Secretly Fall In Love (Befejezett!)

11. rész - Aludj csak én ápollak...

Valahogy az egész világ felesküdött ellenem, mert nem hagytak aludni.
- Megyek már... - kiabáltam ki, s kitártam az ajtót. – Már megint nem találod a kulcsot Unnie? – hunyorogtam fel, de Seung Hyub-ot pillantottam meg. Félrebillentettem a fejem és elmosolyodtam. Mosolyára felbátorodtam és lábujjhegyre állva átkaroltam a nyakát. Éreztem új parfümje illatát, ami automatikusan Tae Yang-ra emlékeztetett, de ez az illat más volt.
- Sajnálom Nana. Hülyén viselkedtem.
- Én is sajnálom. Örülök neki, hogy eljöttél. – váltam el tőle és kézen fogva a szobába vezettem. Lefeküdtünk az ágyra és odabújtam a karjai közé. Nem történt köztünk semmi, de mégis úgy éreztem, hogy valami szorosabb alakul ki kettőnk között. Végül az ölelésében nyomott el az álom és csak arra ijedtem fel, hogy már a próbára kellett volna tartanom.
- Ébredj Seung Hyub. – löktem meg óvatosan. – El fogok késni. Mennem kell a próbára. – pattantam ki az ágyból és átöltöztem. - Bekísérsz? – néztem a lustálkodó fiúra. Egy bólintással pattant ki az ágyból és hamarosan el is indultunk. Már az iskola folyosóján sétáltunk kéz a kézben, mikor Tae Yang megállt előttünk.
Újra látni őt a tegnapi után, kissé furcsa volt, nem nagyon tudtam a szemkontaktust tartani vele. A szégyenérzet nagyobb volt bennem, mint gondoltam, de Seung Hyub előtt nem mutathattam. Furcsálltam őt, olyan sápadt volt és kedvtelen, de semmi félreérthetőt nem akartam kérdezni a barátom jelenlétében.
- Találkozunk a próbán... - mondtam neki, de Seung Hyub lehajolt hozzám és megcsókolt Tae Yang előtt. Mintha birtoklási jogait próbálná tudatosítani a fiúban. Láttam, ahogy Tae Yang, keserű mosolyra húzza a száját és a cipői orrát bámulja.
- Majd hívlak. – engedte el a kezem és elköszöntünk. Egyedül maradtam Tae Yang-al, de a kínos szó, nem tudta volna fedni azt a pillanatot. Egyikünk sem tudott mit mondani, vagy őszintén egymás szemébe nézni. Nem tudtam, hogy ez csak átmeneti állapot, vagy már soha többé nem lesz olyan a kapcsolatunk, mint régen. A szívem őrülten dobogott és zavart voltam. Hogy kellene viselkednem azután?
- Látom kibékültetek... - mosolygott rám, s ahogy felnéztem, én is elmosolyodtam és sokkal nyugodtabb voltam.
- Igen... - gyorsan témát szerettem volna váltani, így a próbára tértem. – Megyünk?
- Ah, én most kihagyom, de átadtam a stúdió kulcsot Kang-nak. Jó éneklést. – intett és hátat fordított. Nagyon furcsa volt, de tudtam, hogy ez nem a tegnapi csók miatt volt.
- Tae Yang! – kiabáltam utána.
- Hmm? – fordult vissza.
- Jól vagy? – aggódtam érte, mert nem volt a legjobb formában.
- Jól leszek. – mosolygott rám és újra elindult.
A felvétel izgalmas volt, kissé feszült voltam az eredmény miatt, de végül minden jól alakult. Végig aggódtam Tae Yang miatt, így alig vártam, hogy hazaérjek és lássam a nővéremmel.
- Ki viszi el a kulcsot Tae Yang-nak? Én sajnos nem tudok menni, mert mennem kell dolgozni, de aggódom érte, mert mondta, hogy rosszul érzi magát.
Sejtésem beigazolódni látszott, miszerint beteg, így jelentkezve a feladatra, elindultam a lakására. Egy forgalmas út melletti panellakásban lakott. Felnéztem az épületre, majd kapva az alkalmon bementem egy lakóval az ajtón. Felmentem a lifttel az ötödik emeletre, majd megkeresve a lakását bekopogtam. Gyengén és kipirosodva nyitott ajtót. Meglepődve állt az ajtóban, ahogy meglátott.
- Nana? – tárta szélesebbre az ajtót. - Mit keresel itt?
- Hoztam a kulcsot, ugye nem baj, hogy beszöktem egy lakóval a főbejáraton?
- Dehogy, gyere be. – intett a fejével és beengedett. Levettem a cipőmet, majd felfedező útra indultam a lakásában, míg Ő összekapkodta szerte szétheverő dolgait.
- Bocsi, a kupi miatt, nem számítottam vendégekre. – vakarta meg a tarkóját zavartan. – Kérsz egy teát, üdítőt vagy sört?
- Köszi, nem kérek. – a lakása nagyon pici volt és bár külsejére mindig ad, a szobája kissé rendetlen volt. Láttam, hogy nem érzi jól magát, ezért megragadtam a kezét és az ágyhoz vezettem.
- Nana? – ijedt meg, de csak elnevettem magam.
- Nyugodj meg, nem foglak letámadni vagy megrontani. Feküdj le. Lázas vagy. – engedelmeskedve leült az ágy szélére én pedig vele szembe a számítógép elé. Arca furcsa volt, s ahogy végignézett rajtam kisfiúsan elpirult, még a kipirosodott arcán keresztül is láttam. Olyan aranyos volt, hogy elfordulva muszáj volt visszatartanom egy nagyobb mosolyt. Kicseréltem a vizet a kis tálban, amivel hűtötte felhevült testét és megálltam felette utalva arra, hogy végre kerüljön vízszintesbe. Ahogy lefeküdt, óvatosan borogatni kezdtem a homlokát.
- Miért nem szóltál, hogy beteg vagy, amikor kérdeztem. Engem akartál átverni? Mindjárt felhívom Unnie-t, hogy jöjjön el ápolni.
- Ne hívd fel. Megleszek én egyedül. – ült volna fel, de visszanyomtam az ágyba.
- Amíg itt vagyok, addig nem kelhetsz fel. – mosolyogtam rá és tovább ápoltam. – Lemegyek a boltba, hozok neked gyógyszert, addig feküdj, és ne kelj fel.
- Nem kell, már vettem be, csak aludnom kell egy kicsit. – fogta meg a kezemet és becsukva a szemét elnyomta az álom. Próbáltam kivenni a kezem a szorításából, de minden próbálkozásomnál, csak erősebben fogta. Mivel én is összetörtem az elmúlt éjszakámat, elaludtam mellette. Mocorgásra ébredtem fel, ahogy kinyitottam a szemem, megláttam, ahogy frissel vasalt ingjét veszi fel épp. A hasán kockák domborodtak ki és jóval kidolgozottabb volt a felsőteste, mint, ahogy azt sejteni lehetett. Nem akartam nézni, de nem tudtam megállni. Azt sem akartam, hogy lebukjak, ezért, mikor végzett az öltözködéssel, úgy tettem, mintha még mindig aludtam volna. Gyorsan visszacsuktam a pilláimat és csak akkor nyitottam ki, mikor gyengéden megérintette a vállamat és a nevemen szólított.
- Ne haragudj, elaludtam. – egyenesedtem ki görbe testtartásomból. – Jól vagy? – néztem fel rá, ahogy mellettem guggolt. Időközben a földön ültem és az ágya szélén aludtam. Nem tudom, hogy mikor ültem le, de a lábaim teljesen elzsibbadtak, így nehezen tudtam felállni. A kezét nyújtott segítségül. Ahogy a lábaimra álltam, rögtön megnéztem a homlokát, hogy lázas-e még. Mélyen a szemembe nézett ugyanúgy, mint tegnap este. Megijedtem, hogy újra megtörténik a tegnapi, így gyorsan elléptem mellőle. – Ideje hazamennem. – töröltem meg izzadt tenyerem a farmeremben.
- Hamarosan vizsgázunk. Tanultál már? – indultunk el az ajtó felé.
- Nem még. Kicsit lusta vagyok. – vallottam be, ahogy a cipőimbe bújtam.
- Összeülhetnénk valamelyik nap. – ajánlotta fel, de nem tudtam, hogy helyes lenne-e, ha együtt tanulnánk. Ha Seung Hyub megtudná, akkor abból hatalmas botrány lenne, ennek ellenére beleegyeztem:
- Remek ötlet. Majd megbeszéljük, hogy mikor. – nyitottam ki az ajtót.
- Lekísérlek.
- Ah, nem kell, letalálok magam. Menj vissza és pihenj még.
- Nana... - ragadta meg a kezem és hüvelyk ujjával simogatni kezdte. Nem tudtam, hogy ösztönösen cselekszik-e vagy csak teljesen meg akar őrjíteni a viselkedésével. Egy pillanatig csak néztem férfias, kezeit, amik gyengéden ölelik az én kezemet, majd elhúztam tőle és kérdőn néztem rá.
- Köszönöm, hogy ápoltál.
- Igazán nincs mit. – dadogtam, de nem tudtam levenni a mosolyáról a pillantásomat. Egy gyors mozdulattal vettem hátraarcot és a liftig rohantam. Az ajtóban állt és nézte, ahogy beszállok. Intettem neki egy mosollyal az arcomon, mielőtt még rám záródott volna a lift ajtó, de ahogy ez megtörtént a szívemhez kapva kapkodtam a levegőt és nem tértem magamhoz.
- Nem vagyok normális... Tényleg arra vágytam, hogy átöleljen? – tettem fel magamnak a kérdést, kimeresztett szemekkel. Az érzéseim futótűzként rohantak át a testemen és hirtelen nagyon ideges lettem. Próbáltam magammal megbeszélni, hogy ez semmiség, de a lelkem úgy háborgott, mint a tenger egy viharos napon.
Kiértem az ajtón és felnéztem az égre, ahol viharfelhők jelentek meg a semmiből.
- Nana! – kiabálta a nevem a magasból. Ahogy felnéztem mosolygós arcára a szívem nagyot dobbant. Integettem neki, s nem hittem el a saját érzéseimet.
„Tényleg kezdek beleszeretni a nővérem barátjába?"