꧁Egy Életen Át꧂ [H.S / Z.M] [2. ÉVAD BEFEJEZETT]

2. Fejezet.

Bent ülve az ágya mellett, egy ezer éves kis billegő széken, csak némán néztem őt, ahogy aludt. Egyszerre járt át a jó és a rossz érzés. A nyugalom, mert tudtam hogy túl van a műtéten, de a fájdalom is, mert egyszerűen nem is sejtettem, hogy a babánkat hordta a szíve alatt. Az a gondolat pedig teljesen felemészt, hogy fennáll a lehetősége, hogy többé nem lehet gyerekünk. Igaza volt Thomas-nak, én hoztam magunkat ebbe a helyzetbe. Mardos a bűntudat, és egyszerűen nem tudok mit kezdeni magammal. 

A kezét ékesítő jegygyűrű, valahol örömmel tölt el, mert tudom hogy végre megbízik bennem. Azonban elképzelésem sincs arról, hogy a jelenlegi helyzetünk, milyen hatással lesz a kapcsolatunkra, a jövőben. 

[...] 

1 nappal később. 9:11 óra. 

*Thomas szemszöge.*

Éppen hogy megmosakodtam és átöltöztem, amikor kopogtattak a szállodai szobám ajtaján. Kilépve a mosdóból, leszortam a szennyest az ágyra.

-Tessék!- Pillantottam az ajtóra, amin Susan nyitott be. 

-Jó reggelt!- Mosolygott. 

-Jó reggelt!- Feleltem, közben leültem az ágyra, hogy felvegyem a fekete sport cipőmet. 

-Itt fentre kérted a reggelit? Vagy lejössz a közösbe?- Nekidőlt az ajtófélfának. 

-Majd útközben bekapok valamit.- Felvettem a bőrdzsekimet. 

-Hova mész ilyen korán?- 

-Lauren-hez!- Zsebre vágtam a tárcámat, és a telefonomat.

-Ha vársz egy kicsit, akkor én is veled megyek!- Izgatottá vált hangja. 

-Előre indulok, majd megvárlak ott.- Közöltem, azonban nem igen volt ínyére az ötletem. 

-Hát jó!- Elszomorodott. 
Nagyon furcsa már egy ideje ez a lány! Jobban keresi a közelségemet, mint eddig bármikor. Lehet Lau esete készteti rá. 

[...] 

Kiszállva a taxiból, betértem a kórházba. Egy pillanatra megálltam a büfében, amíg vettem egy sonkás és egy vegetáriánus szendvicset, ugyanis Lauren nem eszik húst! Eddig mindig kiszedte az ételekből, amiket még készítettem neki, amikor még Harry-t szolgáltam. 

Utam rögtön a lábadozó lányka kórtermébe vezetett, ahonnan már hangok szűrődtek ki. Egy mosollyal nyugtáztam, hogy már ébren van. Kopogtattam, végül benyitottam. A mosoly elkenődött arcomon, amikor szembenéztem Harry-vel.
Hát ez mi a fenét kever itt, ilyen korán? A kiskirály ezúttal korabban kelt mint én? Na talán halad most már, a normális pasi szerep felé. De csak talán!

-Jó reggelt!- Köszöntem. 

-Jó reggelt Thomas!- Köszöntött egy szerény mosollyal Lauren, Harry pedig a képembe böfögött egy "Helló-t.,,

-Ezt neked hoztam!- Tettem ölébe, a szendvicset. 

-Köszi! Igazán nem kellett volna, Harry már hozott nekem reggelit. De azért tényleg köszönöm!-

-Értem. Rendben!- Leültem az ágyának a másik oldalán található székre. -Na és jobban vagy? Mióta vagy magadnál?-

-Hát!- Elgondolkodott. -Úgy tíz perce talán. Amikor felébredtem, Harry már itt volt.-

-Szeretnék pár dologról beszélni veled Lauren, de csak négyszemközt!- Szólt közbe a pasik "mintaképe."

-Értem én, szóval zavarok!- Felálltam. -Majd később visszajövök!- Vágtam rá, és sóhajtva elhagytam a helyiséget.

*Lauren szemszöge.*

-Mondjad csak!- Néztem kíváncsi íriszeibe. 

-Te jól tudtad, hogy babánk lett volna igaz?- Tekintete ilyen szomorú talán akkor volt utoljára, amikor két hónappal ezelőtt, közöltem vele hogy nem tudok megbocsátani neki. Képtelen voltam válaszolni, csak lesütöttem szemeimet. -Éreztem!- Hangja elkeseredetté vált. 

-Harry! Én el akartam mondani, csak nem tudtam hogyan tegyem!- Elszökött egy könnycsepp szememből. 

-Mióta tudtad?- 

-Két hete! Amikor egy darabig időztünk Miamiban, egyik reggel egy elég erős rosszullét kapott el. Onnantól pedig majdnem minden naposak lettek! Vettem egy terhességi tesztet, és pozitív lett.- Sóhajtottam. 
Annyira vágytam arra a kis csöppségre, de nem lett volna jó időzítés amúgy sem, na és persze nagyon bennem volt, Harry első reakciója is, amikor részegen feltehetően lefeküdtünk, és felmerült a terhesség lehetősége. 

-Miért nem szóltál egyből?- Csalódottá váltak szemei. 

-Én..- Remegni kezdett hangom. -Rettegtem a gondolattól, hogy megint az elvetetéssel jössz!- 

-Lauren! Azóta már sok minden megváltozott közöttünk! Azt hittem, hogy ennyit megérdemlek.- 

-Harry én..- Letöröltem könnyemet. -Sajnálom!-

-Elhiszem!- Elfordította fejét felőlem. -Azt mondta az Orvos, hogy lehet..- Elcsuklott hangja. 

-Mit mondott az Orvos Harry?- Feljebb akartam ülni, de belenyilalt a fájdalom, a hasam aljába, aminek köszönhetően kicsit felszisszentem. Visszanézett rám hirtelen. 

-Ne erőltesd meg magad!- Szólt rám utasitóan, de aggodalmasan is. 

-Harry! Mondd már!- 

-Azt hogy..- Sóhajtott. -Azt mondta, hogy lehet nem tudsz többé teherbe esni!-

-Hogy micsoda?- A hír hallatán erőtlenné váltam, és rámtelepedett egy oly hatalmas súly, ami egy irdatlanul erős lelki fájdalmat ültetett belém. -Hogy mondtad?- Elsírtam magam. -Az nem lehet!- Felállt a székről, és leült az ágyamra, végezetül átölelt. -Mondd azt, hogy ez csak egy rossz vicc Harry!-

-Bár az lenne kincsem!- Simogatta a hátamat. 

Ha eddig tetszik, és átérezhető a sztori, akkor lepjetek meg egy csillaggal! Köszi! ❤️❤️