I want to write you a song | Niall Horan fanfiction | 16+ | ÁTÍRÁS ALATT

4. Manchester

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a 3 órás út Londontól Manchesterig zökkenőmentesen telt. Harry elaludt a kanapén, így ha Paullal akart valaki beszélni, át kellett másznia ehhez Harryn, de az első néhány próbálkozás után feladtuk a próbálkozást. Louis a busz hátuljában nézett valami véres, ordibálós horror sorozatot, természetesen max hangerőn, így Liamnek esélye sem volt aludni, ami ahhoz vezetett, hogy a két srác valamikor 1 óra körül egymásnak esett. Amin én személy szerint jót röhögtem, de Niall aki próbálta őket szétszedni már annyira nem volt jókedvű. A barátságos boxmeccsnek Paul vetett véget, majd Louis laptopja elkobzásra került. Ami minket illet Niallel, az egész utat végig beszélgettük, és nevettük. Rengeteg mindent nem tudtunk meg egymásról, így ez a potya 3 óra összezártság éppen kapóra jött.
-Ki a kedvenc bandatagod?-kérdezte nevetve.
-Nem is tudom Niall, ezt szerintem nem itt kéne megbeszélnünk...-ásítottam bele a mondat végébe.
-Na gyerünk már, a többiek nem fognak megsértődni.-megejtett egy önelégült vigyort, és felhúzta a szemöldökét.
-Harry.-válaszoltam kis gondolkodást tettetve.
-Harry?!-csattant fel Niall.-Dehát ő egy szoknyapecér!-láttam rajta, hogy nem hiszi el amit mondok.
-Szerintem nagyon szép hangja van.-vissza kellett fognom magam, mert ha nevetek, lebukom előtte.
-Harry...-huppant vissza Niall hitetlenkedve, a fejét rázva a helyére.
Na valahogy így telt el az a 3 óra az éjszakában.

A holnapi fellépés otthonául szolgáló Manchester Arena mögött parkoltak le a buszok, és mi átszálltunk 5 kisebb fekete autóba. A hotel felé vezető úton már az összes srác arcára kiült a fáradtság. Hosszú utat tettek meg, de a turné utolsó koncertjeibe több energiát fektettek, mint az eddigi összesbe valaha. Mert az elmúlt 1 hét alatt én is igazi Directioner lettem, ha fogalmazhatok így. Túl voltam az összes vicces videó és koncert videó megnézésén. Volt kedvenc dalom, albumom és tagom is. Nem, nem Harry volt az... Gondolataimból Niall zökkentett ki.
-Örülök, hogy itt vagy.-mosolygott félálomban rám, és megsimította a kézfejemet.
-Én is örülök, hogy itt vagyok.-mosolyogtam vissza rá, majd rákulcsoltam az ujjaim az övéire. Niall a vállamra hajtotta a fejét, és elaludt. Mosolyogva figyeltem, majd találkozott a tekintetem a velem szemben ülő Harry megvető pillantásával. Hamis mosolyra húzta a száját. Értetlenül bámultam rá, de ő nem mondott semmit, inkább elkapta rólunk a tekintetét. Néhány perccel később a nagy fekete autók egyszerre gördültek be a hotel hátsó bejáratához, amit egy nagy fém kerítéssel zártak el a nyílt utcától. Az 5 autó libasorban gurult le a sötét mélygarázsba, majd miután Paul meggyőződött arról, hogy mindenki megvan elindultunk a liftekhez, amik a hotel előterébe vezettek. Paul felvette az össze szoba kulcsát, majd miután szétosztotta őket, mindenki elindult megkeresni a sajátját. A stábból már jóban voltam a sminkessel, Lotteval és a stylisttal Dianaval. Szomorúan láttuk, hogy a szobáink még csak közel sincsenek egymáshoz, dehát ilyen ez...a bőröndömet magam után húzva kerestem a 217-es szobát, majd meglepődve néztem az esetlen Niallre, aki a mellettem lévő szobába próbált bejutni.
-Niall?-néztem rá hitetlenkedve.
-Ó! Liz! Hát te itt? Micsoda meglepetés! Pont egymás melletti szobánk van?-furcsán nevetett.
-Minden rendben? Kicsit idegesnek tűnsz.-utaltam a homlokán megjelenő izzadságcseppekre.
-Persze! Csak ez a rohadt kulcs!-amint kimondta a kulcs becsusszant a zárba és az ajtó halk kattanással kinyílt. Mindketten hangosan felnevettünk.-Nahát, azt hiszem sikerült.
Amíg Niallt figyeltem, a saját szobám ajtaját gond nélkül kinyitottam.
-Jóéj Niall.-rámosolyogtam, majd beléptem a helyiségbe. A falak fehérek voltak, a bútorok egyszerű fa mintázatúak. A függönyök és mindenféle textília krém színben pompázott, és pedig belevetettem magam a pihe-puha franciaágyamba. Fáradt voltam, rettenetesen, viszont a gondolataim nem hagytak elaludni. Az autóban történtekre tudtam csak gondolni, Harry arcára és a megvetésre amit tükrözött. Eddig jelét sem mutatta annak, hogy nem kedvel. Talán én értettem félre a helyzetet? Talán el kéne mondanom Niallnek. De azzal csak feszültséget keltenék kettejük között. Így sem valami rózsás a kapcsolatuk. Így ment ez valahogy hajnali 5-ig, amikor végre elnyomott az álom.

Hangos dörömbölésre keltem. A telefonomra pillantottam. Délután 3. Basszameg elaludtam.
-Ki az?-kiáltottam el magam rekedtes hangon, bár az is csoda, hogy az illető meghallotta, olyan halkan préseltem ki a számon.
-Niall vagyok! Paul küldött, hogy szóljak, 1 óra múlva főpróba, de ez is legalább 1 órája volt. Hívtalak is vagy ezerszer de nem vetted fel a telefont! Minden rendben?-hangjában aggodalmat hallottam.
-Persze, persze! Adj 10 percet és kész leszek!-a telefonomra pillantottam. 10 nem fogadott hívás Nialltől, 3 nem fogadott hívás Paultól és egy sms. Felkaptam a törölközőket az ágyamról és a fürdőbe vettem az irányt. A lehető leggyorsabban letusoltam, a hajamat inkább csak leengedve hagytam. Mióta levágattam kb. a lapockámig ér, de legalább nincs annyi gond vele. Felvettem az első sötét farmert és bő fekete pólót ami a kezembe akadt, majd egy leheletnyi smink, (amit kb a szempillaspirál és szájfény takar) a nyakamba akasztottam a STAFF belépőm, és kiléptem a szobából. Niall a telefonját nyomkodva állt előttem, majd amikor rám nézett csak mosolygott.
-Te aztán nem vitted túlzásba az öltözködést.-mért végig nevetve.
-Ha nem akarom, hogy észrevegyenek a színpad mellett ugrálva, akkor ezt kell viselnem.-ecseteltem neki a lift felé sétálva.
-Nem úgy értettem, tetszik. Egyszerű.-mosolygott.
-Ugye tudod, hogy a legtöbb lány megsértődne, ha csak úgy le egyszerűeznéd őket?-a fejemet rázva nevettem rajta.
-De te nem vagy olyan, mint a legtöbb lány.-halkan mondta, de ahhoz elég hangosan, hogy meghalljam.
-Niall...-de a liftajtó kinyílt, és Paul a fiúkkal együtt engem várt.
-Elnézést a késésért, ígérem többet nem fordul elő!-szabadkoztam, és reméltem, hogy Paul szó nélkül hagyja majd azt ami történt.
-Induljunk.-mondta nevetve Paul majd a mélygarázs felé vettük az irányt. Az autóban ülve Niall most csak az ablakon kibámulva ült és senki nem szólt egy szót sem. Szinte vágni lehetett a feszültséget a fiúk között, nem értettem az egész kialakult helyzetet.

A fiúk este 8-ig megállás nélkül próbáltak, ki hol fog állni, ki mikor lép be és ehhez hasonló dolgok. Soha nem gondoltam volna, hogy egy koncert mögött ennyi előkészület áll. Brutálisan sok munka. Nem csak a fiúknak, hanem nekünk is. A próbák alatt legalább 1000 képet csináltam a fiúkról, minden létező szögből, helyről és távból. Imádkoztam, hogy az esti koncert is ilyen jól sikerüljön majd. Este 9-kor az aréna tele volt emberekkel, és szerintem én jobban izgultam, mint a fiúk. A kezdés előtt 5 perccel sok sikert kívántam nekik, majd elfoglaltam az első helyet, ahonnan a képek készülni fognak, a kamerások között. És akkor felcsendültek a Best song ever első akkordjai.

Már javában a koncert felénél járhattunk, és én is már a 3. megbeszélt pontnál fotóztam, amit megbeszéltünk. Oldalt, közvetlenül a színpad mellett. A fiúk a színpad 4 különböző pontján álltak, és vágni lehetett volna a csendet. Majd Niall elkezdett játszani a gitárján és azonnal felismertem, melyik dalt következik.
-Ezt a dalt, egy nagyon különleges személynek küldöm ma este.-Niall a tekintetét rám emelte, majd rám mosolygott. Louis és Liam kedvesen nevettek egyet, Harry szeme pedig megvillant. A következő, amit láttunk az volt, hogy Harry eldobja a mikrofonját, és indulatosan lerohan a színpadról.