꧁Egy Életen Át꧂ [H.S / Z.M] [2. ÉVAD BEFEJEZETT]

23. Fejezet.

*Susan szemszöge.*

Már égen földön kerestük őket, de nem bukkantunk nyomukra. -Be látom hogy nagy ez a hely, de mégsem annyira, hogy így eltünjön mindenki!- Tekintettem jobbra balra. -Elnyelte volna őket a semmi?-

-Amúgy is szokatlanul nagy a csend! Hol vannak az ügynökök?- Tette fel ezt a tökéletes kérdést, és benézett egy két szobába, irodába Stefan. -Sehol senki!-

-Ez különös!- Karba fontam kezeimet.

*Lauren szemszöge.*

-Mit akarsz? Mégis mit mondjak?- Törtem ki magamból, és felálltam. -Nem tudok semmit! Lelőttek, bezártak, túléltem, és most itt vagyok. Mit akarsz még?- Kezdett nagyon idegesíteni engem ez a nő.

-Lauren!- Nyögte a nevemet, a már kába Zayn. -A helikopterben nem hallottál semmit?-

-Ó tényleg!- Hirtelen kapcsoltam. -Hisz téged leütöttek, így nem is emlékezhetsz rá. Képzeld drága barátom, utánad engem is lecsaptak!-

-Hazudsz!- Vágta rá Carlotta.

-Mégis mi okom lenne rá?- Karba tett kezekkel, felvontam szemöldökeimet.

-Ne is foglalkozz vele Lauren! Hibbant ez a nő.- Nyögte szegény földön lévő.

-Hibbant mi? De ezt a hibbant nőt, jó volt megdugni nem? Tipikus!- Hátat fordított.

-Te megdugtad?- Ledöbbenve néztem le rá.

-Hát most na! Nekem is vannak szükségleteim. De legyen már valami, mert itt fogok elvérezni!- Szenvedett, én pedig belefáradtan fújtattam egyet.

-Nézd Carlotta.- Sétáltam lassan felé, ő pedig felém fordult. -Zayn fel rángatott a tetőre, az apja lelőtt. Betuszkoltak a gépbe, és miután elindultunk, annyit láttam félkómás állapotban, hogy Zayn-t leütötték, majd nem sokkal később engem is! Nem tudok többet!-

-Ennyi?- Felvonta szemöldökeit.

-Igen! Ennyi. Sajnálom!- Néztem íriszeibe.

-Most őszinte leszek hozzád Lauren, mert látom hogy te is az vagy! Nekem azért fontos ez az ügy, mert az az aljas nyomorék, kiirtotta a családomat. Kellett neki a földünk. Nem volt nagy, de valamiért nagyon kellett neki. Apám foggal körömmel harcolt értünk, és az örökségéért, de ennek a tetűnek az apja, elvett mindent!- Mesélte.

-Hey! Nem is vagyok tetű! Jobban szeretem a patkány megnevezést!- Megsértődött.

-Várj mit mondtál? Hova valósi is vagy?- Izgatottabbá váltam.

-Azt nem mondtam, de amúgy Olaszországban születtem. De a szüleim halála után, a Nagyszüleimhez kerültem, ők pedig Amerikaiak.-

-Olaszország!- Szólaltam fel. -Rájöttem!- Néztem íriszeibe. -Clark Olaszországban tartja, a fű ültetvényét!-

-Nagyszerű! Ki logikáztad! Most már kivinne valaki?- Nyavajgott a casanova.

-Te biztos hogy tudod, hogy hol van az ültetvénye!- Leguggoltam hozzá.

-Még nagyon kicsi voltam, amikor utoljára elvitt oda. De rémlik valami, de azt meg nem tudtam volna mondani, hogy Olaszban lett volna.-

-Akkor irány Olaszország!- Felálltam. -És te leszel a kulcs Carlotta!- Mutattam rá.

-Én? Miért?-

-Mert te tudod pontosan, hogy hol volt a földetek!- Vállon veregetve lelkileg, megünnepeltem magamat. -Kezdjünk is bele, a nyomozásba!-

-Hahó! Nem felejtettelek el valakit?-

-Carlotta?- Ránéztem, a kulcsra célozva. Sóhajtott egyet, végül levette a bilincset Zayn-ról, és kivittük a raktárból.

*Stefan szemszöge.*

-Szóval akkor azt mondod, hogy Carlotta a kulcs mindenhez?- Ránéztem a nőre, aki Lauren másik oldalán sétált. -De ugye tisztában vagy vele, hogy valószínűleg nem csak Olaszországban van neki ültetvénye!-

-Azt egyből gondoltam! De most gondolj bele. Ki gyanakodna, pont az Olaszokra? Senki! Pont ezért menekülhetett egy időre oda! Éred?- Magyarázta Lauren.

-Basszus! Ott sem volt ez a lány a kutatásokon, de pengébb az esze, mint gondoltam volna!- Dicsérte meg Carlotta. -Szerintem elgondolkodhatnál ezen a munkán!-

-Köszi. Talán majd átgondolom, miután leültem az éveimet a sitten.-

-Akkor egy dologra adjon most nekem valaki választ!- Szóltam közbe. -Hova lettek az ügynökök?-

-Ma van Mr.Baker szülinapja! Arra készülnek.- Felelte Carlotta.

-Ó tényleg!- Kaptam a fejemhez. -Totál elfelejtettem!-

-Meg is nézem, hogy hogyan állnak. Majd a nagy étkezőben lesz megtartva!- Mondta.

-Jól van!- Feleltem, ő pedig elment. Ránéztem Lauren-re, aki szintén ment volna a maga dolgára. -Lau!- Szóltam utána, ő pedig hátra fordult. -Nem akartam Carlotta előtt mondani, de te nem fogsz börtönbe kerülni! Teszek róla, hogy rólad még csak ne is tudjanak semmit!-

-Komolyan?- Felvonta szemöldökeit. -Ezzel akarsz kiengesztelni?-

-Én csak..- Szavamba vágott.

-Mondok jobbat! Rendezd el hogy senkit ne sitteljenek le. Se Harry-t, se Jeffrey-t, sőt még azt az idióta Zayn-t se! Na akkor majd elhiszem, hogy számított neked valamit, a barátságunk!- Közölte, végül ott hagyott. Csak néztem utána, végezetül sóhajtottam egy nagyot.

*Lauren szemszöge.*

Elmerengtem a gondolataimban, amikor hirtelen hangos kiabálások szűrődtek ki, Zayn kórterméből. Oda siettem, és a résnyire nyitva hagyott ajtón keresztül, észrevettem Harry-t.

-Szóval te küldted azt a nőt a nyakamra?- Förmedt rá az ágyban fekvőre.

-Igen, de nem azért amiért gondolod! Csak négyszemközt akartam beszélni Lauren-el, de ha te ott vagy, akkor folyton megy a balhé. Nem én mondtam neki, hogy másszon rád!- Hadarta Zayn.

-Hatalmas akadály vagyok mi?- Képen nevette. -Tudod mit Zayn? Innentől kezdve, nem állok az utadba!- Hátat fordított neki, és elindult az ajtó felé. Azonban amint kilépett rajta, velem nézhetett szembe.

-Lauren!- Lepődött meg.

-Szóval le mondtál rólam. Nagyszerű!- Gúnyos mosolyt villantva, ott hagytam őt.

-Nem úgy értettem Lauren!- Kiabálta. -Lauren várj!-
Ennyit érsz Harry Styles! Na és még engem mondanak, könnyen befolyásolhatónak? Szánalmas!