Secretly Fall In Love (Befejezett!)

22. rész - Szeretlek...

Halk zenét kapcsolt, de mind szerelmi csalódásról, felejtésről és magányról szólt. Mintha az összeset én írtam volna.
Ingjébe bújva kuporogtam a kanapén és hallgattam a zenét. Egy idő után már nem volt kínos a csend. Folyamatosan engem bámult, valamin nagyon törte a fejét, de nem tudtam volna megfejteni.
- Talán még nem is mondtam, hogy sajnálom ezt az egészet. – mondtam ki hangosan a gondolataim. – Nem akartam felkavarni az életedet. Főleg nem akartalak elcsábítani azon a napon. – gondoltam, hogy ideje tiszta vizet önteni a pohárba.
- Én akartam. Nagyon akartam, csak nem mertem soha megtenni a nővéred miatt. Az első naptól kezdve, mikor megláttalak táncolni arra a SunMi számra, megváltozott bennem valami. Akkor még nem tudtam eldönteni, hogy mit is váltottál ki belőlem, de minden akkor kezdődött, mikor megláttalak abban a pizsamában és szemüvegben táncolni. Nem tudtalak kiverni a fejemből. Nem hittem el, hogy ez egyszerre aranyos és szexi is. Napról napra kíváncsibb lettem és azt vettem észre, hogy egyáltalán nem érdekel már Hee Young. – zavarban volt, ezt tisztán lehetett látni, ahogy az őszinteségét is. – Viszont, még senkiben nem csalódtam ennyire. Senki nem zavart össze ennyire, hogy még verekedni is képes voltam érted. - állt fel a kanapéról és számot váltott.
- Miért tetted? – a lelkem mélyén vallomást szerettem volna belőle kicsikarni, de nem sikerült, csak a hátát mutatta nekem, mélyen elgondolkodva. Ez bizonytalanná tett. Talán sosem szeretett, csak kíváncsi volt és ez hajtotta előre.
- Nem tudom... - súgta. A szívem vezetett oda hozzá, csak akkor vettem észre mit is teszek, mikor hátulról átkaroltam a derekát és homlokomat a hátába mélyesztettem. Arcommal rásimultam és hallottam vadul dübörgő szívverését. Nem tudtam volna megkülönböztetni az enyémtől. Utat engedtem a könnyeimnek.
- Sajnálom Tae Yang. Csak most utoljára engedd meg, hogy megöleljelek. – sírtam egyre hangosabban, s ingjét markoltam a hasán. Észhez kellett térjek, de olyan jó volt, annyira szerettem volna reggelig ölelni, de tudtam, hogy ez lehetetlen. – Sajnálom. - váltam el tőle végül és felvettem az elsősegély dobozt, hogy ellássam az arcán ejtett sebet. – Ellátom a sebedet és már itt sem vagyok. Ülj le.
Nehezen indult el a kanapéig, de végül leült és én ugyanazt a kis széket húztam magam alá, mint korábban, hogy szembe tudjak vele ülni.
- Ez csípni fog. – figyelmeztettem, de egy hangja sem volt, ahogy hozzáértem. Legszívesebben még mindig zokogtam volna, s talán ezt észre is vette folyamatos szipogásomból. Próbáltam a sebre koncentrálni, de nem igazán tudtam, mert olyan arccal fürkészte az enyémet, amitől zavarba jöttem. Túl közel volt.
- Szeretlek... - lesütöttem a fejem és a tenyerembe temettem könnyező arcomat. Talán csak rosszul hallottam, vagy álmodok, de megismételte. – Szeretlek Nana... - felkaptam a fejem, mert kétszer nem hallhattam rosszul . Soha életemben nem láttam még őszintébb szemeket attól. A vérem dübörgött a szavaitól, az eszem azt súgta, hogy: „Menekülj Nana, ha itt most elbuksz, mindennek vége, nem tudod visszafordítani. Már így is messzire mentél." A szívem pedig azt: „Csókold meg és szeresd még jobban." A szívem győzött. Arcát két kezem közé fogtam és megcsókoltam. Térdeire húzott csókunk közben, ami egyre hevesebb és hevesebb lett. Vágytam erre, mindennél jobban, nem tudtam leállni, főleg akkor mikor már a nyakamat csókolta és egyre jobban húzott magához.
- Ne... - súgtam végül és szapora mellkasára tettem a kezem, hogy kissé eltoljam. Megráztam a fejem:
- Ez nem történhet meg újra. Nem helyes. Vannak szabályok, amiket nem szeghetünk meg kétszer. – másztam ki öléből és telefonomat a táskámba rakva indulásra készen álltam. – Sajnálom. – indultam el hajamba túrva a kijárat felé. Elkapta a karom és a falnak préselve tapadt ajkaimra.
- Leszarom a szabályokat. – falta újra az ajkaim. Vörös rúzsom elkenődött a száján, tudtam, hogy nem fog leállni, túl régóta várt erre. Következő csókunkat az ajtó kopogása szakította félbe. Riadt szemekkel nézett rám:
- Ez csak Hee Young lehet. – súgta.
- Az nem lehet.
- Nem szokott nagyon más jönni. – kétségbeesetten töröltem szájáról a rúzs maradványait és azon gondolkodtam, hogy hagyjam el a lakást. Azon kívül, hogy leugrok az ötödikről más ötletem nem volt, kivéve azt, hogy elbújok. Gyorsan Tae Yang szobája felé vettem az irányt, de rájöttem, ha a nővérem elemében van, rögtön a hálószobába vonszolja a fiút, aminek nem szerettem volna szem és fül tanúja lenni. Így gyorsan berohantam a fürdőbe, útközben megláttam a toppomat a földön, így azért vissza kellett szaladnom. Halkan magamra zártam az ajtót és a hátamat neki vetettem.
„ Mi a fenét művelek? Miért jöttem fel, mikor tudtam, hogy baj lesz belőle.
Sokkal rosszabb vagyok, mint azt képzeltem. A nővérem ugyan lefeküdt Seung Hyub-al, de nem tartott tartós viszonyt, szerelmet, csak közömbös szex volt semmi más. Én meg beleszerettem a barátjába és ha nem jön most, akkor biztosan megadtam volna magam Tae Yang-nak. Annyira túlfűtött volt, hogy elsodortak a vágyai. Csókja még mindig ott égett a számon, akaratlanul is oda nyúltam.
„Vajon a nővéremmel is ilyen?"
Erre a gondolatra még jobban elképedtem magamon. Lerogytam a földre, riadt tekintetem a WC kagylóba révedt. Legszívesebben lehúztam volna magam.
„ Miért nem az ugrást választottam?"
Hajamat tépve próbáltam koncentrálni. A képzeleteimben látom őket együtt, ami már elviselhetetlen volt számomra. A tükörhöz sétáltam, amiben immár tényleg bohócnak néztem ki, nem csak a rúzsom miatt, hanem mert tényleg az vagyok, a többi jelzőről magamról már említést sem teszek. A mosdóra támaszkodtam és az ajtót bámultam.
„ Vajon meddig kell itt lennem?"
Gondolatomra az ajtóhoz mentem és a fülemet annak lapjára tapasztottam, hátha hallok valami foszlányt.
- Vacsora? Milyen vacsora? – suttogtam magamban. – Csak nem... - az a gondolat suhant át a fejemen, hogy talán Tae Yang engem választott a nővérem helyett ma este. Körmömet rágva vártam és csak vártam végül leültem a WC kagylóra és lábaimra támaszkodva újra végiggondoltam az előbbieket. Lelki szemeim előtt láttam őket együtt, amitől idegrohamot kaptam. Végül kinyílt az ajtó, a bevakító fény, erősen megvilágította kétségbeesett arcomat.
- Sajnálom... - fakadt ki, amire nem tudtam válaszolni. Képtelen voltam bárkinek is megbocsátani. Legfőképpen nem magamnak, de most már neki sem. Elviharzottam mellette, s rögtön el akartam menni.
- Nana! – szaladt elém, de akkor már csak síró arcomat láthatta.
- Én ezt nem bírom tovább Tae Yang. Mégis hogy gondoltad? Egyszer engem ölelsz utána meg őt? Igazad volt abban, hogy megváltoztam. – töröltem le könnyeimet, még mielőtt őrült zokogásban törtem volna ki. – Te vagy az aki miatt megváltoztam. Te tettél ilyenné. Boldog voltam.
- Most azt akarod mondani, hogy az én hibám? Én sem akartam, hogy ez így történjen, de nem tudtam irányítani. – hadarta el idegesen.
- Mi mindig csak veszekedünk... - sóhajtottam fel, majd megakadt a tekintetem egy ponton. – Tae Yang!? – rogytam le a földre úgy, mint aki szellemet látott. Leguggolva fogta meg a vállaimat, s próbált éber kómámból felébreszteni.
„ Mindennek vége..."
- Nana! – szólt rám erőteljesen, de én csak arra a pontra mutattam és hiába nézett hátra, nem látott semmit.
- A cipő... - suttogtam szemeibe nézve. – Ott maradt a cipő Tae Yang. Hee Young mindenről tud. Tudja, hogy itt voltam.
- Mégis honnan tudná? – húzott fel a földről.
- Tőle kaptam azt a cipőt. Azt mondta, hogy sajnálja nekem adni, mert ez egy egyedi darab, de neki egy számmal nagyobb kellett volna, így nekem adta elő szülinapi ajándékként. – Arca kissé idegessé változott. – Mit mondott neked?
- Ma együtt kellett volna vacsoráznunk, de lemondtam. Ma akartam vele szakítani. Áttettük holnapra.
- Korábban meg kellett volna tenned... - mondtam ki hangosan, amit egyébként nem akartam.
- Csak azért nem tettem meg, mert abban reménykedtem, hogy így majd valamikor láthatlak.
- Nem tudom mit éreznél, ha én mondjuk lefeküdtem volna más férfival? – nem volt ínyére a gondolat, az arcából ítélve.
- Megtetted?
- És te? – nem kellett válaszolnia, az arca mindent elárult. Hitetlenkedve fújtam ki a levegőt. – Mégis milyen válaszra számítottam... - léptem el mellette, hogy a cipőmbe tudjak bújni.
- Csak egyszer történt meg. Nagyon részeg voltam. – szabadkozott. Keserű mosolyt erőltettem magamra, a gondolataim egyre zavarosabbak lettek.
- Végül is, nincs jogom számon kérni, nem én vagyok a barátnőd...
- Nana, ne csináld ezt... - fejemet rázva kaptam üzenetet jelző telefonomért.

Hee Young Unnie_( 00:48)
Holnap várlak vacsorára. Mindenképp gyere el

- Holnap ne menj el a vacsorára... Majd én beszélek a nővéremmel.
Nem vártam meg, míg válaszol, kinyitottam az ajtót és elindultam haza.