Secretly Fall In Love (Befejezett!)

6. rész - Dupla randi

Kissé felkavarónak éreztem, hogy ennyire elkalandoztam Tae Yang arcán, de végül sikerült kivernem a fejemből az egészet és egy vidám délutánt töltöttem el a központban. A nap már épp készült nyugovóra térni a vörös égbolton, amikor hazaértem. Egy forró fürdőre vágytam és valami ételre, mert farkas éhes voltam. A konyhába érve minden étvágyam szertefoszlani látszott.
- Ma neked kellett volna a konyhát kitakarítanod... - lettem mérges nővéremre, mert egy adag edényt hagyott hátra nekem a délelőtti kotyvasztásából. A gáztűzhelyen álló edény fedelét felvéve, kikerekedett szemmel néztem annak tartalmát, ami olyan volt, mint egy találós kérdés:
- Vajon mi lehet ez? Brrr... - csaptam vissza a fedőt, majd egy erőteljes sóhaj után felvettem a kesztyűket, de még mielőtt hozzáláttam volna a takarításhoz bekapcsoltam a kedvenc dalaimat. Mivel változtatni nem tudok a helyzetemen, ezért inkább vidáman végzem el, nem pedig bosszankodva. Egy kicsit sem lepődtem meg HeeYoung húzásán, ugyanis nem ez volt az első ilyen alkalom. Szerteszét hagyott ruhák, be nem indított mosás, üres hűtő már szinte megszokott volt. Tökéletes alakja van, de azt senki nem tudja róla, hogy borzasztó trehány, nő létére. Valahol sejtettem, hogy nem azért ilyen, mert így akarja, csak tudja, hogy van egy hülye, aki megcsinálja utána.
Mivel minden gondolatom a fellépés körül forgott, az adott dalokat hallgattam és énekeltem, egy kis csípőmozgás közepette. Kicsivel később, annyira beleéltem magam az egészbe, hogy őrült táncolásba kezdtem, kezemben egy tányérral. Az egyik forgásnál észrevettem, hogy valaki áll az ajtóban. Úgy megijedtem, hogy a tányér darabokra tört, ahogy kiesett remegő kezeimből. Mintha áramütés ért volna. Csak pillanatokkal később vettem észre, hogy Tae Yang az.
- Jól vagy? – rohant oda elém aggódva.
- Megfojtalak... Nem gondolod, hogy kopogni kellene?
- Ne haragudj, kopogtam és kiabáltam, az ajtó nyitva volt. Hee Young azt mondta nyugodtan jöjjek be.
- Nincs itthon...- hajoltam le a törött darabokhoz.
- Segítek... - kapott oda, de már megállítani sem volt időm. Ujját a másik kezével szorította, ami közül vékony vörös csíkban folyt le a vére. Megijedtem, hisz a földön is megjelentek a piros cseppek. Lerántottam magamról a gumikesztyűket és megfogva a kezét felhúztam, majd a csap alá tartottam az ujját.
- Miért nem hagytad, hogy felszedjem? Rajtam kesztyű volt.
- Nem vészes... - sziszegett fintorogva.
- Akkor azért ilyen az arcod... - mosolyogtam rá, miközben megráztam a fejem. – Ülj le, bekötözöm.
A szekrény felső polcán volt az elsősegély doboz, de nem értem el, hiába ugráltam. Végül fel kellett állnom egy székre, hogy le tudjam venni.
- Nem vagyok olyan magas, mint a nővérem. – másztam le, immár a dobozzal a kezemben, de csak nemes egyszerűséggel kinevetett. – Ne nevess. – mosolyogtam rá, majd leültem vele szembe és kinyitottam a dobozt. – Na lássuk. – húztam magam elé a kezét. Lefertőtlenítettem és utána kapott egy szép nagy kötést, ami majdnem az egész ujját beborította.
- Nem vágtam le az ujjam... - nézegette a kész kötést.
- Gyerekkoromban, mikor butaságokból megsérültünk, az anyukám, mindig rajzolt valamit a kötéseimre, amik elviselhetőbbé tették a fájdalmat. – emeltem fel egy filcet a dobozból és rajzolni kezdtem az ujjára. Egy mosolygós fejet készítettem neki. – Így ni! Ez pont úgy néz ki, mint Hee Young.
- Engem rád emlékeztet inkább... - nézegette, majd felmosolygott rám. Kissé izzadt tenyeremet megtöröltem a combomban és a telefonomért nyúltam.
- Ideje felhívnom Unnie-t, hogy merre jár.
Két csengés után fel is vette és lihegve beleordított, hogy:
„ Öt perc és otthon vagyok, addig szórakoztasd a kis drágám."
Lecsapta a telefont, semmi köszönés.
- Kis drágám? – néztem a süket telefont és nem tudtam, hogy nevessek, vagy fintorogjak mézes-mázos stílusán. Tae Yang értetlenül nézett rám, várva, hogy mondjak valamit. – Ja, azt mondta, hogy öt perc és itt lesz. Mit terveztek? Mentek valahová? – álltam fel és visszadobáltam mindent, amit kivettem az elsősegély táskából.
- Nem tudom. Nekem azt mondta legyek itt fél nyolcra, mert tervezett nekünk egy esti programot.
- Értem... - nyögtem már a széken állva. – Kérsz valamit inni, addig, míg megérkezik?
- Köszi. – bólintott mosolyogva. Kitöltöttem neki egy pohár üdítőt, majd nekiláttam összeszedni a darabjára hullott tányért. A gondolataim Seung Hyub körül forogtak.
„Vajon, még mindig haragszik?"