Secretly Fall In Love (Befejezett!)

19. rész - Ha újra látlak...

Épp a sminkemet igazították... Már a nyolcadik részt forgattuk, s számtalan akadályt le kellett küzdenem, mint például megcsókolni Jong In-t a színész partnerem. Először kínosnak éreztem, de tudatosítottam magamban, hogy nekem ez a hivatásom. Mondhatni sokban befolyásolta beletörődésem az is, hogy Jong In igazán sármos és intelligens.
Nagyon sokat lendített rajtam a stáb az elmúlt egy hónapban, szakmailag és lelkileg is. Értékes barátokra tettem szert, de ezzel párhuzamosan el is kellett halasztanom a vizsgáimat egy fél évvel. A sorozat nagyon gyorsan haladt, pörögtek a napok, s nekem semmi időm nem volt gondolkodni vagy bármi mással is foglalkozni. Ez pont kapóra jött, mert már majdnem elfelejtettem az egész szerelmi bonyodalmamat. De csak majdnem...

A mai viszonylag rövid napnak ígérkezik, csak kevés jelenetünk lesz.
Ahogy sminkeltek, valahogy elkalandoztam Jong In kinézetén. Nem tudtam eldönteni, hogy aranyos vagy inkább férfias, inkább úgy jellemeztem volna, hogy a kettő keveréke. Volt szerencsém látni felsőtestét, ami vékony lábaihoz képest elég kidolgozott, de nem is ez, ami kíváncsivá tett benne, hanem a kedves, barátságos természete. Persze ott vannak még azok az ellenállhatatlan mosoly gödröcskék, amik megjelentek akkor is, ha csak egy picit is mosolyra húzta a száját.
Elemzéséből, a telefonom csengőhangja zökkentett ki. Még bele sem szóltam Kang rögtön letámadott:
- Nem érdekel, hogy mennyire fáradt vagy, akkor is el kell jönnöd a mai buliba. Összehívtam a csapatot. Az utóbbi három buliból kimaradtál, de most nem dobhatsz. Megértetted?
Nagyot sóhajtottam és bólintottam egyet, de nem mondtam semmit. Attól féltem, hogy Tae Yang is ott lesz, így rákérdeztem:
- Kik lesznek ebben a bizonyos buliban?
- Hát az osztálytársaink...
- Akkor jó, ott leszek, majd küld el a címet. Lehet viszek valakit. – pillantottam az épp rám mosolygó Jong In-ra és, ahogy letettem a telefont oda is mentem hozzá, összeszedve minden bátorságom.
Először azt sem tudtam, hogy kezdjek bele, végül kinyögtem:
- Szabad vagy este? Van kedved eljönni velem egy buliba? Persze ne vedd tolakodásnak, nem randira hívlak, csak szórakozni.
- Hmmm... - gondolkodott el egy pillanatra.
- Miért is ne. Hol lesz a buli?
- Még én sem tudom, elküldöm a címet és ott találkozunk.
- Elmegyek érted.
- Ez nem randi! – nyomatékosítottam.
- Tudom nem értem félre...
- Akkor ott találkozunk. – mondtam újra, de csak egy nagy mosolyt kaptam. Nem akartam, hogy értem jöjjön, ahogy azt sem tudtam, hogy jól tettem-e, hogy elhívtam. Nem akartam randizni vele, mégis úgy érzem, hogy épp most hívtam el.

A szokásostól dögösebbre vettem a figurát, kissé beújítottam a ruhatáram, az elmúlt időszakban. Valamivel vigasztalni kellett magam, hisz megtehettem. A színésznői állás sokkal jobban fizet, mint a konyhai munka, bár bevallom, hogy nagyon hiányzik a régi életem. Sokkal merészebb lettem, s ezt a mostani szettem is tükrözte. Ahogy végignéztem a mély dekoltázsos, vörös csipke toppomon meg a feszülős, bőrhatású nadrágomon, a nővérem jutott eszembe. Mintha őt láttam volna a tükörben. A hajam loknikban takarták a vállam és már csak egy dögös vörös cipő hiányzott az öltözékemből. Azok után, amin keresztül mentem, teljesen megváltoztam. A régi kislány már csak halványan élt bennem. Úgy éreztem, hogy meg kell változnom. De csak a külsőm változott, belül ugyanaz a naiv, összetört lány maradtam.
Talán most egyenesbe jön az életem, de már ebben sem voltam biztos, ami azt illeti.
Kicsit késésben voltam, ezért Kang már kétségbeesetten csengetett. Kinyomtam, mert épp akkor érkeztem meg a buli helyszínére, amit nem mondtam volna, nagyon nyüzsgőnek, inkább szolidnak. Intettem a nagy csapatnak és sietős léptekkel, feléjük vettem az irányt, már amennyire lehet sietni egy tíz centis platformban.
- Hűha! Nem épp így emlékszem rád Nana! – futtatta rajtam végig a tekintetét Nam Jong, mire Kang is rákontrázott:
- Ennyi idő után egy ölelést se kapok? – tárta szét a kezeit, s nagy mosollyal öleltem át gyerekkori barátom. A válla felett, megbújva pillantottam meg Tae Yang-ot, aki a cipője orrát bámulta, kerülte a szemkontaktust. Az arcom hirtelen változott komorrá, a mellkasomban fura nyomás lett úrrá, így gyorsan elléptem Kang-tól. Zavaromban a teret pásztáztam, hátha megérkezik a ma esti partnerem. Most már biztosra tudtam, hogy nem volt jó ötlet elhívni és valahol a szívem mélyén azt reméltem, hogy nem fog eljönni, de tőlem balra megláttam, ahogy felém igyekszik hosszú lépteivel. Persze ez neki meg sem kottyant, hisz volt vagy százkilencven centiméter, így én hozzá képest törpének számítottam. Most először örültem, a magas sarkú cipőnek.
- Bocsánat, hogy késtem. – lihegte, majd végigmérve hozzátette: - Hű, nagyon szép vagy. - bókjától a földig pirultam és automatikusan Tae Yang-ra pillantottam, aki még mindig a földet bámulta, de az arcán megjelent egy keserű félmosoly. – Bemegyünk? – bólintásomra megfordultunk és az ajtó felé közeledtünk. Kezét, csupasz hátamra vezette, amitől hirtelen libabőrös lettem. – Ne haragudj. – kapta el kezét. Én válaszul csak felmosolyogtam rá és aprón megráztam a fejem. Ez egyáltalán nem zavart volna, ha hátranézve nem látom Tae Yang arcán a kiábrándulást, és hogy hátat fordítva elindul.
- Megyek én is, csak elfelejtettem valamit. – fontam ki magam Jong In laza terelő mozdulataiból és Tae Yang után indultam.
- Várj! – kiáltottam utána: - Miattam ne menj el.
- Nem miattad megyek. Magam miatt. - fordult vissza kissé mérges arckifejezéssel. Nem követtem tovább, megálltam és szomorúan lógattam a karom magam mellett. Csak pár lépést tett, majd hirtelen megfordult és dühösen felém tartott. Apró mozdulatokkal hátráltam, tudtam, hogy ezt nem úszom meg vita nélkül. Szapora légzéssel állt meg előttem, de nem tudott mit mondani, csak alig hallhatóan morgott magában. Nem találta a szavakat, vagy inkább nem tudta, hogy vágja a fejemhez.
- Látom továbbléptél, nem jelentett neked semmit az egész.
- Ezt már megbeszéltük Tae Yang. Mit vártál tőlem, hogy majd egy életen át várok rád, mikor tudván tudod, hogy mi soha nem lehetünk együtt.
- Úgy látom félre ismertelek. Nézz magadra! – csattan fel hangos szóval. – Olyan vagy mint a nővéred. Könnyen kapható, férfiakkal ölelkezel, fogdosnak, akivel képernyőn ugye már csókolóztál is, gondolom, tetszik és még együtt is laktál egyel. – most rajtam volt a sor, hogy mérges legyek, jóformán azt mondta, hogy olcsó nő vagyok, amitől felment bennem a pumpa.
- Nem tudsz te rólam semmit. A csók szakmailag történt meg, ez a szakmám, a többi meg... - gondolkodtam el, hogy miért is magyarázkodom... - Amúgy sem tartozom neked beszámolóval. Nekem felrovod a férfiakat az életemben, miközben a nővérem ágyába hemperegsz? Te vagy mérges? Miért? Miért Tae Yang? – emeltem fel a hangom. Ajkait beszívva emelte az égre a tekintetét, ugyanolyan mérges, mint amilyen én rá. – Nem kell mondanod semmit, csak lépjük tovább. Mindig ez lesz, ha találkozunk?
- El se akartam jönni... Kang erőltette ezt az egészet, de már bánom, hogy eljöttem. Rád se tudok nézni... - fordult sarkon és otthagyott. Azon gondolkodtam, hogy sírjak, vagy kínomban nevessek. Ennek soha nem lesz vége... Hajamba túrva indultam volna el, de valaki megfogta a vállam.
- Kisasszony, én leszek a barátja, hallottam, hogy szereti, ha megölelik. Engedje meg, hogy haza kísérjük régi cimborámmal. – nyalta meg a száját, de nekem csak az járt a fejemben, hogy hogyan söpörjem le mocskos érintését a bőrömről. A mögötte álló férfi felém nyúlt, de időben elkaptam a kezem és ívesen kikerültem őket. Egyszer még hátra pillantottam, s imádkoztam, hogy ne kövessenek. Tae Yang szavai mázsás súlyként ültek a mellkasomban, valahol a sírás és a józanész között sodródtam, azt kívánva, hogy bárcsak egy rossz álom lenne az egész.