꧁Egy Életen Át꧂ [H.S / Z.M] [2. ÉVAD BEFEJEZETT]

9. Fejezet.

5 Nappal később. 8:22 óra. 

*Susan szemszöge.*

Még sohasem éreztem magam fogságban, de most már tudom milyen érzés. Szörnyű! 
Itt fekszem egy ágyon, egy föld alatti bunkernek, az egyik szobájában, ami Los Angeles-nek kopár sivatagos, elhagyatott területén található. Közben csak arra bírok gondolni, hogy vajon most mi lehet Lauren-el, és hogy mikor adják át Harry-éket a rendőrségnek.
Gondolat menetemet, ismét egy kopogás szakította félbe. 

-Susan!- Apám nyitott be, a modern kialakítású helyiségbe. -Tudom hogy haragszol, és minden okod megis van rá, elvégre lemondtam rólad. De hidd el, nem volt olyan könnyű mint hiszed, és a te biztonságodból tettem! Mindig vigyáztam rád, csak nem tudtál róla!- Szabadkozott. -Ne tégy úgy, mintha fogságban volnál. Bármikor kijöhetsz! Csak muszáj itt lennetek a barátaiddal, amíg nem sikerül lekapcsolnunk a Drogkartellt! Utána pedig..- Folytatta volna a kis monológját, de én közbe vágtam. 

-Utána pedig?- Ingerülten felültem az ágyban, és rá néztem. -Lesitteled a barátaimat, és ismét eltűnsz? Újra egyedül hagysz, de ezúttal elveszed azokat is, akik fontosak a számomra? A családomat?- Fakadtam ki, ő pedig csak némán nézett rám. 

-Su!- Kérlelően becézett. 

-Neked Susan! De nem vagyok rád kíváncsi, a továbbiakban Jack! Távozhatsz!- Sziszegtem, és vissza dőltem az ágyba. 

5 Nappal ezelőtt. 

A több napos út után, egy kihalt területen találtuk magunkat. Félálomban kiszálltam az autóból. Körbe néztem a pusztán, majd hirtelen egy ismerős embert pillantottam meg. A szívem összeszorult, és a sirás kezdett fojtogatni. Az a bizonyos személy, egy halvány mosollyal az arcán, elindult felém. 

-Jöjjenek!- Utasított minket az egyik férfi. Nehezen, de fejet hajtva úgy tettünk ahogy kérte. Végül három méterre megálltunk egymással szemben apámmal. 

-Susan!- Érzelemteljes hangon szólított nevemen, és közelebb lépkedett hozzám. 

-Ne!- Állítottam meg. -Csak mondd mit akarsz.- Tértem ki, a kínos érzelgős viszontlátás alól. 

-Rendben!- Visszavett feltörő érzelmeiből. -Azért én örülök, hogy újra láthatlak személyesen!- Mosolygott. 

-És most mit vársz? Hogy örömtől túlfűtve, ölelkezni kezdünk? Mert ha azt várod több mint tizenöt év után, akkor nagyon el vagy tévedve Jack!- Könnyeimet igyekeztem vissza fojtani, ami elég nehéz feladatnak bizonyult. 

-Megértem, hogy így érzel Susan. Minden okod megvan rá, hogy gyűlölj!- Összekulcsolta kezeit, ágyéka előtt. -De szeretném hogy tudd, hogy minden amit tettem, és tenni fogok, az a te érdekedből lesz!- Nem hatottak meg szavai. Szerencsémre, ezt a kellemetlen pillanatot megszakította, egy fekete szállító autó, ami közvetlen mellénk parkolt le. Nem sokkal később kiszállt Harry, akinek annyira megörültem, hogy rögtön a nyakába borultam, de hamar észre kellett vennem, hogy bilincs volt rajta. 

-Hát ez?- Akadtam ki, és ránéztem apámra. 

-Nem tekinthetűnk el, a múltbeli dolgokról sem Susan.- Adta válaszul. 

-Azonnal vegyék le róla! Most!- Hisztérikusan parancsoltam, azonban apám nem hagyta jóvá. 

-Majd a kihallgatás után, levesszük!- Felelte, én pedig mérgemben azt sem tudtam, hogy mit mondjak. 

-Hagyd Su!- Fájdalmasan mosolygott Harry. 

-Jeffrey?- Kérdő pillantásokat vetettem rá. 

-Bent fekszik az autóban.-