Secretly Fall In Love (Befejezett!)

15. rész - Nem leszek tovább bohóc...

Szipogva hagytam ott a motelt és futni kezdtem, hogy ne kelljen beszélnem többet az érzéseimről. Tudtam, hogy Tae Yang, majd megpróbál a sokk után, utánam jönni, s nem akartam, hogy az így is fájó lelkem tovább szakadjon apró cafatokra. A sírástól hamar kifulladva álltam meg és az égre néztem, ahol nyoma sem volt már a felhőknek, csak a fullasztó levegőt lehetett érezni, ahogy párolgott fel a felforrósodott aszfaltról. Olyan volt, mint az én szívem forró és fullasztó. Megbántam, hogy megadtam magam Tae Yang-nak. Olcsónak éreztem magam és mardosott a bűntudat, de jól tudtam, hogy szeretem őt, csak soha nem ismerném be ezt, a nővérem miatt. Feltettem magamnak a kérdést, hogy: „Hol van az igazság ezen a földön?" Nem találtam rá választ, csak leültem a forgalmas út mellé és a telefonomat bámultam, ami már egy ideje csengett, Tae Yang nevével a kijelzőn. Nem mertem felvenni. Egy gyáva nőként tekintettem magamra, aki nem képes rendesen elvarrni a szálakat, amiket Ő maga kuszált össze. Végül a fülemhez emeltem a telefont, de nem szóltam bele.
- Nana? – hangzott el a nevem, de még mindig nem tudtam megszólalni. – Ha nem beszélsz, akkor majd én fogok. – kezdte: - Komolyan így akartál itt hagyni? Komolyan nem beszéljük meg, azt, ami történt. Nekem számított, még ha neked nem is. Mit tegyek, hogy el hidd, nem szórakozni akarok veled? Vagy épp fordítva történt meg? Bosszú volt Seung Hyub ellen? Csak felhasználtál, mert épp én voltam ott?
- Ühm... - helyeseltem, s a vonal végén a lélegzete is elakadt.
- Viccelsz ugye? – hallottam keserű hangját. – Mond, hogy viccelsz Nana, mert ha ez igaz, akkor óriásit csalódok benned. – tudtam, hogy az lenne a legjobb, ha haragudna rám és csalódna bennem, mert akkor el tudnánk feledni, mindazt, ami ma történt. Mégis, ha arra gondoltam, hogy megutál, keserű epe öntötte el a számat. – Ezek szerint, végig csak szédítettél, míg én hamis reményekbe ringattam magam? Mit akarsz tőlem? – emelte fel a hangját mérgesen. Soha nem hallottam még ilyen dühösnek a hangját. – Beszéljünk személyesen, azt akarom, hogy a szemembe mond. Nem hiszek neked. Hol vagy? – nyitottam a számat, hogy megmondom neki jelenlegi helyzetemet, de inkább visszacsuktam és megtöröltem könnyeimtől az arcomat. Szipogtam egy párat és vettem egy mély levegőt, hogy magabiztosan meg tudjak szólalni.
- Sajnálom, hogy tönkretettem a barátságunkat, de nem gondolod, hogy jobb ez így?
- Nem! – ordította a telefonba, míg én felkeltem és átmentem a zöld lámpás zebrán.
- Tényleg sajnálom, de nem kellene többet találkoznunk. Az lesz a legjobb, ha elköltözöm otthonról és nem zavarlak titeket.
- Ez nem fogja megoldani a helyzetet. Nem fog változni semmi. Maradj ott, ahol vagy! – utasított, s megláttam az út másik oldalán, ahogy a piros lámpán készül átvágni az úton.
- Tae Yang! Mire készülsz? Ugye nem akarsz átjönni a piroson!?
- Ha most hagylak elmenni, nem lesz esélyem, hogy megbeszéljük. – indult el az autók között, amik vadul dudálni kezdtek.
- Tae Yang! – ordítottam, egy felé közeledő autó miatt, de sikeresen átért, s egy porcikája sem sérült meg. Annyira féltem, hogy valami baja lesz, hogy felé rohantam és szerettem volna jól fejbe vágni, amiért ilyen vakmerő. Amint elé értem, megragadta az arcomat és megcsókolt. Erőszakosan és nyomatékosan. Erősen löktem el magamtól, de legszívesebben addig öleltem volna, míg csak bírom.
- Hülye idióta! – ordítottam. – Hogy lehetsz ilyen vakmerő? Mi van, ha elüt az autó?
- Átértem nem? – mosolygott.
- Ne vigyorogj, mert esküszöm, hogy felpofozlak. – fordítottam neki hátat mérgesen és elindultam.
- Nana! – rántott vissza a csuklómnál fogva. – Tudom, hogy nem Seung Hyub miatt tetted. Tudom, hogy többet jelentek neked, mint egy barát, ahogy nekem is több vagy annál.
- Ennek semmi jelentősége. Mégis mit akarsz? Mond meg te mit akarsz? Azt hiszed, hogy a nővérem, majd beletörődik abba, hogy őt eldobod engem meg megtartasz? Mivel vagyok én jobb, mint Ő? Vagy azt gondoltad, hogy hol az én ágyamban, hol pedig az övében fogsz aludni?
- Nem feküdtem le vele és nem is akarok, mert nekem nem Ő kell... - magyarázta hangosan, mire a környezetünk mind ránk szegezték a tekintetünket.
- Halkabban! – bevonszoltam az egyik kis mellékutcába és a szájára tapasztottam a kezem.
- Csak, hogy mi nem lehetünk együtt. Mit gondolna rólam mindenki? – néztem a szemébe, befogva a száját, de a tekintete csak szenvedélyt tükrözött. – Ne nézz így rám. – fejtettem le a kezem a szájáról.
- Azt hiszed, hogy azok után, ami történt, majd elfelejtem, és nem kell több? – fogta meg szorosan a csuklómat és tolni kezdett a fal felé.
- Hagyd abba! – próbáltam kiszabadítani a kezem, de végül a falnak préselt és csak a kezét bámultam a csuklóm körül.
- Azt hiszed, hogy nem fogok vágyni az érintésedre, a szenvedélyedre azok után? Hm? – hajolt le a nyakamhoz és puha ajkai a bőrömhöz értek. – Már az illatodtól is megőrülök. Mindent akarok. – súgta a fülembe, s rossz fiús viselkedése, csak még jobban felkorbácsolta az iránta táplált érzéseket. Észnél kellett lennem, mert annyira ismert már, hogy tudta, mitől is gyengülhetek el teljesen.
- Hagyd abba. Nem fogsz megingatni ezzel a viselkedéssel. – kiegyenesedett kudarcát beismerve és sóhajtott egy nagyot, majd megnyalta az ajkait és újra rám nézett.
- Tényleg nem tudom, hogy mit tegyek.
- Ha tudnánk ellene mit tenni, akkor már megtettem volna, hidd el. Tudunk még barátok maradni és elfelejteni a dolgokat, vagy inkább ne találkozzunk?
- Fogalmam sincs. Nem is érdekel. – mondott le az egészről, majd hátra lépett két lépést.
- Sajnálom. Megpróbálok mindent, hogy ne is láss engem többet, akkor nem foglak újra összezavarni. Ne mond el Hee Young-nak a dolgokat. Nagyon fájna neki. Elég ha nekem van bűntudatom.
- Hát csak ennyit érzel?
- Ühm... - hazudtam, majd egy újabb sóhaj után otthagyott, abban a szűk kis utcában. Talán soha többet nem találkozunk a holnapi nap után, talán örökre megbántottam és ez jobban fájt, mintha kiderülne minden és a nővérem megtudná. Azt mondják, hogy tét nélkül, nincs nyeremény, de én már csak a családomat tehettem fel erre a szerencsejátékra, amit nem tehettem meg. Tudtam, hogy Hee Young nem bocsátana meg nekem, ha megtudná, így inkább lemondtam a nyereményről és kiszálltam a játékból.
Ahogy kiértem az utcából, velem szemben sétált állítólagos barátom. Megálltam vele szemben. Arca meglepett volt és zavart.
- Nana, mit keresel ezen a környéken? – dadogta. Végignéztem a lányon, aki mellette állt és elmosolyodtam, ahogy felismertem. Jina volt az, az egyetem zenei szakáról. Tudhattam volna, hogy több van közöttük egyszerű barátságnál, mikor megláttam őket az ebédlőben. Seung Hyub kedves fiú volt, de nem barátkozott mindenkivel.
- Sziasztok. Ti? Együtt?
- Ah, igen, Oppa elkísért egy helyre. – nyávogta el éles hangon a lány.
- Azt gondolom... - nevettem el magam, majd felnéztem a barátomra és így szóltam hozzá: - Ha hazavitted a barátnődet, akkor találkozzunk, azt hiszem, hogy beszélnünk kell. – vigyorogtam rá, majd otthagytam őket.
- Nana! –kapta el a karom. – Nem úgy van, ahogy azt te gondolod.
- Itt akarod megbeszélni? Nem lenne jobb, egy olyan helyen, ahol mindent egymás fejének vághatunk?
- Mit akarsz a fejemhez vágni?
- Mondjuk azt, hogy az első pillanattól kezdve megcsalsz engem. Nincs igazam?
- Nana, ez csak úgy megtörtént. Nem így terveztem. Tudod, hogy szeretlek.
- Mi? – nevettem fel hangosan, de legszívesebben benyomtam volna neki mérgemben egy jobbost, ha nem fogta volna olyan erősen a csuklómat.
- Engedd el a kezét, különben nem állok jót magamért. – ragadta meg Tae Yang Seung Hyub csuklóját.
- Ne szólj bele, ez nem tartozik rád.
- Engedd el a kezét, mert már el van lilulva. Nem veszed észre te barom? – ahogy ránézett a kezemre, rögtön lazábbra vette, de nem engedett el.
- Menj haza Tae Yang. Majd holnap találkozunk, elhozom egyedül a ruhákat.
- Nem hagylak itt.
- Nem tartozik rád, amiről beszélünk. – torkolta le Seung Hyub.
- Ahogy a barátnődre sem. – jegyeztem meg epésen. – Tae Yang, várj meg távolabb. - kértem meg a fiút, aki kissé habozva, de kellő távolságban várakozott tovább.
- Nana, kérlek, bocsáss meg. Mi csak szórakozunk...
- Mi? – kérdezte a mellette álló lány, majd mérgesen otthagyta.
- Bravó kedvesem. Most két szék közül a földre ültél ugye tudod? – nevettem fel, de csak az égre nézett és tovább tartott a markában. – Nem megy ez nekünk Seung Hyub. Miért nem engedtél el az elején? Talán az volt a baj, hogy nem aludtam veled?
- Nem erről van szó, a nővéred is... - kezdte volna, de elharapta a mondatot. Akkor esett le igazán a valódi árulás, amit ellenem elkövettek.
– Lefeküdtél Hee Young-al?
- Nem, nem, nem! – tiltakozott, de nem hittem el egy szavát sem, ezért kirántottam a kezem és egy keserű mosollyal elléptem mellőle.
- Soha többet ne találkozzunk. Remélem jól elleszel a könnyű nőcskéiddel, vagy akivel akarsz, csak engem hagyj békén.
- Ugye tudod, hogy ez a te hibád? – kiabálta utánam, teljesen felbosszantva ezzel.
- Mi? Miért akarod rám kenni az egészet, amit csináltál? Az utolsó pillanatig hű voltam hozzád.
- Hazudsz! – mondta, s erre nem tudtam mit mondani. – Tudom, hogy jobban szereted őt. – bökött a fejével Tae Yang felé. – Ha én két szék közül a földre ültem, akkor te is.
- Lehet, de én túlélem, viszont te hogy fogod vállalni a felelősséget, azért, amit tettél? Korai lenne még apává válni nem?
- Miről beszélsz? – húzta fel a szemöldökét.
- Ugyan! Semmiről, csak ajánlom, hogy hívd fel a partnereidet, akikkel voltál az elmúlt egy hónapban, nehogy meglepetés érjen. – nevettem el magam. – Ég veled Seung Hyub. Igazság szerint én is szerettelek, de nem működött ez az egész. Végül is nem akarok haragban elválni tőled. Nem szoktam többet várni a férfiaktól, így meg sem lepődök, de örülök neki, hogy ez kiderült és nem leszek tovább egy bohóc...