3. Ismét úton

530 29 0
                                    

Az ajtó kinyílt, és a főnököm lépett be rajta. Szemei szikrát szórtak, én pedig lesütöttem a szemem. Nem hiszem el! Miért a legrosszabbkor?!
-Lám,lám,lám! Egyszerre 5 férfival, Elizabeth? Miért nem vagyok ezen meglepődve?-húzta hamis mosolyra a száját.
-Elnézést uram, a fiúk is és én is épp távozni készültünk...-szabadkoztam, majd felkaptam a dzsekim és távozni akartam, amikor a főnököm elkapta a csuklómat és visszarántott. A fiúk egy emberként fordultak vissza, Niall szeme megvillant a jelenet láttán.
-Nekünk még lenne egy kis elintéznivalónk, Elizabeth, a felmondási papírokat alá kell írnia.-szorított egyet a csuklómon Mr.Dillon.
-Engedjen el, ez fáj!-szóltam rá a kelleténél kicsit hangosabban, ugyanis Niall lépett oda hozzánk, és elkapta a másik kezem.
-Nem hallottad ember? Azt mondta engedd el.-nyugodtan viselkedett, még csak fel sem emelete a hangját. Mr. Dillon elengedte a csuklómat, majd amíg előállította a papírokat, a fiúk arról beszéltek mekkora egy állat ez az ember. És akkor még nem is tudták, hogy később még lesz szerencsénk ehhez hasonlóhoz.
A papírok aláírása után összeszedtem a holmijaimat és elindultunk az autók felé. A fiúk kisbusza összesen 2-3 parkolóhellyel arrébb állt az enyémtől, szóval amíg beszálltak, Niallel beszéltem.
-El fogod vállalni a munkát?-kérdezte és közben az arcomat fürkészte.
-Nem tudom Horan. Elvégre, hazudtál nekem. Hiába sült el jól a dolog, akkor is hazudtál. Így indítani egy kapcsolatot...-mondtam volna, de nem tudtam befejzeni, mert Niall közbevágott.
-Kapcsolatot? Ez egy kapcsolat?-húzta mosolyra a száját. Nem hiszem el, hogy kiforgatja a szavaim.
-Igen, ez egy kapcsolat Horan két ember között, akik nem ismerik még egymást eléggé ahhoz, hogy konkrétan összeköltözzenek hónapokra.
-1.Ne hívj így, Niall vagyok. 2. Nem költözünk össze, teljesen külön szobában fogunk aludni stb. Munkatársak leszünk.-mosolygott. Nagyon jól kitudta dumálni magát.
-Meglátjuk Niall. Majd hívlak ha eldöntöttem.-húztam be a fejem, amíg beültem a kocsimba.
-A szerződésed csak arra fog várni, hogy aláírd. Ott fog várni nálam az asztalon!-kiabálta, miközben szaladt a kisbusz felé. Csak
mosolyogtam, majd kigurultam az útra.

Már javában este lehetett, amikor a telefonomért nyúltam, és a Niall neve melletti kis telefon ikonra nyomva, lélegzetvisszafojtva vártam, hogy felvegye a telefont. A nap folyamán mindent átgondoltam. Prot és kontrát, jót és rosszat. Még a régi kamerámat is előhalásztam a szekrény mélyéről és megnéztem a régi fotóimat.
-Szia! Na eldöntötted?-hadarta Niall a telefonba.
-Szia Niall, köszönöm kérdésed jól vagyok, nem történt semmi érdekes.-a szememet forgatva nevettem magamban.
-Jó, szuper, na?-hallottam a hangján, hogy nagyon izgul.
-Veletek megyek.-mosolyodtam el.
-Wohoho!-Niall ordított bele a telefonba.
-NIALL! Niall!-kiabáltam, mire végre megint rám figyelt.-Ez nem azt jelenti, hogy minden megvan bocsájtva. Csak, ez egy jó lehetőség, jól fizet...-forgattam meg a szemem.
-Persze, persze. Még véletlenül sem miattam csinálod az egészet!- nevetett a vonal túloldalán.
-Pontosan!-felnevettem. Bárcsak elmondhatnám neki, hogy mennyire tetszik. De ez a helyzet egyre csak bonyolultabb lesz.-Niall, le kell tennem. Késő van, holnap pár dolgot el is kell intéznem. Jóéjt!- a válaszát már meg sem vártam. Letettem a telefont. Fogalmam sincs, hogy jól döntöttem e, de megtettem. Elfogadtam az ajánlatot, és csak reménykedni merek benne, hogy minden simán fog menni.

Az indulásig tartó 1 hét gyorsan telt el. Nagyjából mindent sikerült elintéznem, Dagit átköltöztetni a szüleimhez a turné idejére, aláírnom a szerződést, beszélnek a főbérlővel, illetve a barátaimmal és a családommal. 1 hét épp elég időnek tűnt, hogy mindent elintézzek, de ez egy teljesen új élethelyzet volt, és nem voltam biztos benne, hogy végig tudom e csinálni. Amíg a fiúk Londonban koncerteztek, elmentem 1-2 fellépésre és kipróbáltam magam fotósként. Rettenetesen élveztem, illetve a feladataim közé tartozott, hogy én tartozom felelősséggel a fiúk socialmédiás felületeikért is. Nagy falatnak bizonyult ez számomra, ugyanis 4 huszonéves fiú instagram, snapchat és Facebook oldalait figyelni és irányítani nem olyan egyszerű mint gondolná az ember. Végül abban egyeztem meg velük, hogy szabad kezet kapnak a képek készítéséhez és a szövegek megírásához, de mielőtt kikerül mindent elküldenek nekem. Így vettem le egy kevés munkát az én vállamról, és nem öltem meg a fiúk kreativitását sem. A turné első nem Londoni fellépése Manchesterben volt, így az egész csapat bőröndökkel és felszerelésekkel megpakolt buszokkal indult el Manchester felé, Október 2.-án éjjel 11-kor.

-Készen állsz?-vigyorgott rám Niall, miközben az utolsó csomagomat pakolta be a turnébusz csomagterébe.
-Azt, hogy készen állok, azért nem mondanám, de izgatott vagyok.-nem tudtam mit mondani neki. Ott, akkor abban a pillanatban a pokolra kívántam az egészet, és legszívesebben hazarohantam volna. Féltem.
-Nyugi, minden a legnagyobb rendben lesz.-simította meg az arcomat bíztatásképpen. A kezei jéghidegek voltak, köszönhetően az éjszakai indulásnak és a fagyos levegőnek.
Rámosolyogtam, majd elindultam a stáb tagjainak kijelölt buszhoz.
-Te meg hová mész?-nevetett a hátam mögött Niall.
-A buszhoz?-kérdeztem, nem értettem mi ezzel a probléma.
-Neem, te velünk utazol. Csak úgy, mint Paul.-a homlokomat ráncolva szálltam fel a buszra, és az előbb elhangzottakon gondolkodtam. Paul észrevette a zavarodottságot az arcomon és mellem lépett.
-A socialmédiás feladataid miatt utazol a fiúkkal egy buszban, isten tudja miket posztolnának a hosszú út alatt, ha te nem vagy itt.-ebben igazat kellett adnom neki. A buszban körbenézve meglepetten tapasztaltam, hogy milyen szépen betudnak rendezni egy ilyen "kis" helyet. A busz két oldalát fekete kanapék és néhol kis asztalok szegezték, majd ezután következett egy mini "konyha" egy mikróval, kávéfőzővel, hűtővel és néhány szekrénnyel, illetve 1 nagy pulttal. A busz hátsó felében sötét volt, ott helyezkedett el 2 emeletes ágy illetve egy kisebb tv, és egy mini fürdő. Mivel néhány város között elég nagy volt a távolság és leginkább éjszaka közlekedtünk, a buszt úgy alakították ki, hogy a lehető legkényelmesebb legyen a fiúk számára. Ami pedig a fiúkat illeti, Harry az egyik kanapén fekve nyomkodta a telefonját, ha jól hallottam Candy Crushozott, Louis a busz hátsó felében elhelyezett tv-t bámulta, Liam pedig a sofőrrel és Paullal beszélgetett. Niall épp a mini hűtőben turkált, majd elővett 2 dobozos kólát, és a kezembe nyomta.
-Az egész út alatt ott fogsz állni, vagy leülsz velem a boxba?-mire a mondat véghez ért, már le is telepedett az egyik kis asztalhoz, és hangos kattanással kibontotta az italát. Én is hasonló képen cselekedtem, és helyet foglaltam szőke barátom mellett. Hát így indultunk el Manchesterbe, az On the Road Again turné első állomására.

I want to write you a song | Niall Horan fanfiction | 16+ | ÁTÍRÁS ALATTWhere stories live. Discover now