꧁Egy Életen Át꧂ [H.S / Z.M] [2. ÉVAD BEFEJEZETT]

18. Fejezet.

*Harry szemszöge.*

3:02 óra. 

-De miért ragaszkodik hozzá ennyire?- Kérdeztem Stefan-tól, miközben az intenzív osztály ablaknál állva néztük, az eszméletlenül fekvő Zayn-t, ahogy Lauren az ágya mellett ült, egy széken. 

-Hát ahogy én ismerem Lau-t, szerintem azt érzi, hogy tartozik Zayn-nek.-

-Tartozik? De mégis mivel? Hisz ő miatta lőtték le, és rabolták el!- Döbbentem le.

-Az lehet, de viszont Zayn nélkül, most nem láthatnánk őt!- Felelte. 

-Na miújság? Még mindig bent van nála?- Caplatott hozzánk, a félálomban lévő Susan. Stefan egyik karját tartva, ölelésébe bújt a lány. 

-Akarom én ezt érteni?- Céloztam kettőjükre, ők pedig csak vörös fejjel vigyorogtak. Egy halvány mosollyal nyugtáztam, a kibontakozó kapcsolatukat, végül vissza néztem Lauren-re. 

-Szerintem ne aggódj haver!- Veregette meg biztatóan a vállamat. -Na vissza viszem aludni, ezt a kis hercegnőt!-

-Rendben!- Feleltem. -Jó éjszakát!-

-Jó éjt!- Mondták egyszerre. 

-Ja és Stef!- Néztem rá, ahogy vissza fordult felém. -Kösz!- Mosolyogtam, ő pedig viszonozta a mosolyt, végezetül folytatták az útjukat.

-De ettől még nem bírlak ám!- Kiabálta nevetve. 

-Nyugi én se!- Vigyorogtam, majd sóhajtottam egyet. 

Egy darabig még néztem őket, de egy kis idő után, benyitottam a helyiségbe. Aggódó tekintettel felnézett rám Lauren. 

-Szia!- Köszöntem halkan, és oda húztam mellé egy széket. 

-Szia!-

-Na mi a helyzet vele?- Néztem az eszméletlenül fekvő, volt haveromra. 

-A doki szerint, nincs életveszélyben. Helyre fog jönni!- Reménykedően nézte őt, egy halvány mosollyal a szája szélén. 

-Mondd Lauren. Miért ragaszkodsz hozzá ennyire?- Még fel sem tettem a kérdést, már akkor megbántam. Rám pillantott, és egy darabig nem válaszolt. Lenézett a paplanra, és vett egy mély levegőt. 

-Tudod Harry, Zayn volt mellettem végig, még akkor is, amikor a legnehezebb volt! Ez a több mint egy hónap, ráébresztett arra, hogy ő még sem olyan rossz ember, mint amilyennek mutatja magát. Meg aztán ő mentett meg! Persze tisztában vagyok azzal, hogy ő sodort abba bele amibe belekerültünk, de élt a második esélyével, és megmentette az életemet. Képes volt lelőni, a saját apját. Persze nem halt meg, de mégis megtette. Elkötött egy kocsit, hogy el tudjunk menekülni. De ha jobban belegondolsz, le léphetett volna nélkülem is, miután kiszabadult a zárkánkból. De nem hagyott cserben! Együtt mentünk el, szerzett nekem gyógyszert, kötszereket, kaját, és ő ápolt. A halál torkából hozott vissza, amikor belázasodtam a lövés okozta seb fertőződésem miatt. Tudom hogy neki köszönhetem az egészet, de valahol hálával tartozom neki! Egy igazán jó barátot találtam benne, akit nem akarok elveszíteni! Megértesz engem Harry?-

-Az apja?- Kerekedtek ki szemeim. -Ki az apja?-

-Clark!- Sütötte le szemeit. 

-Hogy micsoda?- Ránéztem Zayn arcára. -És én erről miért nem tudtam? Elvileg a legjobb haverom volt. Hogy nem vettem észre?-

-Azt nem tudom!- Felelte. -Ja és lenne még valami, bár azt lehet nem nekem kellene elmondanom.-

-Mi az?- Egyre kíváncsibbá tett. 

-Olivia-val kapcsolatos!-

-Hogy jön ide Olivia?- Nagyra nyílt szemekkel néztem rá. 

-Meghalt!- 

-Ó!- Ránéztem a kezén lévő jegygyűrűre. -Szörnyű egy nő volt, de a halálát nem kívántam volna! Igaz egyszer azt mondtam neki hogy forduljon fel, de azt nem gondoltam komolyan!- 

-Tudod ki ölte meg?- 

-Zayn?- Néztem vissza szemeibe. 

-Az apám!- Szólt közbe, az eddig eszméletlen férfi, csukott szemekkel. 

-De jó magadhoz tértél!- Vidult fel Lauren. 

-A nyálas dumátokra, szerintem minden halott megfordult a sírjában!- Flegmán vigyorgott. 

-A régi Zayn!- Nevettem gyengén, és a vállába boxoltam, ő pedig felszisszent. -Bocs!-

-Csak vicceltem!- Vigyorgott. 

-Haha!- Megforgattam szemeimet. -Kösz haver!-

-Mondtam hogy csak vicceltem!-

-Nem azt te hülye! Hanem hogy ott voltál Lauren-nek..- Szavamba vágott. 

-Amikor te nem. Tudom tudom, és nincs mit! Ennyivel tartoztam!- Próbált helyezkedni, és nyögve hunyorogva, de megtalálta a kényelmesebb pózt. -Na de most már hagynátok aludni? Szeretném kipihenni magam, a vallatásra!-

-Persze!- Felálltunk, és elindultunk az ajtó felé. 

-Lauren!- Szólította. -Sajnálom!- Mondta, de választ nem kapott, csak kijött utánam az ajtón, végül becsukta maga után azt. 

-Mit akart ezzel mondani?- Kérdőn néztem rá. 

-Nem tudom! Szerintem sok volt neki a morfium.- Vágta rá, és elindult a folyosón. Mellé szegődtem, azonban ő megállt a neki szánt szoba előtt. 

-Nem alszunk együtt?- Mosolyogtam, és gyengéden a vállaira tettem a kezem. 

-A szállodában sem akartál, velem aludni!- Vágta a képembe. 

-Jó ez igaz, és röstellem! Meg úgy az egész akkori viselkedésemet! Szeretném jóvátenni!- Pillantottam íriszeibe, mindent megbánóan. 

-Akkor szerintem meghagyom neked ezt az éjjelt arra, hogy végig gondold, hogy mégis mivel szeretnéd majd jóvá tenni!- Egy gyenge kis flegma, de mégis huncut mosoly lapult arcán. 

-Rendben!- Átöleltem, végül egy csókot leheltem homlokára. -Jó éjszakát!-

-Neked is!- Felelte, és betért a szobájába.

*Lauren szemszöge.* 

Miután becsuktam magam után az ajtót, egy pillanatra elgondolkodtam. Vettem egy mély levegőt, és újra kinyitottam az ajtót. Meglepetésemre, ismét vele néztem szembe, ahogy hanyagul a falnak támaszkodva, zsebrevágott kezekkel, egy csábos mosollyal nézett rám. 

-Tudtam!- Vigyorgott. 

-Ne beszélj!- Suttogtam, és rá vetve magamat, megcsókoltam őt. 

[...] 

Minden felesleges ruhától megszabadulva, heves csókcsaták közepette, az ágyra dőltünk. Mohón falva egymás ajkait, kezeink ismerős területekre vándoroltak. Egy apró idő elteltével, végéig perzselte a nyakamhoz vezető utat, méz édes ajkával. Ismét elöntött a mámor, aminek hatására felsóhajtottam. 

-Lesz mit bepótolnunk!- Suttogtam, ő pedig nyakamba vigyorgott. 

*Susan szemszöge.*

Békésen feküdtem Stefan mellkasán, közben köröket rajzoltam a mellkasára. 

-Min gondolkodsz?- Kérdezte félálmosan. 

-Szerinted most is csinálják?- Pillantottam fel arcára. -Mármint tudod.. Harry és Lau.-

-Jaj Su!- Nevetett fel gyengén. -Az érdekel engem, a legkevésbé!-

-Jól van na! Csak kérdeztem!- Fújtattam. 

-De te viszont annál inkább!- Hangja huncut módra váltott, és fölém kerekedett. 

-Juj!- Vigyorodtam el.