad! Ha nem hagytál itt a rész közben megérdemelsz egy kekszet. Hamarosan hozom az új részt.
Love,
Miranda
YOU ARE READING
hallod a tengert?
FanfictionBEFEJEZETT! [exatlonx gazo ship fanfiction] Ott álltunk a végén. Kéz a kézben. Vártam,hogy vége legyen ennek a 4 hónapos őrületnek. Az arcodat figyeltem, amin az izgalomnak már nem látszott nyoma. Dühös se voltál. Csak egy keserű mosolyjal ajándékoz...