Secretly Fall In Love (Befejezett!)

20. rész - A buli...

Nem volt alkalmas az idő az összeomláshoz, azt megtehetem később is. Bár vacakul éreztem magam, mégis nagy mosollyal tettem meg a lépéseket Jong In felé.
- Hol vannak a többiek? – nem lepte meg kérdésem, azonnal a táncparkett felé mutatott és a hangfalakból feldübörgött a „Baby One More Time"
- Boldog Szülinapot Kim Na Young! – üvöltött Kang a mikrofonba és a parkettre invitált, hogy együtt felidézzük az egyetemi napokat.
Eszembe sem volt a saját szülinapom, igaz, hogy csak holnap lesz, de olyan boldog voltam, hogy a barátaim emlékeztek rá. Rögtön ledobtam a pultra a kis táskámat és beálltam középre. Tae Yang nélkül, hiányos volt a csapatunk és így nem volt egész a koreográfia, ami kissé üressé tett, hisz Ő volt a táncpartnerem, de jelét most sem mutattam. Azt vártam, hogy senki nem fog beállni a helyére, de a végén meleg kezek ragadták meg csupasz derekam. Nem kellett hátra néznem, a parfümje illatáról tudtam, hogy Tae Yang az. Ismerős, meleg és puha kezei a csípőmön ringtak, abban a pillanatban tudtam, hogy én soha nem fogom őt elfelejteni, szinte szomjaztam az érintésére, de annál inkább a szerelmére. Megpörgetett és magához húzott, arcunk szinte összeért, egy pillanatra még a koreográfiát is elfelejtettük. A zene elhalkult körülöttünk, csak mi voltunk. Az a pillanat a miénk volt és soha nem fogom elfelejteni, ahogy a szemembe nézett. Haragudnom kellett volna rá, de nem tudtam, egyszerűen csak önző módon szerettem. Ez a gondolat egyre jobban megőrjített.
Olyan gyorsan vége lett annak a pár percnek, s már távolodott is tőlem hátrálva, mintha búcsúzna, de szájáról csak annyit olvastam le, hogy „Boldog Születésnapot".
Távolodó hátát nézve a hajamba túrtam és visszamentem Jong In-hoz a pulthoz. A veszekedésünk után nem láttam értelmét, annak, hogy újra utána menjek. Minek kínozzam magam?
A kikért italomba kortyoltam, aztán lehúztam és kértem egy újat, majd a harmadiknál el is kezdtem beszélgetni Jong In-al, akinek most már tuti leesett a Tae Yang-al való viszonyom, ahogy a többieknek is. Nem is akartam ezzel foglalkozni, elegem volt mindenből.
- Nem értem, hogy miért vernek engem az égiek, eddig próbáltam mindennek a pozitív oldalát nézni esküszöm, de most nem megy. – kezdtem kifakadni az alkoholtól, mivel egyiket a másik után ittam. – Sajnálom, hogy elhívtalak. Nem így terveztem. – arcán semmi megvetés vagy megbánás nem tükröződött, csak az a szép mosoly terült szét rajta.
- Végül is ez nem egy randi igaz? – kortyolt alkoholmentes italába.
- De... - zártam le a dolgot, mit is mondhattam volna azok után? Inkább kértem még egy italt.
- Azt hiszem én megyek, nem akarlak feltartani, hisz mi holnap is látjuk egymást, de a barátaidat sokáig mellőznöd kellett.
- Ne menj el miattam te is. Sajnálom. – fogtam meg karját.
- Nana, bevallom neked, hogy sérült a férfi büszkeségem, mert még nem is udvarolhattam neked, de talán jobb is így, hogy nem keverjük a munkával. – állt fel és kihúzta magát.
- Ez egy bonyolult kapcsolat volt Jong In. Én nem akartalak megbántani.
- Nana, ne izgulj, nem bánok semmit. Minden a régi, csak most már tudom, hogy a szíved foglalt. – mosolygott le rám, de nem tudtam vissza mosolyogni rá, mert egy hajszál választott el attól, hogy sírjak. Aprót szorított a vállamon: - Boldog Szülinapot Nana! Ne legyél szomorú. Eső után mindig kisüt a nap. – szorította össze ajkait és tovább állt. Fejemet a bárpultra tettem és a karjaimmal eltakartam könnyező szemem. Szipogtam kettőt és letörölve a könnyeimet kértem egy újabb italt. Folyamatosan hívtak táncolni és énekelni, de én nem tágítottam a pulttól. Nem erőltették, tudták, hogy ez a buli teljes csődre sikerült. Nem zavartatták magukat, lányokkal töltötték el az időt. Páran el is köszöntek, de, hogy kik, azt már nem tudom.
Nem kellett sok, hogy teljesen a padlóra igyam magam. Magamban nevettem és beszéltem.
- Tényleg... Ismerjük egymást? – néztem fel a férfira előttem. – Nagyon ismerős vagy, de te nem velünk jöttél igaz?
- Én vagyok a csapos... - közölte, nemes egyszerűséggel. Nevetésem betöltötte volna az egész termet, ha a zene nem nyomta volna el.
- Bocsi... - kuncogtam magam elé a poharamba.
- Hívjak neked egy taxit? – tette fel udvarias kérdését.
- Meguntál ez alatt a... - pillantottam ezüstszínű karórámra. – Hmm... Két óra alatt... - Nem mondott semmit csak mosolygott, én meg a szememmel pásztáztam, hogy merre lehet a női részleg. – Megvan! – kiáltottam fel és lehuppantam a bárszékről. – Uhhh... - fogtam meg szédülő fejemet és valószínű, hogy nem mentem egyenesen, de végül eljutottam a célba. Megnyitottam a csapot és kissé megmostam kipirosodott arcomat. Elővettem a táskámból tűzpiros rúzsomat, hogy azt is meg tudjam igazítani, de elsőre nem találtam a számat sem. Ezen megint felnevettem, mintha valami nagyon vicces dolog történt volna velem. Azt hittem, hogy úgy fogok kinézni, mint egy bohóc, mire kirúzsozom magam, de meglepődve dicsértem meg magam:
- Ügyes kislány. – bólintottam egyet önarcképemnek és visszaindultam a helyemre.
- Szia! – köszöntek rám pajkosan. – Valaki keres téged kint. Gyere, odavezetlek. – fogta meg a karom, időm sem volt ellenkezni. A friss levegő, szinte arcon csapott, kissé ki is józanított még pont időben, mert épp egy taxiba próbáltak beültetni.
- Hagyj békén, nem megyek sehova. Ki a fene vagy? – ráncigáltam a kezem.
- Gyere már baba, hidd el nem fogod megbánni. – nyitotta ki a taxi ajtaját.
- Nem megyek veled sehova. Kopj le. – szorítása sokkal erősebb volt annál, hogy a jelen állapotomban ezt hárítani tudjam.
- Engedd el, mert nem állok jót magamért. – érkezett az ismerős hang.
- Tae Yang? – dörzsöltem meg a szemem kissé, hogy jobban lássak.
- Tűnj el! – lökte meg Tae Yang-ot, aki egy határozott mozdulattal állon vágta zaklatómat. A számhoz kaptam, hogy egy sikolyt fojtsak vissza, de a történet pörgött tovább. Az ismeretlen felállt és visszaadta azt, amit kapott. Pillanatokon belül, felváltva püfölték egymást, én pedig próbáltam őket szétszedni.
- Hagyjátok abba! – kiáltottam, de akkor már egy elég nagy tömeg gyűlt körénk. Időközben a cipőm is lekerült rólam, ahogy próbáltam Tae Yang-ot lehámozni szerencsétlen férfiról. Minden erőmet összeszedve húztam volna az ismeretlent, de Ő egy nagyot lökött rajtam, így elestem és a cipőm sarka végig vágta a hátam, elszakítva a ruhám. Fájdalmasan nyögtem fel és próbáltam megtapintani a sebemet, de nem értem el, mindössze csak az ujjaimon jelent meg egy adag, pirosló véremből.
- Szedjétek már szét őket! – kiáltottam oda, az épp kirohanó Kang-ra, aki rögtön cselekedett is és lefogta a felbőszült Tae Yang-ot. Feltápászkodtam, de még akkor is azt láttam, hogy kakaskodik, és nem tud lenyugodni.
- Elég! - ordítottam el magam mérgesen. Fájt mindenem, nem beszélve arról, hogy elegem volt a mai estéből. Fájó vállamat fogtam és veszettül csípett a hátamon ejtett seb. A távolból meghallottam a szirénák hangját és kétségbeesetten néztem Tae Yang-ra.
Ebből baj lesz...