Epilógus

453 17 6
                                    

-Baby, ezt hallgasd meg!-kiabált ki Niall a zeneszobából, a zongora előtt ülve. Egy lusta vasárnap délután volt ez is, ahogyan mostanában ez lenni szokott.
-Ez gyönyörű, mi lesz a címe?-mosolyogtam rá, majd a kezemet a vállára tettem.
-Black and White.-felelte.
-Tetszik.-vágtam rá, majd a hasamra ejtettem a kezem.
-Alig várom, hogy megszülessen a kismanónk.-felelte, majd megsimogatta a hasam.
-Hát...arra még várhatunk egy darabig, legalább 2 hónap Niall.-feleltem.
-Lehet, hogy a kis Natan sietni fog.-nevetett fel.
-Natan?-húztam fel a szemöldököm.-Azt hittem nem tervezzük el előre a nevét.-mosolyogtam.-Különben is, miért nem Noah?-nevettem.
-Natan Noah Horan, tetszik kisfiam?-búgta a hasamnak nyomva az arcát, én pedig felszisszentem, ahogy a kis Natan rúgott egyet.
-Minta férj vagy Niall.-boxoltam bele a vállába.-Uszítod a gyereket, most rugdosni fog.-ültem le végül. A nyári szellő befújt a nyitott ablakon keresztül, úgy néztem Niallre. Minden álmot felülmúlt. A banda feloszlása után rövid időre Írországba költöztünk az apjához, majd béreltünk egy kisebb lakást. Leginkább a golffal foglalkozott, én pedig állást vállaltam egy helyi kis kávézóban. Aztán, ahogy telt az idő, a dalok gyűltek, és Niall is úgy döntött, hogy belevág a szólókarrierjébe. A fiúkkal amikor csak idejük telt találkoztak, és ha tudtunk rendszeresen jártunk a többiek koncertjeire. Az első szóló koncert után Niall megkérte a kezem, majd rövid időn belül megtartottuk az esküvőt is. A legszűkebb baráti és családi kört hívtuk csak meg, a golfklubba, ahol minden kezdődött. Niall szólókarrierjének kezdetekor költöztünk vissza a Londoni lakásba, én pedig kisebb alkalmi fotózásokat vállaltam, néha egy-egy nagyobb esküvőt, koncertet. Megszerettem a fotózást, és annyira jól éreztem magam a kamera mögött, hogy eszem ágában sem volt letenni. 7 hónappal ezelőtt pedig kiderült, hogy Niallel kisbabánk lesz, aki ezek szerint a Natan Noah nevet viseli majd. A terhességem első felében Niall még turnézott, így a kezdeti nehézségekkel út közben bírkóztam meg. Az 5.hónap környékén lett vége a turnéknak, azóta pedig inkább az írásra koncentrálunk. Mert időközben dalszöveg író is lettem. Csak viccelek, annyit tudok felmutatni, hogyha Niallnek nem jut eszébe rím, kisegítem. Dehát, egységben az erő, nemde? Na de, hogy ne csak magunkról beszéljek, essen szó a többiekről is. Liam és Louis a fiatal apukák életét élik. Liam a barátnőjével, és Bearel, Louis egyedül. Gondolom ismeritek a történetet. Ami pedig Harryt illeti...az összes fiú közül talán neki megy a legjobban a szekere. Folyamatosan dobálja ki az új dalokat, lány viszont a láthatáron sincs. Talán a múltbéli sebei miatt, talán a rengeteg munka miatt. Ezt sosem fogjuk megtudni. Mindesetre óriási változáson ment keresztül, mint külsőleg úgy belsőleg is. Mintha kicserélték volna. A rosszfiú Harryt felváltotta a színes, mosolygós, csupaszív Harry. Ő és Lou állandó vendégek voltak nálunk, főleg amióta várjuk a babát. Mint két bezsongott nagybácsi, elhalmoznak minket csupa haszontalan baba holmival, amiket nincs szívünk visszautasítani. A nemén kívül viszont mást nem osztottunk meg még a fiúkkal sem. Szerettük volna, ha a gyermekünk élete a lehető legtávolabb esne a rivaldafénytől. Nagyon bensőségesen kezeltük az egész baba témát, viszont a kis Natan úgy látszott összekovácsolja a családot. A lánykérés után Maura továbbra is szkeptikusan állt hozzám, de az esküvő után mondhatni megenyhült. Az unokája érkezése miatt pedig felülmúlta önmagát. Bár ritkán látogattak minket a szülők, Maura igyekezett a nagyszülők közül a legjobban. Folyton ellátott minket hasznos tanácsokkal, és kütyükkel. Engem is megszeretett, bár ebben a babának nagyon nagy szerepe volt. Az életünk rendeződni látszott, és végre minden sinen ment.

Sziasztok! Nagyon régen írtam már nektek, egyszerűen nem éreztem szükségét, viszont most itt az epilógus végén szeretném megköszönni az összes támogatást, amit a sztorival kapcsolatban kaptam tőletek!

🎉 I want to write you a song | Niall Horan fanfiction | 16+ | ÁTÍRÁS ALATT hikayesini okumayı bitirdin 🎉
I want to write you a song | Niall Horan fanfiction | 16+ | ÁTÍRÁS ALATTHikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin