hallod a tengert?

harminckettő

Pontosan hat hónap telt el az exatlon utolsó adása óta. Még mindig nem sikerült felfognom a történéseket. Néha- néha visszanézek egy adást, hátha még egy napra visszarepülök Dominikára. De az a másfél óra közel sem mutatja azt, ami valójában történt. Ezért mertem előkapni egy régi füzetet és egy tollat, hogy papírra vessem az életem egyik legcsodálatosabb kalandját. Másnak talán nem lehet olyan izgalmas, mint valójában volt. Másnak valószínűleg csak egy játék volt, de nekem annál több. Ha nem is nyertem volna, akkor is győztes lennék. Sokkal többet nyertem, mint azt a vacak kupát, ami még mindig az asztalomon foglal helyet. Ezek a gondolatok írását Zsolti szakította meg.

-Mit csinálsz?- érdeklődött, majd közelebb lépett az asztalhoz, hogy jobban lássa mit is csinálok.

-Ez csak egy hülyeség.- takartam el a papírokat.

-Hát jó.- vonta meg a vállát.- Mehetünk?- nézett rám érdeklődve. Biccentve jeleztem, hogy készen állok. Megragadta a karom és felhúzott a székről.

-Itt van ő is ?

-Igen.- bólintott. A kilincset lenyomva léptünk ki a folyosóra. Senki nem tartózkodott itt rajtunk kívül. A lift felé vettük az irányt. Zsolti lehívta. Egész gyorsan érkezett meg. Benyomtam a földszínt gombját. A lábammal dobolva próbáltam nyugtatni magam.

-Izgulsz?- nézett rám érdeklődve a fiú. Válaszolni már nem tudtam neki, hiszen egyből nyílt az ajtó.

Az emlékeimben még teljesen tisztán élt. Még mindig ugyan olyan helyes volt. Barna haján még mindig látszott, hogy kiszívta a nap. Egy fekete pólót viselt, ami egy picikét engedte csak láttatni az izomzatát. Barna szemeit rám emelte, majd mosolyra húzta a száját. Én csak bénán odaintettem. A többieket otthagyva felém lépkedett. Rettentően közel állt meg hozzám. Az ajkaink pár centiméterre voltak egymástól.

-Szia.- néztem mélyen a szemeibe. Egy lépést hátráltam. Rosszallóan megrázta a fejét.

-Miért menekülsz folytan Gabi?

-Nem menekülök.- ráztam meg hevesen a fejem, majd egyet felé léptem. Ismét túlságosan közel voltak az ajkaink egymáshoz. Pár pillanatig haboztam. A szememet lehunyva megcsókoltam. - Szeretlek Zozó!

//////////////////////////////////////////
Hát sziasztok! Nem is nagyon szedtem össze a gondolataimat, hogy mit is kéne ide írnom. Talán egyszer fel tudok normálisan készülni a búcsúzásra...

Amikor áprilisban elkezdtem, nem igazán tudtam, hogy hányan fogják olvasni vagy, hogy mennyi utálatot fog kapni ez a könyv. Szerencsére az utóbbiból nem kaptam.A nézettség viszont az egekben! Lassan 20K-nél jár a megtekintés! Nagyon hálás vagyok nektek! Megragadom az alkalmat, hogy kiemeljek két embert, aki segített nekem valamilyen formában.

Letta. Még ha nem is tudtat, akkor is rengeteget segítettél. Sokszor miattad kaptam kedvet az íráshoz. Egy igazi írói (tudom nem szereted, ha ezt mondják rád) példakép lehetsz. Nagyon hálás vagyok ennek a könyvnek, mert ha nem kezdek bele, nem ismerek meg egy ilyen csodálatos embert, mint te! Szóval a könyvnek köszönhetően kötöttem egy barátságot, ami remélem hosszú ideig ki fog tartani.

@gazoisreal. Neked köszönhetem ezt a sok olvasót. Ha nem hirdetsz be, akkor talán 10 olvasóm lenne csak. Nagyon hálás vagyok neked! Köszönöm szépen mégegyszer!

Nélkülük ez a könyv most nem tartani itt.

Drága olvasóim! Eljött az idő! Itt és most lezárom ezt a könyvet. Köszönöm, hogy ennyien olvastátok és szerettétek. Hálás vagyok nektek! Valószínűleg nem utoljára találkoztunk.

Love,
Helcsmelcsolecso Miranda

utóirat: talán jövőre is lesz egy Gabi és egy Zozó, akinek megírhatom a történetét...