꧁Egy Életen Át꧂ [H.S / Z.M] [2. ÉVAD BEFEJEZETT]

11. Fejezet.

*Susan szemszöge.*

-Gondolkozzunk logikusan! Ha Clark nagy bosszút akar, akkor nem fogja megölni Lauten-t csak úgy!- Magyaráztam Harry-nek, miközben úton voltunk az étkező felé. -Nyilván azt akarná, hogy lássad a halálát, hogy mindennél jobban fájjon. Nem nyilvánvaló?- Amint beértünk az említett helyiségbe, megálltam a konyhapultnál, hogy öntsek két csésze kávét.

-Jogos!- Helyeselt, közben neki támaszkodott a pultnak, karba font kezekkel. -Valószínűleg addig van esélye életben maradni Lauren-nek, amíg nem tudja Clark, hogy az FBI a nyomát kutatja.- Elgondolkodó arccal, meredt a távolba.

-Pontosan!- Felé fordultam, és a kezébe adtam az egyik csészét. -Harry! Ugye nem gondolkozol, valami őrültségen?- Mindent sejtő, pillantásokat vetettem arcára.

-Meg kell valahogy mentenem! Ki kell deríteni, hogy hol is tarthatja fogságban!- Sóhajtott.

-Eszedbe ne jusson, öngyilkos expedícióra indulni, egyedül Harry!- Elé álltam. -Azt bízd csak apámékra. Értük nem kár!-

-Susan. Te ezt nem értheted! Miattam került abba a helyzetbe Lauren, amiben most jelenleg van! Az a legkevesebb, ha én mentem meg!-

-Nem miattad került ebbe bele Harry!- Ellenkeztem. -Elfelejtetted, hogy Zayn behálózta?-

*Harry szemszöge.*

-Zayn!- Az a átkozott! Róla teljesen meg is feledkeztem. Mindig is féltékeny volt rám, nem eshetett nehezére, hátba támadni!

*Zayn szemszöge.*

Idegesen és rémülten álltam a zárka ajtajánál. Próbáltam lenyelni az eddig történteket, és kopogtam.
Kinyitotta Apám egyik embere az ajtót, közben rápillantott a kezemben lévő véres késre.

-Hogy mikre nem készteti az embert, a túlélés nem de?- Kérdezte.

-Pontosan!- Vágtam rá, és reflexből elkaptam a férfi tarkóját, végül belevágtam a nyakába a vadász kést. Le fektettem a földre, majd elvettem a fegyverét. -Gyere!- Felnéztem, a falnál lapuló Lauren-re. -Elmegyünk innen!- Nyakamba tettem az egyik karját, közben szorosan tartottam a másik kezemmel, a hónalja alatt.

*Jeffrey szemszöge.*

-Sejthettem volna!- Feltápászkodtam a mankóm segítségével. -Csendben, mindig mindenre oda figyeltél! Hogy nem vettem észre ezt?- Ostromoltam magam, közben szégyen vesztes, gyenge nevetésben törtem ki. -Mind végig tudtál mindent, és tájékoztattad a társaidat, a történésekről!- Letöröltem a szám sarkából a vért. -Te aljas dög!-

-Most hogy megtudtad az igazságot és kimérgelődted magad, igazán részt vehetnél a munkánkban!- Határozottan intézte hozzám szavait.

-Munkátokban?- Vonta kérdőre, a Jack mögött álló Susan.

-Mondd csak el, az igazságot Stefan!- Vágtam rá.

*Stefan szemszöge.*

A lélegzetem is elállt, amikor megláttam az ajtóban álló, teljesen összetört Susan-t.

-Várj kérlek! Hadd magyarázzam meg!- Elindultam felé, azonban ő elszaladt.

-Menjen csak utána.- Mondta Jack. -Jeffrey-t, majd én rendezem.-

-Rendben! Köszönöm!- Vágtam rá, és nyomban a lány után eredtem.

*Susan szemszöge.*

Döbbenetemnek hála, az étkezőbe szaladtam. Azt sem tudtam hirtelen, hogy mit gondoljak. Thomas, azaz Stefan, mindvégig hazudott nekünk!

-Su!- Szaladt utánam, majd megállt az ajtóban.