I want to write you a song | Niall Horan fanfiction | 16+ | ÁTÍRÁS ALATT

8. Tűzszünet

Beinvitáltuk a véres Harryt a szobába, és amíg Niall elrohant a szobájába ruháért, én próbáltam a félájult Harryben tartani a lelkelt.
-Harry! Harry! Mi történt?-tartottam a fejét, próbáltam a szemébe nézni, de örökösen hátrabicsaklott a feje.-Harry figyelj ide! Ne csináld ezt! Mi történt?-kérdeztem elcsukló hangon. Nem Elizabeth. Most nem sírhatsz, Harrynek szüksége van rád. Abban a percben érkezett meg Niall a tiszta ruhákkal, de amikor ránézett Harryre, azonnal cselekedett.
-Szólj Paulnak!-utasított, én pedig a dőbbenettől megrökönyödve hirtelen meg sem tudtam mozdulni.-Elizabeth, szólj Paulnak, most!-Niall könyörgőn nézett rám, én pedig Paul szobájáig rohantam megállás nélkül, majd amikor odaértem olyan erősen dörömbölten az ajtón, hogy azt hittem kiszakad a helyéről.
-Mi az?-nyitott ajtót Paul pizsamában, de én nem szólaltam meg, csak húztam magam után.
Paul egy szót sem szólt, azonnal követni kezdett, érezte, hogy ez nem játék, valaki tényleg nagy bajban van. A szobába visszaérve Niall az eszméletlen Harry fejét tartotta, és beszélt hozzá.
-Hazza, figyelj, minden rendben lesz. Oké?-Niall sírt. Én pedig a könnyeimmel küszködve figyeltem a jelenetet, ahogy Paul felkapja az eszméletlen Harryt, és Niallel a nyomában a mélygarázs felé veszik az irányt. Követtem őket az autóig, majd Harryt a hátsóülésre téve, fejét Niall ölébe hajtottuk, én pedig szemben velük foglaltam helyet. A könnyeim ekkor már utat törtek maguknak, és patakokban folytak végig az arcomon. Tudtam, hogy Harry borzasztóan viselkedett velem, illetve velünk. De ezt még ő sem érdemelte meg. A kórházba menet félúton Harry kinyitotta a szemeit, és nagyokat pislogva nézett körbe az autóban.
-Ébren van!-rikkantottam örömömben, és ott az autóban hálát adtam istennek, hogy nem történt akkora baj, hogy hosszabb ideig eszméletlen lett volna.
-Figyelj Harry! Paul vagyok! Fiam, nincs semmi baj, úton vagyunk a kórházba, már várnak minket.-ecsetelte Paul, Harry pedig csak fáradtan bólintott egyet, és visszahajtotta Niall ölébe a fejét. Nem szólt egy szót sem.
A magánkórházhoz bekanyarodva, már egy orvos és néhány nővér várt bennünket egy hordággyal. Paul a véresre vert Harryt a hordágyra fektette, majd aggódó tekintetét ránk emelte.
-Niall, kérlek mond hogy ez nem a te műved.-kezét a homlokához emelte, fáradtan sóhajtott.
-Nem. Tudom, hogy az utóbbi pár napban feszült a légkör, de esküszöm, hogy nem az én kezem van ebben.-tette fel Niall tüntetőlegesen a kezét.
-Jólvan fiam, elhiszem.-Paul fáradtan megdörzsölte a szemét.

Már javában lehetett vagy hajnali 3, amikor Harry a saját lábán kidöcögött, tele ragtapaszokkal, és kötésekkel, nyomában egy orvossal. Amíg Paul az orvossal beszélt, mi Niallel Harryt próbáltuk meg kifaggatni.
-Mi történt Hazza?-tette Niall barátja vállára a kezét.
-A rajongók voltak.-kezdett bele Harry.-Láttam, hogy Liz szobája előtt állsz, így hirtelen ötlettől vezérelve, gondoltam, hogy elmegyek egy pubba. Felöntök a garatra, megpróbálok megfeledkezni a problémákról. De nem jött össze. Talán 2-3 sört ittam meg, de nem éreztem jól magam, szóval elindultam a hotel felé. Útközben egy csapat tinilányba botlottam, akik őrültek módjára ordibálni kezdtek, és majdnem széttéptek. Ti is látjátok, leszaggatták rólam a ruhát, valaki még a hajamból is kitépett egy darabot.-dörzsölte meg a feje tetejét fájdalmasan.-Aztán, amikor összeakartam kuporodni a földön, a lányok még jobban próbálkoztak. Hála istennek pont arra jött pár srác, akik feloszlatták a tömeget, és segítettek eltámolyogni a hotelig. Nem akartalak megzavarni titeket, csak egyszerűen bekopogtam az első szobába, amit felismertem.-magyarázta Harry megsemmisülve.
-Ez szörnyű. Hogy verhetnek konkrétan félholtra valakit, akit elvileg imádnak?-keltem ki magamból.
-Liz, halkabban, ez egy kórház.-csitított Niall, és a combomra helyezte a kezét. Harry végignézte a jelenetet.
-Lizbeth, tartozom egy bocsánatkéréssel.-nézett a szemembe Harry.
-Ne most Harry, majd ha jobban leszel megbeszéljük.-mondtam, és próbáltam meggyőzni Harryt, hogy minden rendben lesz.

A hotelba valamikor hajnali 4 körül értünk vissza, addigra váltottuk ki Harry krémjeit, hogy a sebek hamar begyógyuljanak, és a kötszereket. Niallel együtt vonultunk be a szobámba, és hiába voltunk fáradtak, az éjszaka történései egyikünket sem hagyták nyugodni. Én törtem meg a csendet, amikor szembe fordultam Niallel.
-Félek, Niall.-sütöttem le a szememet.-Hogyha kiderül, hogy együtt vagyunk, a következő aki így jár vagy én leszek, vagy te. És én ezt nem akarom.-néztem rá, és éreztem, hogy a torkomban elkezdett nőni a hatalmas gombóc.
-Liz, ne beszélj butaságokat. Nem fogom hagyni, hogy ez velünk is megtörténjen.-simított végig az arcomon.
Közelebb húzódtam hozzá, és amikor ajkaink már majdnem összeértek, Niall mégközelebb húzott magához, és olyan heves csókcsatába kezdtünk, mint amit éjszaka Harry félbeszakított. Nyilván nem haragudtunk rá emiatt, talán a sors akarta így, hogy a két fiú tűzszünetet kössön egymással, Harry miatt. Mert bajban volt, és segítségre volt szüksége. Niall pedig minden sértődöttséget félretéve, felnőtt ként segített egy bajbajutott barátján, ami borzasztóan imponált nekem. Niall már kész férfi, aki érzem, hogy úgy szeret, mint még soha senki azelőtt. Úgy vigyáz rám, mint egy porcelán babára, és mindentől megvéd. Egy sármos szőke herceg, akinek a kisfiús bája mellett igazán rosszfiús és ennek a kettőnek az ötvözete ragadt meg igazán. A makulátlansága. A szerénysége. Niall megtestesített mindent, amire valaha vágytam, és megadott mindent amiről álmodni sem mertem volna. Munkát és "otthont" adott a saját személyével együtt, amiért soha nem lehetek elég hálás neki, és a fiúknak sem. Akkor ott, aznap éjszaka úgy éreztem, én vagyok a legszerencsésebb lány ezen a bolygón, és Niall finom ölelésében aludtam el. Tudtam, hogy nem bánthat senki.
De mindig van új, a nap alatt, és ez az idill hamar véget ért, ugyanis ami másnap reggel történt, arra egyikünk sem számított...