Secretly Fall In Love (Befejezett!)

14. rész - Feladom a harcot...

A napok gyorsan teltek, s visszatért minden a régi kerékvágásba. Időnk sem volt az érzéseinken gondolkodni, csupán lázasan készültünk a holnapi fellépésre.
Kis csapatunk Szöul szívében barangolt, összeszedve minden kelléket a holnapi eseményre.
- A ruhákért beugrotok hazafelé menet? – kérdezte Kang, aki kissé túl volt terhelve.
- Biztos, hogy megleszel egyedül? – kérdeztem aggódva.
- Persze, mindjárt itt lesz Soo Bin, majd rásózok pár táskát.
- Rendben. – mosolyogtunk, míg Ő integetve egyedül hagyott Tae Yang-al.
Kissé kellemetlen volt egyedül maradni vele, mert az elmúlt egy hétben mindent megtettem, hogy ne maradjunk kettesben, de már nem tűnt olyan vészesnek a helyzet. Szerettem vele sétálni, még ha nem is szóltunk egymáshoz, egy árva szót sem, vagy mint most folyamatosan viccelődtünk egymással.
- Ezzel a hajjal úgy nézel ki, mint egy kislány. – vigyorgott rám, s nem tudtam, hogy arra akar-e célozni, hogy kislányként gondol rám, vagy csak arra, hogy nevetségesen festek a két copfommal a fejemen.
Hunyorogva néztem fel rá:
- Ezzel azt akarod mondani, hogy hülyén nézek ki?
- Nem... Azt akartam mondani, hogy aranyos vagy. – leszegtem a fejem és a kis táskám pántját kezdtem el szorongatni, amit átvettem a nyakamon és a fél oldalamon lógott. Mivel nem válaszoltam elterelte a témát: - Nagyon elborult, lehet, hogy esni fog. – felnéztem az égre, s láttam a fejünk felett összegyűlt viharfelhőket.
- Azt hiszem igyekeznünk kell, ha nem akarunk elázni. – vettük kicsit sietősebbre a tempót.
A túloldalon észrevettem Seung Hyub-ot és egy lányt, amint besétálnak a szemközti motelbe.
- A kis rohadék... - gurultam dühbe. – Láttad? – néztem Tae Yang-ra, aki értetlenül megrázta a fejét.
- Mit kellett volna?
- Gyere! –ragadtam meg a kezét és a zebráig vonszoltam. – Válts már... - toporzékoltam, s amint zöldre váltott a lámpa, futni kezdtem még mindig Tae Yang-al a kezemben. Berontottam a motelbe, de körbenézve már senkit nem láttam.
- Hej te! – torkoltam le a recepciós fiút, aki nagy kerek lencsés szemüvege mögül, meglepődve pislogott rám, majd elfintorodott modoromon. – Melyik szobába mentek azok ketten az előbb?
- Sajnálom, nem adhatok információt senkinek a vendégeinkről. – már épp kezdtem volna megfenyegetni dühömben, hogy ha nem beszél, akkor kihúzom a pult mögül és rituális táncot járok a testén, de visszafogtam magam és csak elmosolyodtam.
- Szeretnének szobát? – nézett a mögöttem álló fiúra, aki tiltakozva nemmel válaszolt, míg én igennel.
- Kérünk egy szobát. – vetem elő a tárcám, hogy kifizessem. – Gyorsan. – siettettem, aminek hatására felhúzta a szemöldökét és elnevette magát.
- Nagyon heves a barátnőd. – jegyezte meg Tae Yang-ra nézve. Nem néztem hátra, mert tudtam, hogy olyan vörös a feje, mint a rák, így csak vártam a kulcsaimat.
- Neved? – nézett rám.
- Kim Na Young, de nem lehetne kihagyni ezeket a formaságokat?
- Sajnos nem... - sóhajtott egyet.
- Nana, mégis mit csinálsz? – fogta meg a karom Tae Yang.
- Semmi baj, tudom, hogy mit csinálok. – fejtettem le a kezét a karomról, mikor elém tették a kulcsainkat.
- Háromszázhármas szoba a folyosó végén jobbra. – mutatta az utat.
- Kösz. – kaptam le a pultról a kulcsokat és elindultam, de Tae Yang ott maradt, így visszamentem érte és kézen ragadtam. – Gyere már az Isten szerelmére... - loholtam a szobánk felé, mert nem akartam, hogy valaki véletlenül meglásson minket. Kivágtam az ajtót és beestem rajta. – Zárd be az ajtót.
- Nana, én... - kezdte volna vörös fejjel.
- Nyugodj meg Tae Yang nem azért hoztalak ide, hogy megerőszakoljalak. – dobtam le a táskám az ágyra, s az ablakot kopogtatni kezdték a makacs esőcseppek. – Pihenj egyet, addig én figyelek. – nyitottam ki résnyire az ajtót és kikukucskáltam rajta, de egy lélek sem volt a folyosón. Tíz perc után rá kellett jönnöm, hogy ha tényleg Seung Hyub volt az, akkor egy ideig nem fognak távozni a szobából, így becsuktam az ajtót és ledobtam magam Tae Yang mellé az ágyra. A hátunkon feküdtünk és csak bámultuk a mennyezetet, míg könnyek nem szöktek a szemembe. Szinte tudtam, hogy nem hazudott a szemem és őt láttam ide bejönni egy másik lánnyal. Amíg tombolt bennem a méreg, addig nem vettem észre, hogy mennyire rosszul esik a viselkedése, de tudtam, hogy csak magamat hibáztathattam az egészért. Megunta, hogy folyamatosan csak visszautasítom és talán rájött, hogy van valaki, akit jobban szeretek nála... De az is megfordult a fejemben, hogy lehet egész végig megcsalt, míg én vakon bíztam benne.
- Nem gondoltam, hogy ennyire nem tudja uralni a vágyait. Ha tudtam volna...
- Akkor mit tettél volna? – könyökölt fel és felém fordult. – Nana, te sírsz?
- Ah, nem... - szipogtam egy mosollyal az arcomon. – Semmi baj.
- Miért vagyunk itt Nana?
- Seung Hyub...
- Itt van? Kivel?
- Nem tudom... - nevettem fel, de legszívesebben sírtam volna. – Mindegy, megvárjuk, míg elmegy a vihar és hazamegyek. Nem akarok tudni róla, ha így is van.
- Homokba dugod a fejed?
- Ühm... - hümmögtem egyet, majd csend telepedett ránk és Tae Yang visszafeküdt a hátára.
- Emlékszem, mikor először voltam nálatok. Milyen vadul táncoltál. – kacagott fel. – Jól táncoltál és olyan szabadnak tűntél, hogy az első pillanatban megfogott a mosolyod. Az a két kis gödröcske az arcodon, amik alig láthatóak, csak akkor, ha óriási mosolyra húzod a szád.
- Miért mondod ezt nekem? – most én könyököltem fel, felé fordulva.
- Nem tudom, csak eszembe jutott. – fordította felém a fejét és a szájába harapott. Az arcát bámultam, s a csillogó szemeit, amik körül apró ráncok rendeződtek, amikor mosolygott. Engedtem a vágyaimnak és lassan közeledtem az arca felé, de ahogy közelebb értem hozzá, megálltam és mélyen a szemébe néztem. Biztos voltam benne, hogy beleszerettem. Eddig úgy gondoltam, hogy a szerelem egy boldog érzés, de fogalmam sem volt róla, hogy ilyen fájdalmas is lehet. Velem ellentétben, Ő nem habozott és befejezte azt, amit én elkezdtem. A szívem a torkomba ugrott, ahogy hozzám értek az ajkai, fölém magasodott és nem tudtam ellenkezni, de nem is akartam. Tudatomon kívül egy olyan lépést tettem meg, amire soha nem számítottam magamtól. Kezem a pólója alá csúszott, érezve teste forróságát és a hasán kidolgozott izmokat. Érintésemtől felsóhajtott, de egy percre sem állt meg, talán azért, mert attól félt, hogy meggondolom magam. Ajkai a nyakamat kényeztették, jóleső sóhajt csalogatva ki belőlem. Szenvedélye, úgy tört ki belőle, mint a vulkán, de abbahagyta és a szemembe nézett.
- Tudom, hogy nem helyes, de azt akarom, hogy ne hagyd abba. – súgtam, míg Ő újra ajkaimra nem tapadt. Ujjaim elvesztek barna tincsei között, ahogy egyre hevesebben csókolóztunk. A testem minden porcikáját szerette volna felfedezni, ahogy én is az övét. Kibújtattam a pólójából és egy pillanatra csak elmerengtem a felsőtestén, s megszabadultam én is a felesleges anyagoktól. Teljes valómban feküdtem előtte, s már nem volt titkunk egymás előtt. A szívem szárnyalt és szerettem volna, ha az egész soha nem múlt volna el. Megadtam magam neki, s abban a pillanatban nem foglalkoztam a következményekkel, csak a saját érzéseimmel. Olyan szenvedélyt gyújtott bennem, amit még soha senki és ezt mind kiadhattam, abban a motel szobában. A testem megfeszült a karjaiban, ahogy tartott engem, s szüntelen csókjaitól bizsergett mindenem.
Csókjai íze, keze lágy érintése, s a figyelmessége, amivel megajándékozott engem, teljesen elvette az eszem. Csak az enyém volt, én pedig csak az övé, egy olyan mámoros órában, ami mindkettőnk érzéseit felkavarta. Szerettem volna elmondani neki, hogy szeretem, de féltem. A hasamban a pillangók arra vártak, hogy vágyaink kiteljesedjenek, s mikor a pillangóink tovarepültek, minden csodálatos volt és feledhetetlen. Olyan volt, mint egy álom, de sajnos az álmok is véget érnek, ahogy a mi együttlétünk is, s csak a keserű érzés marad utána, hogy bárcsak igaz lett volna.
- Szerettem volna, ha végig ebben az álomban élhettünk volna. Jól tudom, hogy hibáztunk, s az is lehet, hogy a barátságunknak itt a vége. Lehet, a vizsgák után soha többé nem fogjuk egymást látni, s úgy gondolunk vissza majd erre a napra, mint egy kalandra, vagy egy egyszerű hibára.
- Nana... - ült fel magára tekerve fehér takaróját. – Nem akarom, hogy ellökj magadtól. Szeretnék veled lenni.
- Ezt nem tehetjük meg. Te a nővérem barátja vagy, ezt nem győzöm elégszer tudatosítani magamban. Tudom, hogy vonzódunk egymás iránt, s ezt az elmúlt egy óra is bizonyítja, de mi soha nem lehetünk együtt. A nővérem sosem bocsátaná meg, ha tudná, hogy mit tettem.
- Sajnálom Hee Young-ot, de szakítani fogok vele. – érintette meg csupasz vállam.
- Nem... - fordultam hátra nagy mosollyal, de a lelkem sírt. – Mindketten kiadtuk magunkból azt a szenvedélyt, ami annyira vonzott minket egymáshoz, így már nem kell attól tartanom, hogy meg fogok őrülni, csupán egyetlen érintésedért. Nagyon vágytam rá és bárcsak egy kicsit hamarabb ismertük volna meg egymást, akkor talán lett volna jövőnk, de így nem. Sajnálom. – szó nélkül öltöztem fel és mivel a vihar, ami a fejünk fölött körözött, elvonult, így elhagytam a szobát...