Secretly Fall In Love (Befejezett!)

1. rész - Hee Young új barátja...

Egy újabb nap vette kezdetét, mikor reggel kinyitottam a szemem. Mosolyogva ültem fel az ágyon, annak reményében, hogy ma is egy csodálatos napom lesz. Bekapcsoltam a zenét és táncolva, kezemben a hordozható lejátszómmal sétáltam végig a házban. Tudtam, hogy a nővérem nincs itthon, hisz szinte minden éjszaka bulizni járt. Nem értettem, hogy képes tartani az ütemet. Nappal dolgozik, mint modell, éjszaka meg a sztárok életét éli. Hee Young gyönyörű nő volt, amit ki is használt. Habzsolta az életet, néha azt éreztem mellette, hogy szinte nem is élek, de ahogy rám tört ez az érzés, csak elmosolyodtam és táncoltam tovább. Boldogságom egyik forrása, hogy nem kellett korán bemennem az egyetemre, ezért volt időm megreggelizni. Hangos zenére faltam a szendvicsemet, miközben fekete, kerek keretes szemüvegem mögül sandítottam fel a közösségi oldalakra. Végig böngésztem, pár zenei topp listát, s kiválasztottam pár számomra hallgatható újdonságot. Az egyik kedvenc dalom SunMi – Gashina című száma következett, amit hangosan énekelve és koreográfiára táncolva őrjítettem meg a szomszédokat. Mindent beleadtam, ha táncoltam, ez fontos része volt az életemnek, hisz színésznő akartam lenni. Épp a fejemet ráztam őrülten, mint egy rocker, mikor nővérem csatlakozott hozzám, kiabálva. Bár hangja volt... Bárcsak ne énekelt volna, de a mozgása kifogástalan. Volt benne némi ritmusérzék, de a hallása egy süketnémáéhoz hasonló volt. Sokszor elgondolkodtam rajta, hogy mennyire különbözőek vagyunk mi ketten, s bár tudtam, hogy ez teljesen érthető, mert nem vagyunk igazi testvérek, de együtt nőttünk fel. Hee Young már huszonhat éves felnőtt nő, míg én csak most kezdem a felnőtté válásom a magam huszonkét évével. Mindenre volt még időm, amit csak szerettem volna, s ez a gondolat boldoggá tett.
- Nana. – becézett nővérem a dal végén. – Vendégem van. – mutatott a háta mögé, míg én válla felett rásandítottam az ajtófélfának támaszkodó ismerős fiúra. – Ő itt Tae Yang. – mutatott a kékes hajú fiúra, aki megindult felénk. – Ő pedig Nana a húgom. – fejemet biccentve üdvözöltem, miközben feltoltam az orromon a szemüvegem.
- Ismerjük egymást. – mosolygott rám, majd a nővéremre, aki meglepődve nézett rám, azzal a fura nézéssel, amiből arra következtettem, hogy téves következtetéseket von le a kettőnk kapcsolatából.
- Egy iskolába járunk Unnie. – világosítottam fel.
- Ah, én meg... - legyintett és nem fejezte be a mondatot. Kínosan éreztem magam, már csak a feltevéstől is, hogy miért van itt az iskola szépfiúja, ezért kivágtam magam:
- Nekem lassan mennem kell az egyetemre, szép napot nektek. – léptem el mellettük és befutottam a szobámba. Farmer kertész nadrágomba bújva kaptam fel a könyveimet és már indultam is.
- Ah, a telefonom. – haraptam a számba és a konyhába vettem az irányt, ahol Tae Yang egyedül várakozott egy pohár üdítővel a kezében. – Hol van Hee Young? – néztem körbe a nővéremet keresve.
- Átöltözik... - válaszolta, majd maga elé bámulva forgatta a poharat az asztalon.
- Akkor, biztos nemsokára itt lesz. Itt hagytam a telefonom. – kaptam fel a készüléket az asztalról, majd magamhoz szorítottam. – Akkor szia... Majd még biztos találkozunk. – mosolyogtam rá és elindultam.
A nap ragyogóan sütött, hisz olyan nyarunk volt, amihez még nem volt fogható. Ha meleg volt, akkor elviselhetetlen volt, ha esett az eső, akkor makacs cseppjei soha nem akartak elállni. A fülemben édes dallam duruzsolt, s ahogy a buszmegállóban ülve felnéztem a fehér kis bárány felhőkre az égen, akarva, akaratlanul is elmosolyodtam. Behunytam a szemem és mosolyogva élveztem a napot, miközben vitamint szívtam magamba. Valaki elment előttem, egy pillanatra beárnyékolva a napsütést, majd rögtön helyet foglalt mellettem. Hunyorogva néztem oldalra, mikor megpillantottam Tae Yang-ot mellettem.
- Oh! – meglepettségem kiült az arcomra. – Unnie? – néztem körbe, de sehol nem volt.
- El kellett mennie, egy sürgős fotózásra. – láttam az arcán, hogy kissé elkeseredett, amiért lőttek a közös programjuknak, ahogy azt is, hogy ugyanúgy élvezi a napot, mint ahogy én az előbb. Csendben ültünk egymás mellett, várva a buszt, ami elvitt minket az egyetemre. Nem volt messze az iskola a buszmegállótól, de még így is gyöngyözött a homlokom a hűségtől, mikor odaértünk. Barátom hátulról átölelve üdvözölt, ahogy beértünk a kapun.
- Szia. – súgta a fülembe, miközben egy puszit nyomott az arcomra.
- Seung Hyub... - fordítottam oldalra a fejem, miközben gyors puszit adott a számra, majd Tae Yang-ra nézett, aki kissé zavarban volt a jelenettől. – Ah, Tae Yang és én találkoztunk a buszmegállóban és így együtt jöttünk. Nem kell bemutatnom, hisz csoporttársak vagytok. – mosolyogtam rájuk, ahogy kezet fogtak.
- Én most megyek, majd még látjuk egymást. – mosolygott és zsebre dugott kézzel hátat fordított nekünk. Seung Hyub megfogta a derekam és lenézett rám. Sokkal magasabb volt, mint én, így lábujjhegyre állva értem csak fel a nyakát, hogy átkaroljam.
- Délután elmehetnénk valahová. – javasolta, de tudtam, hogy lehetetlen, amit kér, hisz szinte minden este a rehabilitációs központban segítek, mint önkéntes. Arcomból kiolvasva a válaszomat biggyesztette le ajkait és szomorúan nézett rám szőke tincsei mögül. A kapcsolatunk, mindössze pár hetesnek mondhatjuk, de úgy éreztem, hogy napról napra egyre jobban szeretem őt. Nem voltam a komoly kapcsolatok híve soha, hisz egész életemben nem láttam egyetlen jó példát sem erre. Ha egyszer megperzsel a tűz, azután, már kétszer meggondolod, hogy odanyúlsz még egyszer, vagy inkább csak melegedsz mellette. Ezért inkább én csak melegedtem a szerelem tüze mellett és vártam.
Az órák nehezen teltek, ezért egy kis bolondozással töltöttük el az időt a csoportommal.
Lehuppantam a fűre, a csoporttársaim közé, akik egy kis kitalálósdival múlatták az időt. Az egyik fiú, nevén Lee Kang, épp mutogatni próbált valamit. Nem csinálta valami jól, értetlen mosollyal próbáltam kitalálni, hogy mi lehet az, amit oly' lelkesen mutogat.
- Egy körte? – kérdezett rá a mellettem ülő ismeretlen fiú.
- Körte? Ez neked körte? Ez egy női alak, te idióta. – háborodott fel Kang, miközben odalépett elé és ütéseket szimulálva püfölte. Hangos hahotázásba kezdtem a produkciójukat látva. – Körte... - sóhajtott nagyot, majd levágódott mellém.
- Áruld el, hogy mi lett volna a megfejtés. – löktem oldalba.
- Édenkert... - biccentette le a fejét bánatosan. Próbáltam visszafogni a nevetést, de nem ment. Hangos nevetésem betöltötte az iskola udvarát.
- Ezt valahogy nem sikerült kitalálnunk. – nevettem tovább, míg össze nem akadt a tekintetem Tae Yang-al, aki épp azon nevetett, hogy én nevetek. Intettem felé egyet gyorsan, majd felpattantam és én kezdtem el mutogatni. Vagyis csak kezdtem volna, de csoporttársaim felpattantak és elkapva a kezemet húztak magukkal.
- Kezdődik az óra, te dilis. – fogta szorosan a kezem Kang. – Majd a dráma órán színészkedsz. – vigyorgott rám vissza, de szinte futott és sajnos az én lábam nem olyan hosszúak, mint az övé és megbotlottam. – Jól vagy? – nevetett le rám, miközben felkapart. Nem tudtam abbahagyni a nevetést, így ügyetlenül fel se tudtam állni. Mint két idióta úgy nevettünk a folyosón. Kang, nagyon jó barátom, már gyerekkorunk óta. Hosszú ujjai markolták a kezem, de nem tudott felhúzni, annyira nevetett. – Mit szívtál? – kérdezte mikor már csendesült vigadozásunk.
- Te barom, nem tudok utánad szaladni a százkilencven centidhez nem érek fel. Két lábam nem olyan hosszú, mint neked egy. – álltam talpra és futottunk az előadó terembe. A professzor már bent volt, így be kellett lopóznunk, de még így is megkaptuk a fejmosásunkat, ugyanis vihogásunk egészen a teremig elhallatszott. Tudtuk, hogy nem a középiskolában vagyunk, mégis úgy viselkedtünk. Egész órán lapítottunk, mint az a bizonyos a fűben, majd vidáman sétáltunk ki, hisz az utolsó előadást kellet végigülnünk.
- Megvárod Seung Hyub-ot? – kérdezte Kang, amire csak bólintással válaszoltam, majd ajkait összepréselve intett egyet és távozott. Táskámmal a kezemben billegtem sarkamról a lábam ujjára, miközben barátomat vártam, egy fa, hűsítő árnyékában. A tanulók, vidáman beszélgetve siettek haza a fárasztó nap után. Már türelmetlen voltam, hisz Seung Hyub késett, de hamarosan egy lány mellett ballagott felém. Mögötte, ha nem akartam volna, akkor is észrevettem volna a kék hajú fiút, aki zsebre dugott kézzel ballagott barátom mögött pár méterrel.
- Szia Jina, holnap majd találkozunk. – intett a mosolygó lánynak, aki egy pillanatra végignézett rajtam, fintorából, arra következtettem, hogy nem igazán van ínyére a Seung Hyub-al való kapcsolatom. Vakító mosolyt küldtem felé, majd elfogadtam Seung Hyub felém nyújtott kezét és összekulcsoltam kezünket. – Milyen napod volt?
- Annyit nevettem... Nagyon jól éreztük magunkat. A fiúk hozták a formájukat. Neked? – néztem fel rá csillogó szemekkel, miközben a buszmegállóba sétáltunk, de Ő csak vállat rántva, mosolyogva nézett le rám, annyit mondva, hogy unalmas volt az egész. A buszom, ami az intézetbe vitt, hamar megérkezett és gyors búcsú puszi után utolsóként léptem fel rá. Leültem a leghátsó ülésre és vidáman integettem Seung Hyub-nak. A táskám leborult az ülésről, ahogy elindultunk, kiborulva belőle, annak tartalma.
- A francba... - guggoltam le a két ülés közé és szedegetni kezdtem a holmimat. Egy férfias kéz nyúlt le az egyik könyvemért. Felnéztem, de csak a kék fürtöket láttam magam előtt. – Tae Yang? – néztem rá kérdőn, mire felmosolygott rám és átnyújtotta a jegyzeteimet. – Köszi. – tettem el az átnyújtott papírokat. Visszaültünk a helyünkre és rámosolyogtam a mellettem ülő fiúra, miközben megigazítottam a táskám, nehogy újra leboruljon.
– Nem erre felé laksz. Merre mész? – kérdezett.
- Meglátogatok valakit. – bólogattam. – Te?
- Én is. – szívta be alsó ajkát bólogatva. – Láttam, hogy ma jó kedved volt.
- Mindig ilyenek vagyunk. - nevettem fel visszagondolva. – Csak eddig nem tűnt fel, mert nem foglalkoztál velem, de most a nővérem miatt, mindig összefutunk.
- Igen, lehet... - nagyon csendes volt, egyáltalán nem illett a nővéremhez, de mint tudjuk az ellentétek vonzzák egymást. Hee Young, mindig a figyelem középpontjában volt, ha nevetett, ha sírt, ha táncolt, ha csak ült. Magára vonzott minden tekintetet a társaságban, ezért sok udvarlója volt. Nem tudtam eldönteni, hogy ezzel a fiatalabb fiúval komolyan gondolja vagy csak vele is szórakozik egy pár napot és dobja, mint a többit. Elmerengtem az arcát nézve, egy idióta mosollyal az arcomon. Volt ebben a fiúban valami, amit nem tudtam volna megfejteni, de tudtam, hogy a nővérem már tudja a titkát, ezért vonzódik hozzá. Elkaptam a tekintetem róla és az ablakon bámultam ki tovább, az út hátralévő részében.